1907. január 26-án született Selye János, a huszadik század egyik legnagyobb hatású orvos-kutatója. Magyarként szülővárosa Bécs volt, elemi iskolába és gimnáziumba Komáromban járt, az orvosi egyetemet Prágában végezte el, világhírű kísérleteihez a feltételeket Kanada teremtette meg számára. Igazi világpolgár volt, aki anyanyelvi szinten írt, olvasott és beszélt négy nyelven (és további hat nyelven adott elő), de magyarságát soha nem tagadta meg. Intézete mindig tele volt magyar kutatókkal.
Apja magyar, anyja osztrák volt, ami nem csodálható, hiszen a monarchia korszakában született. Apai ági felmenői egészen ükapjáig visszamenőleg magyar orvosok voltak, ezért számunkra Selye egyértelműen magyar. Ugyanakkor magukénak vallják az osztrákok, a csehek és a szlovákok (a révkomáromi egyetem az ő nevét viseli), és természetesen - joggal - a kanadaiak is. A János keresztnév helyett a nemzetközileg ismertebb Hans-t használta, csak itthon, nekünk volt és maradt János. Vezetéknevében más nemzetek a ly betűt li-nek ejtik, ezért hiába említjük úgy egy külföldinek nevét: Selye János, ő csak Hans Szeliet fogja ismerni.
Az elismert kutatók többségéhez hasonlóan - nyelvtehetségétől eltekintve - a középiskolában nem volt igazán jó tanuló, viszont még csak 29 éves, amikor stresszelméletével berobbant a tudományba. További munkáit mintegy 1700 tudományos közleményben és 39 (írott, illetve szerkesztett) könyvben adta közre.
A stresszelmélet és az általános adaptációs szindróma:
Amikor egy élő szervezetet valamilyen speciális inger ér, arra meghatározott módon reagál. Ha például valamilyen tárgy közeledik hirtelen a szem felé, a szemhéj lecsapódik, de csak a szemhéj, más nem mozdul. Ha szálka szúródik a kezünkbe, elkapjuk, de csak azt a kezünket, amelyikbe a szálka fúródott. Ezek úgynevezett specifikus reakciók, amelyek nem érintik a szervezet egészét. Ha viszont a sínek között állunk, és megpillantjuk a felénk rohanó vonatot, akkor menekülni próbálunk, amihez az egész szervezet aktiválódására van szükség. Beindul a Cannon által leírt vészreakció, melyet a vegetatív idegrendszer szimpatikus része szervez meg. Gyorsul a szívműködés és a légzés, emelkedik a vérnyomás, élénkül az agy tevékenysége, több vérhez és több energiához jutnak az izmok (mert kitágulnak az erei és emelkedik a vércukorszint), egyes - a válaszreakcióban nem szükséges - testtájakon viszont összehúzódnak az erek, kitágul a pupilla, elernyed a húgyhólyag, esetleg a végbél záróizma is, ugyanakkor csökken a gyomor és bélműködés, gátlás alá kerül a pénisz erekciója. Ez a bonyolult és összefüggő reakció a szervezet védekezésének szolgálatában áll, és lehetőséget teremt a harcra vagy a menekülésre (fight or flight). Selye, miközben egy specifikus hormonhatást próbált analizálni, azt figyelte meg, hogy akármi is „támadja meg” a szervezetet, az általános, egységes választ vált ki, tehát a szervezet ugyanazt a mechanizmust indítja be. Ez a reakció vagy le tudja küzdeni a veszélyeztető hatást, vagy nem, de semmiképpen sem tartható fenn sokáig. Ha az inger továbbra is fennáll, akkor egy adaptációs (rezisztencia) fázis alakul ki, vagyis a szervezet igyekszik alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ha a külső hatás nagyon tartós, akkor a védekezési mechanizmus kimerül (ez a harmadik fázis) és az egyed el is pusztulhat. Selye a provokáló tényezőket stresszoroknak, az állapotot stressznek nevezte el. A háromfázisú rendszer, amely a védekezési mechanizmusban részt vesz, az úgynevezett általános adaptációs szindróma (ÁAS, angolul GAS). A mechanizmusban alapvető szerepet játszik a mellékvese velőállományának hormonja, az adrenalin, amely elsősorban felelős az első fázisért, a vészreakcióért, míg a mellékvesekéreg hormonja, a kortizon a második és harmadik fázisért.
A stresszor jelenlétét a központi idegrendszer érzékeli és beindítja az általános adaptációs szindrómát. A stressz hatására ingerületbe kerül a hipotalamusz, amely az agyalapi mirigyet (hipofízist) aktiválja. Ennek hormonja az adrenokortikotropin (ACTH), mely a mellékvesében a kortizon elválasztását serkenti. Az általános adaptációs szindróma hatására megduzzad a mellékvese, miközben sorvad a csecsemőmirigy (thymus) és a nyirokszövet, és számos reakció zajlik le az ÁAS részjelenségeként. Az ÁAS felismerésével Selye bizonyította a központi idegrendszer és az endokrin rendszer összefüggéseit, tehát azt, hogy a szervezet integritásának (homeosztázisának) fenntartásában egységes rendszer működik, és ezzel együtt igazolta a stressz kórokozó hatását is. Annak a rendszernek, amelyet ma is hipotalamo-hipofizeo-adrenalis rendszernek nevezünk, egyértelműen Selye a felismerője. Ugyancsak ő az elindítója és serkentője azoknak a kutatásoknak, amelyek számos, az általános adaptációs szindrómával kapcsolatban álló hormon (pl. ACTH, rilizing hormonok, szomatosztatin és közvetve az endogén opioidok stb.) felismeréséhez vezettek.
Ennél bővebben a forrásban: Termeszetvilaga.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése