Mikola cső – Mikola Sándor

A Mikola-cső egy hosszú, színezett vízzel töltött, a vízszintestől a függőlegesig változtatható helyzetű üvegcső, amelyben egy buborék mozoghat. Feltalálója, Mikola Sándor nevét viseli.Megfelelő csővastagság és buborékméret esetén a buborék elég lassan mozog, és nagyon hamar felvesz egy, a cső helyzetétől függő egyenletes sebességet. A Mikola-cső az egyenes vonalú egyenletes mozgás szemléltetésére való kísérleti eszköz. Ugyanakkor, mivel a Mikola-cső kezelése rendkívül egyszerű, a diákok korán elsajátíthatják a kísérletezés, jegyzőkönyvkészítés alapvető módszereit. Az eszközzel többféle célból lehet kísérleteket végezni. Egyrészt adott szögben rögzített Mikola-csőnél egy mérőszalag és egy stopperóra segítségével meg lehet mutatni, hogy a buborék által megtett út és az ehhez szükséges idő egyenesen arányos egymással, azaz a mozgás egyenletes. A két mennyiség hányadosa az adott mozgásra jellemző állandó. Ezt a mérést a sebesség fogalmának a bevezetésekor szokás elvégezni.

A másik nagyon hasznos kísérlet pedig annak meghatározása, hogy a buborék milyen szögben halad a leggyorsabban (ez körülbelül 45-50°[1]között lehet). Optimális esetben a buborék a csőben kb. 53°-os szögben mozog a leggyorsabban, de ezt a kísérleti eredmények valószínűleg nem fogják mutatni.

Mikola Sándor (Felsőpetróc, 1871. április 16. – Nagykanizsa, 1945. október 1.) fizikus, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fizikusként a dielektrikumok polarizálásával foglalkozott, nevéhez fűződik a Mikola-cső megalkotása. Tanári szerepe jelentős, több nemzetközi hírű tudós, így Wigner Jenő és Neumann János is tanítványai voltak. Jelentős tankönyvírói és módszertani munkássága is. 1928 és 1935 között a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója volt. Egy időben ellentmondásos és negatív politikai tevékenységet is folytatott, amely komolyan beárnyékolja tudományos munkáját.

Vas vármegyében, a ma Szlovéniához tartozó Felsőpetrócon (1887-től Péterhegy, ma szlovénül Gornji Petrovci) született a Vendvidéken, evangélikus vallású szlovén földműves családban. Szülei Mikola András és Szmodis Anna voltak. Apja sírja ma is megtalálható a péterhegyi evangélikus temetőben. Rajta kívül a családnak volt még egy Ferenc nevű fiúgyermeke, aki a Muravidéken maradt és 1945-ig kocsmát és boltot üzemeltetett. Leszármazottai ma is Szlovéniában élnek.

A Mikola család péter-hegyi lakhelyét egy szőlővel együtt 1840-ben vásárolták grófi birtokból. A fizikus szülőháza vályogépület volt, ami ma már nem áll, de a helyén épült egy másik ház. A hely egy völgyben fekszik, amely a szomszédos Tótkeresztúr (Križevci) felé nyílik. A helyiek Graba (magyarul gödör) névvel illetik, ugyanakkor szülöttje után Mikola-völgy is a neve.

A soproni evangélikus líceumban tanult, ahol Rátz László és később Vermes Miklós is. Tanári diplomát a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán szerzett matematikából és fizikából. Egy évig Eötvös Loránd mellett az elméleti fizikai intézetben volt gyakornok.

1897-ben a budapesti fasori evangélikus gimnázium helyettes tanára lett, majd egy évre rá megkapta rendes tanári megbízását. Itt fizikát oktatott. 1928-ban az iskola igazgatójává nevezték ki. Közel negyven év után 1935-ben nyugdíjba vonult. A Magyar Tudományos Akadémia közben 1922-ben levelező, 1941-ben pedig rendes tagjává választotta. Szintén 1941-ben visszatért Péterhegyre. 1916-ban a Mathematikai és Physikai Társulat (mai jogutódai a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat) titkára lett, tisztségét 1923-ig viselte. 1941-ben a társulat tiszteletbeli tagjává fogadta. A Társulat folyóirata, a Mathematikai és Physikai Lapok a matematikus Fejér Lipót mellett fizikus társszerkesztője, továbbá a nevezetes középiskolai matematikai és fizikai versenyek évenkénti rendezésének motorja volt. Emellett 1911 és 1922 között az Urania természettudományi részlegének szerkesztője, 1920 és 1922 között a Domovina című vend lap szerkesztője volt. 1921 és 1936 között az Országos Közoktatási Tanács, 1943–1944-ben a felsőház tagja volt.

1945 tavaszán a Muravidékbe betörő jugoszláv hatóságok a háborús években tett magyarosítás miatt, valamint hogy a nők védelmében a partizánokkal szemben akart fellépni, a jugoszláv hatóságok letartóztatták. A strniščei táborba zárták, ahonnan 1945-ben szabadult, de nem sokkal később a táborban elszenvedett súlyos sérülései miatt Nagykanizsán, 74 éves korában meghalt. Családja még évekig Jugoszláviában tengődött, amikor 1949-ben visszatértek Budapestre. Itt Emília nevű lányát letartóztatták és 1956-ig a kőbányai börtönben tartották fogva (az ok ismeretlen, de talán köze lehet a jugoszláv-magyar viszony elhidegüléséhez).

Források: wikipédia és wikipédia

Egely György (Az Egely-féle életenergia kerék)

Ez az eszköz tízéves kutató- és fejlesztőmunka eredményeként jött létre, megalkotója, Dr. Egely György gépészmérnök, több mint tíz éven át végzett intenzív kutatásokat a különleges energiaátadási folyamatok területén, és ennek egyik eredménye ez a többszörös nemzetközi díjas műszer, amely a világon egyedülálló. A készülék valószínűleg a legkomolyabb játék vagy a legjátékosabb komoly dolog, amivel az ember valaha is találkozott, kipróbálhatja, megmérheti, fejlesztheti vele saját életenergiai szintjét.

Az életenergiai régóta ismert a Föld számos kultúrájában, de fizikája tulajdonságai jórészt ma is ismeretlenek, feltáratlanok. Ennek a készüléknek az az egyik célja, hogy bárki meg tudja mérni a saját, egészségi állapotát befolyásoló életenergiai szintjét (vitalitását). Az életenergia vagy vitalitás a szervezet üzemanyaga és ha valakinek hosszabb ideig kevés van belőle, az hosszú távon súlyos egészségi problémákat okozhat. A készülék segítséget nyújt egyénre szabva a betegségmegelőzésben és egészségünk javításában. Int arra is, hogy figyeljünk magunkra, óvjuk egészségünket és vitalitásunk újra legalább átlagos szintű legyen. A vitalitás növelése: Alvás, lazító gyakorlatok, sport, vitaminok, nyomelemek, étkezés, ionszint, víz struktúrája, egyéb módszerek.

A szerkezet használata egyszerű a kezünket kell a készülék mellé helyezni, az elektronikus számláló ledek segítségével jelzi az elért maximális értéket, ami egyébként jól látható a kerék forgásának a sebességéből is. Néhány perces próbálkozás után észre fogjuk venni, hogy akaratunkkal, különböző tudatállapot beállításával befolyásolni tudjuk a kerék forgásának sebességét és egyik vagy másik kezünk más-más irányba forgatja az érzékelőt.

Az ellenzői olyan „érveket” hoznak fel, miszerint ez a tenyérből származó hőenergiától forog, meg a légmozgás, na meg akármilyen mágneses hatások és önmagában az is a kóklerségét mutatja, hogy az egyik kezünkkel jobban forog, a másiktól kevésbé, meg az egyik szobában a kerék pörög az ember keze mellett, a másikban meg alig vánszorog.

A kétféle nézőpont: Akik az anyagi világban hisznek és minden másfajta elmélet felvetését is eleve elvetik azok azt mondják, hogy más helyen mást mutat, másik kezünkkel mást mér, tehát kóklerség, mivel szerintük életenergia nincs, minden csak a száraz tényszerű fizika.

A másik nézőpont szerint viszont: Életenergia mint olyan létezik, mi itt a Földön egy energiahálóban élünk, az embernek van két oldala, amiket többféleképpen különböztethetünk meg, mint például női/férfi oldal, múlt/jövő, aktivitás/passzvitás és még sorolhatnám, tehát az hogy épp’ melyik kezünknél mit mér, az ezektől az állapotainktól is függ, valamint hogy máshol mást mér az azért van, mert ott más a Föld energiarezgése, ami befolyásolja ezeket az oldalainkat, mitöbb életenergiánkat a Nap és a Hold is befolyásolja. Ehhez még: Ha csak azt nézzük, hogy az Ember testének kb 70%-a víz és a Hold amilyen hatással tengerekre, az ugyanígy hat a testünkre és ezáltal a lelkiállapotunkra is. Emellett az hogy akik ebben hisznek azok azt mondják, hogy akaratunkkal tudjuk befolyásolni a szerkezet működését, azt bizonyítja az is, hogy aki nem hisz ezekben és odateszi mellé a vasalót, amitől a kerék elkezd pörögni, de az valójában nem a vasalótól pörög, hanem az ember akaratától.

Összefoglalva: Akik cáfolni akarják ennek az életenergia keréknek a helyes méréseit, azok nyilván bármikor fognak erre bizonyítékokat találni, mert arra a saját nézőpontjukból tekintenek rá. Amikor az Ember eljutott oda, hogy a Föld talán mégse lapos, akkor ennek az ellenzői olyanokkal érveltek, hogy ha gömbölyű lenne, akkor ott lefolyna róla a víz és ilyesféle logika mentén, akik az életenergia kerék értelmetlenségét akarják bizonyítani, azok fognak is találni számukra egyértelmű bizonyságokat, de ez az ő nézőpontjuk, senkit sem kell győzködni ezekről. Valaki így látja, valaki meg úgy, mindenkinek megvan a hite, amit csak önmaga tud megváltoztatni. Azaz akik ellenzik ezt, akik szerint ez kóklerség, azoknak egyszerűen nincs szükségük egy ilyen irányú életszemléletre.

Ami a saját tapasztalatom: A kerék valóban az ember életenergiáját méri. Jómagam valamikor a ’90-es évek vége felé jutottam hozzá egy ilyen Egely-kerékhez és valóban, amikor jó passzban, feldobódott állapotban vagyok, akkor pörög a kerék, amikor stresszes, görcsös vagyok, akkor az szinte leblokkolja a kereket. Gyerekeim közül amelyik életerős, aktív és nem egy aggodalmaskodó fajta, annál általában pörög a kerék, amelyik hajlamos a borúlátásra, annál meg lassabban, akadozva forog.

Források: lifepress.hu, wikiwand.com

Leptontöltés, leptonszám – Marx György

Marx György (Budapest, 1927. május 25. – Budapest, 2002. december 2.) Kossuth-díjas
magyar fizikus, asztrofizikus, tudománytörténész, egyetemi tanár, tanszékvezető; a leptontöltés felfedezője, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, elismert ismeretterjesztő művek írója.

Marx György, Marx István földrajz–történelem és László Julianna (1897–1956) biológia szakos tanárok gyermekeként született. 1945-ben érettségizett a Lónyay utcai Református Gimnáziumban, 1948–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti fizika (1956-ban megalakítja a kari Munkástanácsot, majd 1970–1998 között az atomfizika tanszék oktatója volt. 1999-ben az amerikai Union College of Dudley tiszteletbeli professzora lett. 1970-től 1992-ig az Atomfizikai Tanszék vezetője. Kossuth-díjas. 1952-ben fogalmazta meg a leptontöltés megmaradásának törvényét, a nukleáris fizika egyik legfontosabb alapelvét.

A leptontöltés vagy leptonszám a részecskék egyik alapvető kvantumszáma, megmaradását Marx György ismerte fel 1951-ben. A leptonok (elektron, müon, tau-részecske, illetve a megfelelő neutrinók, az elektron-, a müon- és a tau-neutrinó) leptontöltése 1, az antirészecskéik (pozitron, antimüon, tau-antirészecske, illetve a megfelelő antineutrinók) leptontöltése pedig -1, a többi részecskéé 0. Az elemi részecskék kölcsönhatásai során a leptontöltés megmarad. Az elektromágneses kölcsönhatásban ráadásul nemcsak az össz-leptontöltés, hanem külön-külön az elektron-, a müon- és a tau-szám is megmaradó mennyiség, a gyenge kölcsönhatásban a neutrínóoszcilláció miatt azonban ez utóbbiak nem maradnak meg. Az erős kölcsönhatásban a leptonok nem vesznek részt, ezért ott a leptonszám nem játszik szerepet.

Marx György kutatási területe a részecskefizika és az asztrofizika határterülete volt, tevékenysége kiterjedt a SETI kutatásokra is, a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) bioasztronómiai bizottságának elnöke is volt. Az utolsó pillanatig keményen dolgozott, mindvégig megtartotta egyetemi előadásait és élete utolsó két hónapjában ülve, köhögve, még három hosszú előadásra is vállalkozott a Magyar Tudományos Akadémián és a Paksi atomerőműben.[7] 2002. december 2-án hunyt el Budapesten.

Poroltó – Szilvay Kornél

A tűzeseteknél, különösen a raktári tüzeknél gyakran előfordult, hogy az oltóvíz okozta kár nagyobb volt, mint a tűz okozta kár. Valószínűleg kevéssé közismert, hogy a tűzkárok mérsékléséhez vezető, és ma is széles körben alkalmazott ún. szárazoltó eljárás - amelynél az oltóanyag víz helyett por vagy hab - és az eljárásnál használt berendezések feltalálója egy magyar tűzoltó tiszt, Szilvay Kornél volt.

Szilvay hamar felismerte a nagy mennyiségű oltóvíz alkalmazásának hátrányát a belső tüzek oltásánál, ami esetenként nagy értékű anyagi javak teljes pusztulásához vezetett. 1923-ban jelentette be a szárazoltó eljárással kapcsolatos első találmányát, egy semleges gázzal oltó gépet. A fővárosi tűzoltóság vonuló járművein 2-2 db poroltót rendszeresített, amelyeket sikeresen alkalmaztak kisebb tüzek oltására. A poroltók használatának előnyeit a vagyonmegóvás tekintetében jól mutatta a Nemzeti Kaszinó gobelintermében 1925-ben támadt tűzeset, amelyet Szilvay kizárólag poroltókkal küzdetett le, és az értékes perzsaszőnyegek, gobelinek csupán kisebb és javítható károsodást szenvedtek. Ez a tűzeset inspirálta egy nagy teljesítményű szárazoltó gép rendszerbe állítását Budapesten 1928-ban, amit a Mávag Mozdony- és Gépgyár gyártott le. A kapacitást hamarosan négy gépre növelték, amelyeket összesen 95 alkalommal vetettek be eredményesen. A párizsi tűzoltóság nemzetközi kiállításán, 1929-ben a Mávag egy korszerűsített poroltóval vett részt. A berendezés sikerét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a helyiek mellett az amerikai és a kanadai tűzoltóság is érdeklődött utána.

Az oltóhab gőzzel, gázzal töltött buborékokból álló rendszer, amelynél a buborékok folyadékhártyával vannak elválasztva egymástól. A hab oltó hatása a hűtő, takaró (az égési felület elszigetelése) vagy kiszorító (a rendelkezésre álló térfogatot teljesen kitöltő) hatás. Szilvay nátriumkarbonát, oxálsav és szaponin száraz, por alakú keveréket alkalmazott habképző anyagként, amelyet vízből keverve nyert oltóhabot. Ma ezen mechanikus, ún. léghab mellett vegyi habot is alkalmaznak, amelynél a hab reakciótermék. Szilvay az oltóporra, habra alapozott szárazoltási eljárását folyamatosan korszerűsítette és alkalmazási területét bővítette, pl. zárttéri transzformátortüzek oltására, amelynek következményeképpen a transzformátorházakat oltópor-bevezető nyílásokkal látták el. Tűzoltói pályafutása során több ezer oltást vezetett, melyek közül kiemelkedik a budapesti Bazilika kupolatüzének vízkármentes oltása 1947-ben. Szilvay Kornél 1957 szeptember 8-án, 67 éves korában halt meg.

Forrás: feltalaloink.hu

Kármán-vonal

A Kármán-vonal a világűr határa, amely körül-belül 100 km-es magasságban húzódik. Ez az a magasság, ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/s) a fennmaradáshoz. Kármán Tódor számolta ki ezt a határt, mely az ő nevét viseli. A 100 km egy kerekített érték, amely csak kevéssé tér el az eredetileg számítottól. A mezopauza a Földi légkör határa a számítást igazolva a Kármán-vonal alatt helyezkedik el, nyáron kb. 85 km magasan, télen 100 km körül.

Forrás: wikipedia.org

Kármán-féle örvénysor

Itt az oldalon a magyar találmányok között vannak olyan bejegyzések, amik nem találmányok, hanem például matematikai-, csillagászati- vagy fizikai felismerések. A Kármán-féle örvénysor is ilyen.

A jelenség: Áramló, súrlódó folyadékba vagy gázba helyezett, nem kifejezetten áramvonalas test mögött örvénylő áramlás – örvénytér – keletkezik, amennyiben az áramlás sebessége elér egy adott, nagyobb sebességet. A test szélein az impulzusmomentum megmaradásának tétele miatt egymással ellentétes irányba forgó örvények jönnek létre, melyeket elég nagy forgási sebesség elérése esetén – tehetetlenségük folytán – magával ragad a súrlódó közeg. Szintén a perdületmegmaradásból következik, hogy a leszakadó örvények egyenként követik egymást és ellenkező forgásirányúak. A leszakadó örvények ily módon kialakuló egymásutánját nevezik Kármán-féle örvénysornak.

Kármán-féle örvénysor egy patak vizében,
ahol csak az egyik oldali örvények láthatóak

A Kármán-féle örvénysor csak Re~90 körüli Reynolds-szám felett jelenik meg. Az alsó Reynolds-szám határ az áramlásnak kitett test méretétől és alakjától függ, melyről az örvények leválnak, de ugyanígy a közeg kinematikai viszkozitásától is. A Reynolds-szám a tömegerők és a viszkózus erők (belső súrlódás) viszonyszáma és az alábbi képlet definiálja:

{\displaystyle Re={\frac {Vd}{\nu }}}{\displaystyle Re={\frac {Vd}{\nu }}},

ahol:

d = a hengeres test átmérője (vagy más alkalmas szélességi méret nem kör keresztmetszetű testeknél),

V = a test előtti állandó áramlási sebesség,

{\displaystyle\nu }\nu  = a közeg kinematikai viszkozitása.

Viszonylag nagy Reynolds-szám tartományban (hengeres testek esetén 47<Re<107 között) örvények válnak le folyamatosan a test mindkét oldalán a test mögött örvénysort alkotva. Az örvények és az ellenkező irányú örvények felváltva követik egymást a képen látható jellegzetes képet alakítva ki. Végül a tovagyűrűző örvények energiáját a közeg belső súrlódása emészti fel és a jellegzetes minta lassan elenyészik.

Amikor egy örvény leválik, aszimmetrikus áramlás alakul ki a test körül, ami ennélfogva megváltoztatja a nyomáseloszlást is. Ez más szóval azt jelenti, hogy a leváló örvények periodikus oldalirányú erőket keltenek, melyek rezgésbe hozzák a testet. Ha az örvényleválások frekvenciája megegyezik a test vagy a szerkezet szabadlengéseinek frekvenciájával, rezonancia alakul ki. Ez a gerjesztett rezgés okozza egy meghatározott frekvencián a kifeszített telefonhuzalok vagy villanyvezetékek zenélését, ez okozza az autó antennájának erős rezgését egy bizonyos sebességnél, és ez felelős a reluxa redőnyök zörgéséért is, amikor szélhatásnak vannak kitéve.

Az Aqua műholdról készüt felvételen
több kilométernyi Kármán-örvénysor látható a csendes-óceáni,
vulkanikus Soccoro-szigetek közelében,
pár száz kilométerre Mexikó nyugati partjától.

Forrás: wikipedia.org

Légzőkészülék (Kőszeghi-Mártony Károly)

Az egyszerűbb és bonyolultabb, hétköznapi és nem mindennapi eszközök sokaságából nem is sejtjük, hogy hány és hány darabot nemzetünk kiváló elméinek köszönhetünk.

A haditechnika vívmányai közül több olyan van, melyet valamelyik magyar tudós hozott létre és fejlesztett tovább. Gondoljunk akár a gyakran használt légzőkészülékre, mely a tűzoltókat védi meg „meleg” helyzetekben. Az eszköz neve Kőszeghi-Mártony Károly magyar hadmérnök nevéhez fűződik.

Hosszú ideig azt tartották, hogy a gázálarcot a magyar hadmérnök, Kőszeghi-Mártony Károly találta fel. Az állítás majdnem igaz. De nézzük előbb, ki is volt e neves lángelme, és miért csak majdnem igaz az állítás.

Kőszeghi, egyes források szerint Kőszeghy Mártony Károly mérnök, táborszernagy, feltaláló 1783-ban született Sopronban. Mélyépítéssel foglalkozó mérnökként főleg a földnyomás kutatásával foglalkozott. A kísérleti talajmechanika egyik megalapozója – olvashatjuk a muszakiak.hu oldalon. A bécsi hadmérnöki iskolán végzett, és az osztrák-magyar hadseregben hadmérnökként szolgált. 1845-ben léptették elő tábornokká. Még ebben az évben az MTA levelező tagjává választották, de ezt a megtiszteltetést elfoglaltságára hivatkozva nem fogadta el.

Kőszeghi csaknem 45 éves volt, amikor megbízták egy olyan életvédő készülék elkészítésével, amely használóját meg tudja védeni az aknafolyosót elárasztó lőporgázoktól. Ahogy Köteles Viktória is írja könyvében, a parancsot egy sokáig megoldatlan kérdés indukálta. A XIX. század elején még gyakori várostromok során az aknaharc nagyon sok személyi sérülést okozott. Ennek oka az volt, hogy a várak sáncaira szerelt aknák robbantása után a katonáknak azonnal be kellett rohannia a lőporgázokkal telt folyosóba, s ez a megfelelő védőkészülék híján igencsak veszélyes volt. Ennek okán 1828-ban kapta Kőszeghi a megbízást egy olyan életvédő készülék elkészítésére, amely használóját megvédi az aknafolyosót elárasztó mérgező lőporgázoktól. A kísérleteket, mely során az alábbi követelményeknek kellett megfelelnie, mintegy három évig folytatta: fontos szempont volt, hogy a készülék még a legveszedelmesebb lőporgázzal telt helyiségben is hosszabb ideig való tartózkodást tegyen lehetővé, egyszerű legyen, és bárki használhassa; az eszköz önálló (a környezettől független) legyen, viselője szabadon, minden akadály nélkül végezhesse feladatát; sokoldalú alkalmazást tegyen lehetővé (a bor forrása idején a pincében; fojtó levegőjű kútban; tűz esetén az emberek és tárgyak mentésére az épületekbe be lehessen menni).

1830-ban bemutatta találmányát, a légzőkészülék ősét. Ez lényegében egy fejre húzható bőrzsák volt, amelybe sűrített levegőt vezettek. Ezt a találmányát sok helyütt tévesen a gázálarc ősének nevezik, holott ebben nem szűrték, hanem pótolták (cserélték) a levegőt. A készüléket a Habsburg Birodalomban többfelé alkalmazták – főleg, mivel rájöttek, hogy a tűzoltók még az utászoknál is nagyobb hasznát vehetik. A készülék egyik példánya Budapesten, a Tűzoltó Múzeumban található.

Az „életmentő készület” viselő személy első látásra egy különleges kacsafejű (zsiráffejű) „űrlénynek” látszik. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az eszköz elkészítésekor sok olyan technikai megoldást, illetve folyamatot, stb. nem ismertek, amelyeknek az alkalmazása ma már teljesen természetesnek tűnik. Többek között nem ismerték a hegesztést, a nyomáscsökkentőt, nyomásmérő műszereket, a fejrész készítéséhez alkalmas műanyagot stb. A technika akkori fejlettségi színvonala mellett nyugodtan ki lehet jelenteni,hogy világraszóló találmány született Kőszeghi alkotó fantáziájának köszönhetően.

Az „életmentő készülék” leglényegesebb része a hátra esősíthető vaspalack volt, amely sűrített levegőt tartalmazott. A sűrített levegő hajlékony csöveken át a fejre erősített, és a külső levegőtől elzárt kecskebőr sisakba tódult, és eközben kis sípon keresztül éles hangot adott. Ha a légzéshez elegendő mennyiségű levegő áramlott a sisakba, akkor ez a hang tiszta, éles volt. Ha azonban kevés volt a levegő, hangja gyenge és szaggatott volt.

Kőszeghi Mártony egyéb találmányokkal is foglalkozott, így ő volt a tábori főzőkészülék (gulyáságyú) feltalálója, valamint mérnökként is kiváló volt, nemcsak hazánkban, de világviszonylatban is az első földnyomáskutatók egyike. Nagyarányú kísérleteivel kerek száz esztendővel előzte meg a talajmechanika modern művelőit. Ezek elméleti ismeretével is maradandót alkotott.

Forrás: Kárpátalja.ma

Microsoft Word és Excel – Charles Simonyi

Charles Simonyi azaz Simonyi Károly (édesapja: Simonyi Károly) neve a közelmúltban leginkább az önköltséges űrutazásai kapcsán kerül be a hírekbe, de kevesen tudják, hogy a magyar származású informatikai szakembernek köszönhetők a mindenki által használt Word és az Excel programok.

Az 1948-ban Budapesten született Simonyi alig volt 17 amikor elhagyta hazánkat, hogy Koppenhágában programozóként helyezkedjen el. Számítástechnikai tudását akkor szerezte amikor tiniként biztonsági őrként majd gyakornokként dolgozott egy számítástechnikai laboratóriumban. Dániából pár évvel később az Amerikai Egyesült Államokba utazott és a San Franciscó-i Berkeley-n diplomázott matematikából majd pedig számítástechnikából doktorált a Stanford Egyetemen.

Simonyi az USA-ban is programozóként dolgozott, majd 1981-ben csatlakozott a Microsoft csapatához, ahol ezután két évtizedet töltött. A világhírű cégnél számos új módszert vezetett be és az ő korábbi programjai alapján megalkotott Microsoft Word és az Excel kifejlesztésében csoportvezetőként vett részt. A ma már 3 milliárd dolláros vagyonával a 69 éves egykori biztonsági őr azon kevesek közé tartozik, akik alkalmazottként a napi munkával jutottak be a leggazdagabbak közé, az űrutazásaival pedig gyermekkori álmát váltotta valóra.

Forrás: kidsnews.hu

Selye János és a stresszelmélet

1907. január 26-án született Selye János, a huszadik század egyik legnagyobb hatású orvos-kutatója. Magyarként szülővárosa Bécs volt, elemi iskolába és gimnáziumba Komáromban járt, az orvosi egyetemet Prágában végezte el, világhírű kísérleteihez a feltételeket Kanada teremtette meg számára. Igazi világpolgár volt, aki anyanyelvi szinten írt, olvasott és beszélt négy nyelven (és további hat nyelven adott elő), de magyarságát soha nem tagadta meg. Intézete mindig tele volt magyar kutatókkal.

Apja magyar, anyja osztrák volt, ami nem csodálható, hiszen a monarchia korszakában született. Apai ági felmenői egészen ükapjáig visszamenőleg magyar orvosok voltak, ezért számunkra Selye egyértelműen magyar. Ugyanakkor magukénak vallják az osztrákok, a csehek és a szlovákok (a révkomáromi egyetem az ő nevét viseli), és természetesen - joggal - a kanadaiak is. A János keresztnév helyett a nemzetközileg ismertebb Hans-t használta, csak itthon, nekünk volt és maradt János.  Vezetéknevében más nemzetek a ly betűt li-nek ejtik, ezért hiába említjük úgy egy külföldinek nevét: Selye János, ő csak Hans Szeliet fogja ismerni.

Az elismert kutatók többségéhez hasonlóan - nyelvtehetségétől eltekintve - a középiskolában nem volt igazán jó tanuló, viszont még csak 29 éves, amikor stresszelméletével berobbant a tudományba. További munkáit mintegy 1700 tudományos közleményben és 39 (írott, illetve szerkesztett) könyvben adta közre.

A stresszelmélet és az általános adaptációs szindróma:

Amikor egy élő szervezetet valamilyen speciális inger ér, arra meghatározott módon reagál. Ha például valamilyen tárgy közeledik hirtelen a szem felé, a szemhéj lecsapódik, de csak a szemhéj, más nem mozdul. Ha szálka szúródik a kezünkbe, elkapjuk, de csak azt a kezünket, amelyikbe a szálka fúródott. Ezek úgynevezett specifikus reakciók, amelyek nem érintik a szervezet egészét. Ha viszont a sínek között állunk, és megpillantjuk a felénk rohanó vonatot, akkor menekülni próbálunk, amihez az egész szervezet aktiválódására van szükség. Beindul a Cannon által leírt vészreakció, melyet a vegetatív idegrendszer szimpatikus része szervez meg. Gyorsul a szívműködés és a légzés, emelkedik a vérnyomás, élénkül az agy tevékenysége, több vérhez és több energiához jutnak az izmok (mert kitágulnak az erei és emelkedik a vércukorszint), egyes - a válaszreakcióban nem szükséges - testtájakon viszont összehúzódnak az erek, kitágul a pupilla, elernyed a húgyhólyag, esetleg a végbél záróizma is, ugyanakkor csökken a gyomor és bélműködés, gátlás alá kerül a pénisz erekciója. Ez a bonyolult és összefüggő reakció a szervezet védekezésének szolgálatában áll, és lehetőséget teremt a harcra vagy a menekülésre (fight or flight). Selye, miközben egy specifikus hormonhatást próbált analizálni, azt figyelte meg, hogy akármi is „támadja meg” a szervezetet, az általános, egységes választ vált ki, tehát a szervezet ugyanazt a mechanizmust indítja be.  Ez a reakció vagy le tudja küzdeni a veszélyeztető hatást, vagy nem, de semmiképpen sem tartható fenn sokáig. Ha az inger továbbra is fennáll, akkor egy adaptációs (rezisztencia) fázis alakul ki, vagyis a szervezet igyekszik alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ha a külső hatás nagyon tartós, akkor a védekezési mechanizmus kimerül (ez a harmadik fázis) és az egyed el is pusztulhat. Selye a provokáló tényezőket stresszoroknak, az állapotot stressznek nevezte el. A háromfázisú rendszer, amely a védekezési mechanizmusban részt vesz, az úgynevezett általános adaptációs szindróma (ÁAS, angolul GAS). A mechanizmusban alapvető szerepet játszik a mellékvese velőállományának hormonja, az adrenalin, amely elsősorban felelős az első fázisért, a vészreakcióért, míg a mellékvesekéreg hormonja, a kortizon a második és harmadik fázisért.

A stresszor jelenlétét a központi idegrendszer érzékeli és beindítja az általános adaptációs szindrómát. A stressz hatására ingerületbe kerül a hipotalamusz, amely az agyalapi mirigyet (hipofízist) aktiválja. Ennek hormonja az adrenokortikotropin (ACTH), mely a mellékvesében a kortizon elválasztását serkenti. Az általános adaptációs szindróma hatására megduzzad a mellékvese, miközben sorvad a csecsemőmirigy (thymus) és a nyirokszövet, és számos reakció zajlik le az ÁAS részjelenségeként. Az ÁAS felismerésével Selye bizonyította a központi idegrendszer és az endokrin rendszer összefüggéseit, tehát azt, hogy a szervezet integritásának (homeosztázisának) fenntartásában egységes rendszer működik, és ezzel együtt igazolta a stressz kórokozó hatását is. Annak a rendszernek, amelyet ma is hipotalamo-hipofizeo-adrenalis rendszernek nevezünk, egyértelműen Selye a felismerője. Ugyancsak ő az elindítója és serkentője azoknak a kutatásoknak, amelyek számos, az általános adaptációs szindrómával kapcsolatban álló hormon (pl. ACTH, rilizing hormonok, szomatosztatin és közvetve az endogén opioidok stb.) felismeréséhez vezettek.

Ennél bővebben a forrásban: Termeszetvilaga.hu

Telefonhírmondó – Puskás Tivadar

A telefonhírmondó célja a képzelhető leggyorsabb hírszolgáltatás volt, amit feltalálója, Puskás Tivadar olyképp ért el, hogy egyetlenegy mikrofonba olvasott hír a városnak több különböző pontján egyidejűleg lett hallható. A hírsorozatokat, melyeket egy külön e célra szervezett szerkesztőség szolgáltatott, telegramm-stílusban olvasták fel és egy órán át folyton ismételték. Politikai, helyi, közérdekű és tőzsdei hireken kívül időközönként a pontos közép-európai időt is bemondták a készülékekbe.

Műszaki szempontból tekintve a találmány lényege abban áll, hogy az általánosan ismert mikrotelefon-kapcsolás primer áramkörében a mikrofonon, áramforráson és transzformátoron kívül ez utóbbiból annyit használtak fel, ahány külön és egymástól független szekunder áramkörre szükség volt; a szekunder áramkörök a telefonhírmondó központjából kiindulva egy bizonyos városrész állomásainak táplálására hivatva, e városrészt keresztül-kasul behálózva körülbelül 20 km út befutása után ismét a központba visszatérve az transzformátor szekunder vezetékét zárták. Így tehát úgynevezett hurkok támadtak bizonyos állomáscsoportok táplálására. Míg az oda-visszabeszélésre szolgáló közismeretű telefonállomások felhívó készülékkel (csengettyű-induktorral és csengővel) bírtak, addig a telefonhírmondónál, az úgynevezett beszélő újságnál az állomásokat csakis hallgatásra rendezték be. Egy ilyen állomás két darab telefonhallgatóval (Bell-gyártmány) bírt, melyeknek vezetéke egymásután kapcsolva egy transzformátor szekunder áramkörén keresztül záródott, míg annak primer vezetéke a fent említett hurokvonal fémes folytatását alkotta. A szénmikrofonba szólva annak villamos ellenállása a hangfrekvencia szerint változik és így megváltoztatta az primer áramkörben az áramerősséget is. Így keletkeztek az áramimpulzusok (undulációk), melyek az indukció törvényei szerint az transzformátorok szekunder tekercsében és így az azokon keresztül záródó hurkokban is felléptek. A hurkokban fellépő áramok az állomások transzformátoraiban újra áramokat indítottak, teljesen azonos ingadozásokkal, mint a hang hullámzása a mikrofon előtt. Így jutottak kettős indukció (transzformáció) útján a hangfrekvenciás áramváltozások a telefonhallgatókba és ezeken keresztül a hallgató fülébe. Egy ilyen hurokvonal láncolatos kapcsolatban átlag 200-300 transzformátort tartalmazott. Mint ezen indukció-rendszerből látni, sem az állomások telefonvezetéke, sem pedig az azokat tápláló hurokvonalak egymást közt fémes összeköttetésben nem álltak, eszerint egy hurokvonalnak a megsérülése csakis egy bizonyos városrészt, egy állomás szekunder vezetékének a megrongálása egyedül az adott állomást érinthette. Ez a körülmény a telefonhírmondó üzemben tartásánál a legfontosabb tényező volt.

Áramforrásokként nagyszabásu ú.n. Callaud-elemeket használtak, négyet-négyet egy beszélőhely számára. Mikrofon gyanánt pedig a közelről való beszédnél legjobban működő általánosan ismert Deckert-Homolka-féle szabadalmazott grafit-mikrofon volt használatban.

Műszaki szempontból a berendezésnél legérdekesebb az a körülmény, hogy a központi transzformátorok, alállomások transzformátorai, akkumulátorok: az ezekkel a primer áramköröket kiegészítő mikrofonok és az utóbbiak vezetékei messze kinyúltak a központból, mint ez pl. az Operában alkalmazott mikrofonoknál fellépett, ahol egy-egy mikrofonnak központon kívüli vezetéke (tetők felett) mintegy 1300 métert tett ki; ilyen hosszú primer vezeték alkalmazása egyedülálló volt a telefontechnikában.

Az átmenet egyik hangátviteli mikrofoncsoportból a másikra egyedül a dugaszoknak más mikrofoncsoporthoz tartozó kapcsolóba való dugaszolása által volt eszközölhető. A primer transzformátorok szekunder vezetői egy úgynevezett gyűjtőben az összes egycsoportbeli mikrofonok által szolgáltatott áramokat egyesítették; ezen gyűjtőkészülék pl. az Operaház zenekarában, színpadán és nézőterén fölszerelt 2-2 mikrofonpár által felfogott hangokat egységes egésszé alakította. A gyűjtőből az áram egy elosztóba jutott, mely arra volt hivatva, hogy a város különböző részeit (zónák) behálózó hurokvonalait - szám szerint 30-at - táplálja. E célból az elosztóból kinyuló drótpárok ugyancsak dugaszokban végződtek, melyek egy dugaszkapcsolóban végződő és kívülről jövő drótpárokkal dugaszolás által fémes összeköttetésbe kerültek.

Egy, az elosztóból kiágazó kettős vezető a dugaszos kapcsolón keresztül a központi telep tetőtámszerkezetéhez vezetett, ahonnan porcelánszigetelőkkel ellátott tetőtámszerkezeteken át a város épületei fölött elvonulva, drótpárt alkotott, míg az általa táplált zóna körletébe nem érve, a tetőről leszökve mint egyes drót az épületek homlokzatán végighaladva és háztömböket körülfogva mintegy 15-20 kilométernyi út és körülbelül 200 állomás táplálása után drótpárjához visszatérve, a hurkot zárta.

Forrás: wikipédia

Hűtőszekrény – Szilárd Leó, Albert Einsteinnel közösen

A XX. században számos nagy találmány fűződik magyar tudósok nevéhez. 1898. február 11-én született Szilárd Leó, aki a múlt század neves magyar tudósai közé tartozik. A két világháború közötti időszak tudósai találmányaikat a Szabadalmi Hivatalhoz (1920-tól Szabadalmi Bíróság néven) nyújtották be engedélyeztetésért. Az első és a második világháború közötti időszakot nagyban jellemezte az ipari fellendülés, a fizikai kutatások növekedése, valamint a magas színvonalú oktatás- és kultúrpolitika. Mindezek együtt nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az 1920-30-as években számos neves tudós működött, akik nemzetközi hírnévre is szert tettek.

Az éppen százhúsz éve Budapesten született Szilárd Leó az atombomba megalkotására létrehozott Manhattan-terv elindításában és kivitelezésében betöltött szerepe miatt vált világhírűvé. Szilárd a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte tanulmányait, majd az 1920-as évek elején elhagyta a műszaki pályát, és a berlini Friedrich-Wilhelms-Universitäten (1949-től Humboldt-Universität zu Berlin) tanult fizikát. Itt ismerkedett meg Albert Einsteinnel, aki a Kaiser-Wilhelm-Instituts für Physik igazgatójaként dolgozott. Einsteinnel karöltve Szilárd Leó egy új típusú hűtőgép tervein kezdett el dolgozni.

A két tudóst állítólag egy szörnyű tragédia híre sarkallta közös munkára: egy család megfulladt, mert éjszaka mérgező gázok szabadultak ki a jégszekrényük hibás szelepéből, amely beszivárogott hálószobájukba. A tudósok ekkor egy olyan hűtőszekrény terveinek láttak neki, amelynek használatakor ilyen baleset nem fordulhatott elő. A munkák során nem csak egyféle hűtőszekrény terveit dolgozták ki, hanem az évek alatt tökéletesítették azok egyes részeit.

Az abszorpciós eljáráson alapuló első elkészített prototípus szabadalmi kérvényét 1927. december 2-án Platen-Munters, a stockholmi Electrolux cég leányvállalata megvásárolta 3150 birodalmi márkáért. A másik tervezetnél a két feltaláló a diffúziós eljárást alkalmazta. Ennek terveit is a svéd cég vásárolta meg. A feltalálók tovább tökéletesítették a berendezést, főként az elektromágneses pumpán dolgoztak, amely mozgó mechanikus részek nélkül működött. Magyarországon 1929. december 5-én nyújtották be találmányuk terveit a Magyar Királyi Szabadalmi Bírósághoz.

1931. július 31-én az AEG-kutatóintézetben beépítették az Einstein–Szilárd-féle készüléket az amerikai General Electric cég 120 liter űrtartalmú G40-es modelljének külső házába, hogy összehasonlítsák más piacon levő készülékekkel a használhatóságát. A további fejlesztéseket azonban az AEG leállította, majd a két feltaláló emigrálása miatt a közös további kutatások is abbamaradtak. Az általuk megtervezett hűtőszekrényt (elsősorban a pumpa nagy hangja miatt) kereskedelmi célokra sosem gyártották, az ekkor kitalált hűtési elvet azonban ma is hatékonyan használják atomerőművekben.

Forrás: mnl.gov.hu

Részecskegyorsító – Simonyi Károly

Simonyi Károly 1916-os születésekor semmi nem utalt arra, hogy egyszer Magyarország egyik legnagyobb tudósa válik majd belőle. A Sopron megyei Egyházasfaluban született szegény parasztcsalád hetedik gyerekeként. Szerencsére a falu plébánosa felfigyelt a kortársai közül kimagasló intellektusú fiúcskára, és meggyőzte a jobb módú pesti rokonait, legfőképpen a korábbi miniszterelnök Simonyi-Semadam Sándort, hogy támogassák a kis diák tanulmányait. Simonyi-Semadam lánya és veje, Mayer Miksa, aki a Ganz-gépgyár mérnöke és Kandó Kálmán jó ismerőse volt, nevelőszülőként magához is vette Károlyt, s beíratta az óbudai Árpád Reálgimnáziumba.

Még nagyobb hatást gyakorolt Simonyira, amikor Mayer a kezébe adta a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok számait, bennük olyan feladatokkal, amelyek végre valóban próbára tehették a fizika és a műszaki tudományok iránt egyre mélyebb érdeklődést mutató tanulót. Ekkor már bátyját, Ernőt is a Mayer család nevelte, a két Simonyi pedig házibajnokságokat rendezett a folyóiratban közölt példák megoldásából. Ezeket rendre elküldték a lap szerkesztőjének, ő pedig 1931-ben – a legjobb megoldónak járó jutalomként – címlapra tette Károly portréját. Ekkor ismerhette meg Simonyi Károly nevét és arcvonásait először a fizika és a matematika iránt elkötelezett honi közösség.

Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, amelyet 1940-ben végzett el. Közben azonban, mintegy passzióként, Pécsett jogi diplomát is szerzett. Fokozatszerzése után azonnal a Műegyetem atomfizikai tanszékének munkatársa lett, és tudományos pályája bizonnyal villámgyorsan ívelt volna felfelé, ha nem jön közbe a világháború. Az atomfizikai tanszék munkatársait Bay Zoltán vezetésével hadi szolgálatra rendelték: radart kellett fejleszteniük. Bay mindezt a fontos megbízatást arra használta fel, hogy védelmet nyújtson a Műegyetem sok zsidó származású tudósának (Bayt ezért halála után a Világ Igazai közé választotta az izraeli Jad Vasem-intézet). De az alapvető fontosságú tudományos munka csak ideig-óráig óvhatta meg a munkatársakat az elhurcolástól és a frontszolgálattól. Simonyi így csakhamar a harcmezőn, majd amerikai, később szovjet hadifogságban találta magát, ahonnan negyven kilóra lefogyva tért haza.

A háború után Simonyi elnyerte a soproni egyetem fizikai-elektrotechnikai tanszékének a vezetését, és itt tervezte és építette meg azt a részecskegyorsítót, amelyet sokan életműve legnagyszerűbb alkotásának tartanak. E kísérleti eszköz még csak nem is hasonlított a mai részecskegyorsítókra, nem föld alatti alagutakban vezetett, sok kilométeres gyűrűkben röpködtek a részecskék. Simonyi gyorsítója Van de Graaff-rendszerű volt, e műszer kicsinyített változatai sok gimnázium fizikaszertárában is megtalálhatók, a tanárok leginkább arra használják őket, hogy a bennük összegyűlő töltés segítségével lányok haját állítsák égnek. A gyorsító megépítése az adott korban (a vasfüggöny mögötti információ- és eszközínség közepette) szinte csodának számított, így meghozta Simonyinak a szakma teljes elismerését, és 1952-ben Kossuth-díjat kapott érte.

1956 már az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet igazgatóhelyettesi székében érte. A szabadságharc napjaiban az intézet forradalmi bizottsága elnökének választották, ez pedig néhány héttel később derékba törte a tudós pályafutását. Ebben az is közrejátszott, hogy azonos nevű fia nyugatra emigrált (lásd keretes írásunkat). Vezető beosztásaiból távoznia kellett, de szakértelmét nem nélkülözhette a politikai és a tudományos vezetés. Így az országos fizikafelvételi bizottság elnökévé nevezték ki. Eközben korábbi diákjai unszolására kultúrtörténeti kontextusba ágyazott előadásokat kezdett tartani a fizikáról. Az előadás-sorozat csakhamar széles körben ismertté vált, és az érdeklődők tömege nőttön nőtt. Az előadások anyagából írta meg a hetvenes évek végén nagy hatású, A fizika kultúrtörténete című könyvét, amelyet több átdolgozott kiadás követett.

A kilencvenes években aztán romló egészségi állapotára hivatkozva szinte teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, és 2001. október 9-én hunyt el.

Forrás: magyarnemzet.hu

Oxigénmeghatározás (Winkler Lajos)

Winkler Lajos 1863. május 21-én született Aradon. Ott volt gyógyszerész-gyakornok, majd gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen. Than Károly mellett működött mint tanársegéd, később mint magántanár. Doktori disszertációja egy olyan analitikai módszer volt, amely rögtön híressé tette nevét. E módszer máig is ismeretes és használatos világszerte, mint a Winkler-féle vízben oldott oxigénmeghatározás (1888).

A Magyar Tudományos Akadémia Winklert 1896-ban levelező, 1922-ben rendes tagjává választotta. Than Károly halála után tanszékét kettéosztották. Az I. számú kémiai tanszék vezetője Winkler Lajos lett. Ott folytatta éjszakákba nyúló fáradhatatlan kutatómunkáját Winkler, aki szinte kizárólag a klasszikus analitikai kémia módszereinek fejlesztését és tökéletesítését szolgálta. Legjelentősebb eredményei: a jód-sokszorozáson alapuló, már régebbi jodidmeghatározási módszere, továbbá a gravimetria ún. precíziós eljárásainak kidolgozása.

Winkler bámulatos pontossággal dolgozó analitikus volt. Publikációinak száma meghaladja a kétszázat. Könyvei külföldön jelentek meg. Ő dolgozta ki a magyar Gyógyszerkönyv III. és IV. kiadásának kémiai részét.

1934-ben nyugalomba vonult, 1939. április 14-én halt meg.

Forrás: mek.niif.hu

Sorvetőgép (Kühne Ede)

Az egyszerű, ma már mindennaposnak és átlagosnak hitt eszközök mögött komoly munka és érdekes történetek állnak. Még meglepőbb, hogy rengeteg eszköz nemzetünk nagyjai és tudósai elméjéből született. Vegyük a mezőgazdaság felé az irányt! Itt is találhatunk magyar vonatkozást, mégpedig a sorvetőgép kapcsán. A mai gépek ősét 1874-ben szabadalmaztatta Kühne Ede, a magyar mezőgazdasági gépgyártás felfedezője.

Kühne Ede 1839. május 16-án született egy hamburgi kereskedőcsaládban. Apja, idősebb Kühne Ede egyik alapítója volt a Guss-stahlfabrik von Mayer und Kühne nevű világhírű acélgyárnak, amely a Krupp Művek mögött Németország második legnagyobb acélműve volt. Az ifjú Kühne Ede tanulmányait Kölnben végezte mindaddig, amíg édesapja el nem költötte hatalmas vagyonát újabb és újabb acélgyártási kísérletekre – olvashatjuk Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében. A 18 éves fiatalember kezdetben egy berlini gépgyárban helyezkedett el, mint műszaki rajzoló. A gyár technikusi irodájában dolgozva gépszerkesztési, géptervezési ismeretekre is szert tett, szorgalma, megbízhatósága már ekkor kitűnt. Hamarosan állásajánlatot kapott Odesszából azzal a feltétellel, hogy odautazása előtt tökéletesítse mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos ismereteit. Ebből a célból érkezett Magyarországra egy üzembe. Nem is sejtette, hogy hosszabb tartózkodásra számíthat. Ugyanis egy váratlan haláleset miatt (az üzem vezetője meghalt) üzemvezetőként folytatta tevékenységét. Az elkövetkező évtizedek alatt a jelentéktelen, vidéki műhelyt tekintélyes nagyságú és műszaki színvonalú gyárteleppé alakította, számos új gyártmányt fejlesztett ki és gyártott hazai és külföldi felhasználók részére, és nem utolsósorban jó néhány találmánnyal járult hozzá a magyar ipar hírnevének növeléséhez.

Gazdasági nehézségek miatt a tulajdonosok úgy határoztak, hogy kanalas sorvetőgépeket gyártanak. Az egyik típussal 1866-ban a bécsi kiállításon nagy sikert arattak. Bebizonyosodott, hogy jó úton haladnak, választásuk szerencsés volt. Az új típusú sorvetőgépek Kühne szabadalma alapján készültek. Tevékenysége rövid idő alatt széles körben ismertté tette a nevét.

A gép alkalmas volt apró, közepes és nagy magvak vetésére egyaránt. A sikert megízlelve Kühne óriási fejlesztésekbe kezdett, gépei pedig Európa-szerte híresek lettek technikai kivitelükről és minőségükről. 1874-ben kezdték gyártani az egyik sikerterméknek számító Hungária Drill vetőgépet, melyet a későbbiekben többször is továbbfejlesztettek. Az eszköz megnyitotta az utat a vetés gépesítése előtt. A szerkezet könnyű volt, így a nehezen megmunkálható területeken is jól lehetett használni. Ennek köszönhetően egyre nagyobb lett a kereslet a gép iránt. Kiállítások és bemutatók, arany- és ezüst oklevelek követték a gép sikerét.

Kühne Ede mindennél többre becsülte a szaktudást, a tenni akarást és a lojalitást. Olyan ember volt, aki saját bevallása szerint akkor érezte jól magát, ha fontos és tevékeny lehetett. Aki amellett, hogy elsőként alkalmazta a legkorszerűbb technikákat a gyárban, odafigyelt az egyszerű emberek igényeire is, és azért fejlesztette és tökéletesítette gépeit, hogy megkönnyítse a gazdák korántsem egyszerű életét. Mai divatos szóval azt is mondhatnánk, hogy marketinggel foglalkozott, csakhogy az évtizedekkel ezelőtti helyzetet nem lehet összehasonlítani a mai modern, futószalagon gyártó üzemekkel.

Forrás: karpatalja.ma

Telehor, az első tévéadó (Mihály Dénes)

„Telehor annyit tesz görögül, mint távolbafigyelés, távolbanézés, németül Fernsehen vagy Fernschau. Helyesebben »Telescop« volna ez a név, azonban az optikában már régebben használatos a távcső megjelölésére. Az angolok és amerikaiak által használt ,,Televisio” tulajdonképpen hamis szavak, mert első részük görög, a második pedig latin nyelven van.”

Álljunk meg pár pillanatra, és próbáljuk elképzelni világunkat a tévékészülék nélkül! Ugye, milyen nehéz? Furcsának tűnik, hiszen olyan technikai eszközről van szó, mely közel száz éve lopakodott be, majd nyert egyre nagyobb teret életünkben.

A televíziózás története 1883-ban kezdődött, amikor egy német mérnök, Paul Nipkow szabadalmaztatta televízióját, mely a mai berendezésekéhez hasonló alapelven működik. A drótnélküli telegráfia sikerein felbuzdulva amerikai, skót és más nemzetiségű mérnökök és tudósok sora tevékenykedett a „távolbalátás” terén. A tengerentúli és angliai vetélytársak mellett a magyar származású Mihály Dénes sem marad el, hiszen tevékenysége a televíziózás terén számottevő. A magyar felfedező 1916-ban világelsőként mutatta be távolbalátó készülékét, melyet a televízió elődjének lehet tekinteni.

Mihály Dénes Gödöllőn született 1894. július 7-én. Egész fiatalon már a motorok szerkezete és működése kötötte le érdeklődését. Ennek fényes bizonyítéka, hogy tizenhat esztendősen olyan könyvet írt az autókról, ami több kiadást is megért. Második könyvének témája a motorkerékpár volt. Miután elvégezte a gimnáziumot, a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Mint fiatal műegyetemi hallgató, már 1917-ben két szabadalmat jelentett be a távolbalátás területén.

Az egyetemi évek után a telefongyárba ment dolgozni, ahol megkezdte a távolbalátással kapcsolatos gyakorlati kísérleteit. 1919-ben született meg a „Telehor”. Ez a készülék állóképek közvetítésére volt alkalmas több kilométer távolságra. Sajnos továbbfejlesztésére a hazai nehézségek miatt már nem volt lehetőség. Ennek okán Berlinbe ment, egy ottani gyár munkatársaként folytatta kutatásait. Mondanunk sem kell, hogy sokkal jobb körülmények között s kedvező feltételek mellett. Egy 1926-ban megrendezett kiállításon hatalmas sikere volt a Telehor továbbfejlesztett változatának, mely akkor még csak állóképek és egyszerű mozgó tárgyak bemutatására volt képes, s ezzel érzékeltette a távolbalátást. Még ugyanebben az évben Mihály Dénesnek sikerült elérnie célját, a Nipkow-tárcsa segítségével sikerült a mozgóképek átvitele. 1929. március 8-án a világon először a berlini-witzlebeni rádióállomás mozgó televíziós közvetítést adott.

A sikeren felbuzdulva Mihály vállalatot alapított a Telehor gyártására. Persze a terjesztés mellett a továbbfejlesztésen volt a fő hangsúly. 1933-ban kutatótársával, E. H. Traub fizikussal együttműködve egy új és korszerűbb televíziós készüléket mutatott be. A készülék később Mihály-Traub forgótükrös vevőkészülékként terjedt el.

Mihály Dénesnek nem kis szerepe volt abban, hogy a világon elsőként Németországban elkezdődött a rendszeres tévéadás. 1936-ban pedig az ő irányításával került sor az első zárt láncú televíziós vetítésre a Gellért Szállóban.

Az eddig kifejlesztett szerkezetnek csak ideiglenes térhódítása lehetett. A század rendkívül gyors technikai fejlődése miatt a mechanikus képbontással történő vetítés hamar lemaradt. Megjelent ugyanis a mozgó alkatrész nélküli elektronikus televízió, mely háttérbe szorította mechanikus elődeit.

Mihály Dénes érdemei itt nem érnek véget. Foglalkozott a süketnémák számára kifejlesztett ábécé problémáival. Rengeteget dolgozott azon is, hogy a némafilmeket felváltsák a hangosfilmek. A hang és a kép szinkronján dolgozott, s ezt egy Phonokeréknek nevezett eszközzel sikerült megoldania. A hangminőség és hangrögzítés javításával kapcsolatos újításokat is bevezetett. Így nem csoda, hogy napjainkban őt tekintik a hangosfilm feltalálójának.

Majdnem száz év távlatából, bámulva a mai, szinte már hajszálvékony képernyőket, a kezdetleges készülékek távoli és primitív szerkezeteknek tűnnek. Valahonnan azonban el kellett indulni. S ha kedvünk támad „visszatekinteni” a múltba, a legelső, eredeti Telehor készüléket ma is megnézhetjük a müncheni Deutsches Museumban.

Forrás: karpatalja.ma

Televízió-képcső – modern nagy felbontású televízió (Tihanyi Kálmán)

Tihanyi Kálmán 1897. április 28-án született Üzbégen, elhunyt 1947. február 26-án, tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte.

Legfontosabb találmányaiban a nagyfelbontású televízió képátvitel máig érvényes alapelvét és felépítését írta le. 1926. március 20-án benyújtott A Radioskóp című, negyvenkét oldalas szabadalmi kérelmében részletesen leírta a töltéstárolással működő televízió adó-vevő rendszert. 1928-as prioritású magyar, német, angol, francia, egyesült államokbeli szabadalmaiban védte le végleges elgondolásait, a később gyakorlatban megvalósított képtároló kameracső (adó) és képcső (vevő) számos kiviteli alakját. Tihanyi két amerikai szabadalmat kapott. Az Amerikai Szabadalmi Hivatal elbírálói Tihanyi 1928-as elsőbbségű szabadalmainak 1929-es angliai publikációjára hivatkozva utasították el Vladimir K. Zworykin 1930-ban és 1931-ben bejelentett hasonló megoldásaira a szabadalmi oltalmat. A Radio Corporation (RCA) 1930 nyarán kereste meg Tihanyit és 1931 tavaszán kezdte meg találmányainak kivitelezését. Az ikonoszkóp, az első nagyfelbontású képátvitelre alkalmas kameracső 1934 végén szériagyártásra kész volt. Ekkor tértek át a Tihanyi szabadalmakkal levédett modern (rácsvezérelt) képcsövek (vevők) készítésére is. 1929-től televízió irányítású légvédelmen dolgozott. 1929-ben jelentette be különleges hőre is érzékeny kameráját. Londonban az angol Légügyi Minisztérium részére készítette el robotrepülőgépének prototípusát, majd a kamerát adaptálta az olasz haditengerészet céljaira. 1935-1940 között dolgozta ki 5-8 km hatótávolságúra tervezett nagy energiájú ultrahang-sugárzó készülékét. 1940-ben visszatért Magyarországra, ahol ennek prototípusát elkészítette. 1944. április 5-én őt és munkatársait letartóztatták, öt hónapig tartó vizsgálati fogsága alatt magánzárkában volt, a hűtlenség vádját azonban nem sikerült rábizonyítani. Szálasi hatalomra kerülése után illegalitásba vonult. A háború után ismét visszatért a napi 16-17 órás munkatempójához. Üzemében hozzálátott új megoldású (belül üregesen kiképzett) golyóscsapágyának gyártásához. Már 1945 júniusában lépéseket tett egy televíziós társaság alapítására, adóállomás felépítésére és képcsőgyár szervezésére. Ezt a tervet azonban - korainak ítélve - későbbre halasztotta, s inkább egy aranycentrifugára vonatkozó találmányának kidolgozása és a prototípus felépítése mellett döntött. A megvalósításra ifj. Lóczy Lajos egyetemi tanárral, a Földtani Intézet igazgatójával társult. Mindeközben egy nukleáris támadások elleni javaslatán is dolgozott. Az első figyelmeztetést, hogy szervezete nem bírja a megterhelést, 1946 telén bekövetkezett szívrohamát még túlélte. A második, 1947. február 26-án azonnal véget vetett életének. Felfedezése a töltés- illetve a képtárolás a televíziózás és általában a híradástechnika alapvető operáció elvét képezi. A Magyar UNESCO Bizottság 2000 decemberében felterjesztette az UNESCO Memory of the World (A Világ Emlékezete) elnevezésű program nemzetközi bizottságához Tihanyi Kálmán 1926-os szabadalmi hivatali aktáját, melyben a modern TV ma is érvényes alapvető elméletét és a gyakorlati kivitelére vonatkozó javaslatait fogalmazta meg. A Radioskop szabadalmi leírása - Magyarországról elsőként - belekerült A Világ Emlékezete Listába, amely a nemzeti közösségek tulajdonában lévő egyetemes értékkel bíró ritka és veszélyeztetett dokumentumokat regisztrálja.

Forrás: mult-kor.hu

Tű nélküli oltókészülék (Lindmayer István)

Könnyen kezelhető tű nélküli injekciós adagolót fejlesztett ki a magyar származású Kanadában élő Lindmayer István. A tű nélküli injekciós tűvel a gyógyszer nagy hatásfokkal, fájdalommentesen adható be a betegnek. Az oltóanyagot egy előre megtöltött, a készülékben elhelyezett kapszulából lehet bejuttatni a szervezetbe. A készülék az összetett rugórendszer segítségével, egy olyan fúvókán át, amelynek átmérője a legkisebb injekciós tű átmérőjének egyötöde, 400 kilométeres sebességgel lövi be a hatóanyagot a bőr alá, ahol az nagy felületen szétterjedve, rendkívül gyorsan fel tud szívódni a hajszálerekben, és így nem roncsolódik a bőr. Az oltóanyag beadása csupán fél másodpercet vesz igénybe, és nem is lehet érezni. A vakcina belövése ugyanis 15-ször kisebb sérülést okoz, mint egy vékony injekciós tű. A klinikai kísérletek nem jeleztek semmiféle bőrroncsolódást még akkor sem, ha több százszor lőttek ugyanarra a helyre. Összehasonlításképpen: Míg a tűvel való bevitelnél egy körül-belül 1 cm átmérőjű gömb keletkezik, és onnan szívódik fel a bevitt anyag, az új szerkezettel 3 cm széles részen terül el, és az anyag szétporlad a bőr alatt. Ezért a felszívódása is lényegesen gyorsabb és hatásosabb. További előnye, hogy beadása nem igényel orvosi segítséget, a műveletet bárki elvégezheti saját maga is.

A feltaláló szerint a készülékkel a különböző védőoltások, vitaminok, gyógyszerek, akár a folyékony, több hónapra garantált fogamzásgátló, vagy például az állatok veszettség elleni oltóanyaga is fájdalom nélkül bejuttatható a szervezetbe. Az eljárás azonban nem alkalmazható fogászati fájdalomcsillapításra, mert az izmos, rostos szövetekben a nagy ellenállás miatt a belövés fájdalomérzettel járna együtt. A cukorbetegek inzulinadagolására azért nem alkalmazható ez a módszer, mert a pácienseknek nem fix dózisokra, hanem változó mennyiségű inzulinadagokra van szükségük.

Forrás: ng.hu

Pattantyús-módszer (Pattantyús-Ábrahám Géza)

A gépészet és a mérnöki tudományok terén van még mit fejlődnöm. A felszínes információk mellett elcsodálkozom eme tudományág sokszínűségén és néha-néha meglepő dolgain. Ezek egyike a Pattantyús-módszer, melyről nemrég olvastam, s mely első hallásra nem sokat mondott számomra. Hogy honnan is indult ez? Kezdjük talán a névadó megismerésével.

Pattantyús-Ábrahám Géza, vagy ahogyan hívták, Patyi bácsi, Kossuth-díjas akadémikus professzor, a gépészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, nemzetközileg elismert tudós, az emelőgépek, a szállítóberendezések, az áramlástechnikai gépek továbbfejlesztője, a gépek szinte áttekinthetetlen sokaságának rendszerezője, mérnöknemzedékek nagy tanítója, nevelője, a hazai gépészeti szakirodalom gazdagítója, sokoldalúan képzett, művelt közéleti ember – olvashatjuk az egyik portálon. A sort még folytathatnánk is akár. A neves szakember 1885. december 11-én született Selmecbányán. Édesapja szintén neves szakember, orvos volt, aki a gümőkór elleni küzdelemben tett erőfeszítései révén vált ismertté. Ő maga a középiskolai tanulmányai után fordult a gépészet felé, s a Királyi József Műegyetemen szerzett kitűnő oklevelet. A diploma megszerzése után Zipernowsky Károly professzor mellé került tanársegédnek a Műegyetem I. Sz. Elektrotechnikai Tanszékére. 1910-ben Ganz-ösztöndíjjal kétszáz napos külföldi tanulmányutat tett Németországban, Angliában, Amerikában, Kanadában és Belgiumban, ahol a villamos üzemű vasgyárakat és erőműveket tanulmányozta.

Ezt követően megalapította saját vállalatát Pattantyús-Ábrahám Géza és Társa néven. Műszaki tevékenysége mellett oktatói munkát is végzett. 1921-ben a műszaki egyetemen magántanári kinevezést kapott, miután első találmányát, a Dr. Steiner Leóval közösen megalkotott „Forgó hengertömb és központosított vezérlés mindennemű dugattyús gépek… számára” címmel bejelentette – írja Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében.

1930-ban átvette a tanszék vezetését, ahol elődje a világhírű Bánki Donát professzor volt. Ettől a pillanattól kezdve az volt a célja, hogy új gépészmérnöki generációt neveljen ki. Számtalan könyvet és kiadványt szerkesztett, fejlesztette a tanszéket és laboratóriumát.

Írásai páratlan szemléletmódról tanúskodtak. Módszerének lényege az volt, hogy a probléma lehető legegyszerűbb módon történő leírása után feltárjuk a lényeges befolyásoló tényezőt, s mindezek során előnyben részesítjük a vizuális szerkesztőeljárásokat és grafikonokat. Módszerét tovább is fejlesztette, és kiterjesztette később más tudományterületen végzett kutatásaira is.

Pattantyús a gépészet minden területén igen otthonosan mozgott, legjelentősebb tudományos munkáit mégis a villamos felhajtások, felvonó berendezések és szivattyúk területén írta.

Magyarországon elismert szaktekintély volt, aki a gépészeti szak minden ágában otthonosan mozgott. Sajnos, munkáiból csak kevés jelent meg idegen nyelven, így a külföldi hivatkozások nem állnak arányban azzal a sok és szellemes megoldással, újszerű tárgyalásmóddal és gyakran új elmélettel, amelyet alkotott.

Említést érdemel még, hogy közel harminc évig a Magyar Technika című folyóirat szerkesztője volt, és a sikeres Gépészeti zsebkönyv is az ő gondozásában jelent meg.

„Patyi bácsiról” több legenda és történet is kering. Hiszen amellett, hogy a korszak egyik legkiválóbb gépészeti szakembere volt, könyörtelenül megkívánta a rendet, a fegyelmet. Hallgatóival mindig közvetlen viszonyt alakított ki. Az intézmény falain belül és kívül is minden lehetőséget megragadva tanította őket. Kitartásra és rendszeretetre nevelte diákjait.

1956. szeptember 29-én halt meg. Ő volt az egyik utolsó, kimagasló alakja annak a gépészmérnök típusnak, aki még mindenütt otthon érezte magát a gépek birodalmában.

Forrás: karpatalja.ma

Hengerszék (Mechwart András)

Barna kifli, magos zsemle, cipó, fehér kenyér, kakaós csiga… Mind-mind sütőipari termék, melyek kötődnek a malomiparhoz, és ezzel együtt Mechwart Andráshoz. Az említett feltaláló a malomipari technológiában alkotott nagyot azzal, hogy feltalálta egyebek mellett a hengerszéket.

A magyar ipartörténet egyik legkiemelkedőbb képviselője a bajorországi Schweinfurtban született. Augsburgban szerzett mérnöki diplomát. 1859-ben Ganz Ábrahám Magyarországra hívta, az ő halála után huszonöt éven át vezérigazgatóként irányította a Ganz-gyárat. Kiváló műszaki és közgazdasági szakember volt, hatalmas fejlesztési és korszerűsítési tevékenységének eredményeként világvállalattá fejlesztette az üzemet, mely a hazai ipari termelés egyik fellegvára volt. A századfordulóra a hatvanfős gyár 6000 embert foglalkoztató nagyüzemmé vált.

Számos találmány megalkotásában társfeltalálóként működött közre. Mechwart tervezőmérnökként is nagyot alkotott – világviszonylatban is. Legfontosabb találmányai a hengerszék tökéletesítéséhez kapcsolódnak, ezekkel a malomipar fejlesztésének alapjait vetette meg. A fejlesztőmunka másik produktuma a forgóeke volt, melynek tökéletesítésén Mechwart haláláig dolgozott. További találmányai voltak az ú.n. Mechwart-féle oldható tengelykapcsolók és a villamos fadöntő gépek is – olvashatjuk a hiresmagyar.hu oldalon.

1874–1876-ban válság fenyegette a Ganz-gyár létét. Ekkor lépett elő Mechwart András zsenialitásával, s ekkor fejlesztette tovább a hengerszéket. A malom legfontosabb részét jelentő hengerszéken – mely egyszerű szerkezetű gabonaőrlő volt – a porcelán hengereket kéregöntésű acélhengerekre cserélte, amelyek a gabonát sokkal finomabbra és tökéletesebbre őrölték. Emellett bevezette a hengerpárok rugós összeszorítását, és burkolattal látta el az egész hengerszéket. Szabadalmának előnye a többi szerkezettel szemben az volt, hogy figyelembe vette, hogy a rovátkák kialakítása, száma, alakja, ferdesége és egymáshoz viszonyított helyzete nagyban befolyásolja az őrlés minőségét – írja Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében. Találmányát közel hatvanféle változatban gyártották. A sorozatban gyártott hengerszékeket az egész világra exportálták, így azok döntően megalapozták a magyar malomipar hírnevét.

Mechwart azt is felismerte, hogy a válsággal teli időszakban muszáj több lábon állni. Ezért 1878-ban létrehozott egy villamossági műhelyt, ahol elismert szakemberek dolgoztak. Az ő tudásuk és munkájuk segítette hozzá a Ganz-gyárat, hogy Európa első villamossági üzemeként debütáljon.

1889-ben a tudós figyelme a szántógépek felé fordult, és jelentős szerepet vállalt a Bánki Donát által megálmodott forgóeke kifejlesztésében, amely a kor egyik kiemelkedő találmányává vált.

A fentiek alapján állíthatjuk, hogy rendkívüli műszaki érzéke a gazdasági problémák iránti átlagon felüli érzékenységgel párosult. Ez azért különösen említésre méltó korunkban, amikor a műszaki és gazdasági érdekek pillanatnyi harcának vagyunk tanúi, mert Mechwart még hitt a használható és időtálló, jó termék előállításának fontosságában.

Mechwart András életműve a szakmai szempontokon túlmenően is igen figyelemre méltó. Példaértékű élete, műveltsége, humanista életszemlélete, és a köz javára törekvő gazdag életútja a mai napig érvényes, amit nem árt újra és újra emlékezetünkbe idézni.

Forrás: karpatalja.ma

PAL-optika (Greguss Pál)

Greguss Pál Budapesten született 1921-ben. A Szegedi Egyetemen vegyészi és fizikus diplomát szerzett 1944-ben, 1951-ben pedig elnyerte a PhD fokozatot szintén a Szegedi Egyetemen az ultrahang kémiai hatásai vizsgálatával. A Dr. Greguss Pál professzor által kifejlesztett humanoid látómodul, amely 360 fokos szögben képes látni, az ú.n. PAL-optika. Ez már járt a világűrben, hiszen 1998. okt. 24-én, a NASA Deep Space-1 programja keretében felbocsájtották, és azóta is beépítik kisebb műholdakba. Ezért az alkotásáért az amerikai űrhivatal a NASA Díjat adományozta Dr. Greguss Pálnak. Professzor úr töretlenül dolgozott további űrprogramokon szinte haláláig.

Életútjának főbb állomásai:

- Az ELTE Biofizika Tanszékén tanársegéd, majd

- A KFKI fizikus kutató munkatársa (1949-1956),

- 1956-tól az Ultrahang Kutató Laboratórium vezetője a MÁV Tudományos Kutatási Intézetében,

- Meghívott kutató Dugrapurban (Nyugat-Bengália, India) a Központi Gépészeti Kutatóintézetben (1966-67),

- A New York-i Orvosegyetem Opthalmologia Tanszékén az alkalmazott biofizika kutató professzora 1969-ben,

- Innen Darmstadtba vezetett az útja, ahol 1973-tól a Műszaki Főiskola Fizika Intézetének professzora, majd ezt követően,

- A Koherens Optikai Laboratórium professzora a Gesellschaft für Strahlen- und Umweltforschung mbH-nak.

1976-ban visszatért Magyarországra, a Budapesti Műszaki Egyetem Alkalmazott Biofizikai Laboratóriumának igazgatójaként, innen vonult nyugalomba 1990-ben. Ezt követően egy ideig a Frédéric Joliot-Curie Nemzetközi Kutatóintézet tudományos konzulense. Több mint 330 tudományos írásmű, köztük több könyv, szerzője, 20-nál több szabadalom tulajdonosa világszerte.

Forrás: urvilag.hu