Hányféleképpen tudjuk a könyveket az asztalra tenni?

A magyar nyelvben a cselekvés és történés befejezettségét az igekötőkkel fejezzük ki. Ez azért is különleges, mert ezzel nem csak a befejezettségre utalunk, hanem sokszor a cselekvés vagy történés irányát, módját is meg tudjuk határozni.

Lerakom... kirakom... átrakom a könyveket az asztalra... például. Vannak olyan igék, amiket csak egy-egy igekötővel tudunk használni, vannak olyanok amiket többel is, vannak olyanok amiket többel, de a különböző igekötőket más-más cselekvéshez használjuk (kimosom a ruhákat, megmosom a kezemet, lemosom az autót, felmosom a konyhát) és vannak olyan igék is, amik az igekötővel egészen más értelmet nyernek.

Nyelvünknek egy másik különlegessége a szórend. Erre azt mondja a hivatalos (a magyar nyelvet lekicsinylő) nyelvészet, hogy a magyar nyelvben a szórend kötetlen, azonban ez nem igaz, nyelvünkben a szórendnek szigorú szabálya van és ez a szabály azt mondja, hogy a mondatban a leghangsúlyosabb szó van a mondat legelején, majd a fontosságuk csökkentével tesszük sorba azokat. Erről is írtam már egy konkrét bejegyzést, ami jól mutatja, ahogyan a szórend változásával, a mondanivaló hogyan változik.

Hányféleképpen tudjuk a könyveket az asztalra tenni?

Ha szórend szerint nézem, akkor befejezetten tizenkét formában, befejezetlenül hatféleképpen tudjuk ezt fogalmazni.

Befejezetten:

 A könyveket az asztalra teszem le.

A könyveket az asztalra leteszem.

A könyveket teszem le az asztalra.

A könyveket leteszem az asztalra.

Az asztalra a könyveket teszem le.

Az asztalra a könyveket leteszem.

Az asztalra teszem le a könyveket.

Az asztalra leteszem a könyveket.

Teszem le az asztalra a könyveket.

Leteszem az asztalra a könyveket.

Teszem le a könyveket az asztalra.

Leteszem a könyveket az asztalra.

Mivel igekötős igéről van szó, ez befejezett cselekvést jelent, azonban az igekötő és az ige sorrendjében abban van a különbség, hogy mi a fontosabb? Hogy „leteszem” tehát a befejezett cselekvés befejezettségén, vagy „teszem le”, azaz bár az ige befejezett, de a hangsúly mégis magán a cselekvésen van. Leteszem, teszem le.

Folyamatosan (folyamatosan, tehát ezzel nem mondom ki, hogy ezt be is fogom fejezni, csak éppen csinálom):

A könyveket az asztalra teszem.

A könyveket teszem az asztalra.

Az asztalra a könyveket teszem.

Az asztalra teszem a könyveket.

Teszem le az asztalra a könyveket.

Teszem le a könyveket az asztalra.

Konkrétan ebben, ahogyan a könyvek az asztalra kerülnek, igekötők szempontjából:

Leteszem a könyveket az asztalra (eddig fent voltak a polcon)

Felteszem a könyveket az asztalra (eddig lent voltak a széken)

Átteszem a könyveket az asztalra (eddig a pulton voltak)

Kiteszem a könyveket az asztalra (eddig a bőröndben voltak)

Beteszem a könyveket az asztalra (eddig kint voltak a teraszon)

Összerakom* a könyveket az asztalon (eddig össze voltak keverve)

Szétrakom* a könyveket az asztalon (valamilyen szempontból szétválogatom a könyveket)

Visszateszem a könyveket az asztalra (ott van a helyük, de most máshol voltak)

Ideteszem a könyveket az asztalra (mert itt állok az asztal mellett)

Odateszem a könyveket az asztalra (most nem az asztal mellett vagyok)

Ráteszem a könyveket az asztalra (hogy jobban lehessen látni azokat)

Előreteszem a könyveket az asztalra (mert az asztal elől van a bejáratnál)

Hátrateszem a könyveket az asztalra (mert az asztal a szoba végében van)

*Rokonértelmű szavakról van szó, és ezekkel az igekötőkkel ebben az esetben inkább a rakni igét használjuk.

(Az igekötők közül lehet hogy egyik-másik kicsit erőltetett, de ugyanígy még pár igekötőt hozzá is lehetne rendelni, mint például tele, szembe, körül, külön, ketté, végig)

Tehát egy időben befejezett cselekvésként 13-féle igekötővel számolva és tizenkétféle szórenddel (13*12=156) 156-féleképpen tudjuk ezt elmondani, valamint folyamatosan (befejezetlenül) hatféle szórenddel, ami összesen 162-féle lehetőség, és mindezt megduplázza a határozott és határozatlan igeragozás, így egy időben összesen 324-féle árnyalatban tudjuk megfogalmazni, ahogyan a könyvek az asztalra kerülnek.

Szórend és hangsúlyok

A magyar nyelvben a szórend – mondják – kötetlen, amit én egy téves és rosszindulatú megállapításnak vélek. Valóban, nagyon sok nyelvhez képest kötetlennek tűnik, de nem kötetlen, hanem a szórend is a mondanivalónk árnyaltságát szolgálja. Amikor a külföldiek magyarul tanulnak, akkor sokan fogalmazzák meg azt, hogy „nekem azt mondták, a magyar nyelvben a szórend kötetlen, de valahogy sohasem találom el, hogy hogyan kellett volna azt a mondatot helyesen mondani.”

Más nyelvekben ez amennyire szigorúan meg van meghatározva, úgy a magyarban nem az egyes szavakon belül vannak hangsúlyok, hanem a mondatban és nem csak egy hangsúly van, hanem hangsúly fokozatokról beszélhetünk, ami nem mellesleg szoros összefüggésben van a szórenddel. A magyarban a fő hangsúly a mondat legelső szaván van „délután megyek vásárolni”, (itt a délután a legfontosabb), majd fontosságuk sorrendjében következnek a szavak.

A magyarban, ahogyan az alap szabály szerint a szavak első szótagján van a hangsúly, ugyanúgy minden mondatrészben is a legelső szó a leghangsúlyosabb, majd a szavak fontossági sorrendben következnek. Ez határozza meg a szórendet. A legelső szó a leglényegesebb, majd sorban követik egymást a mondatnak az egyre kevésbé fontos szavak. Ezt egy példával bemutatva:

„Délután (ez a legfontosabb) megyek (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) vásárolni (ez a legkevésbé lényeges).”

Ha megváltoztatjuk a szórendet, azzal a szavak lényegességét változtatjuk meg.

„Vásárolni (ez a legfontosabb) megyek (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) délután (ez a legkevésbé lényeges).”
Vagy
„Vásárolni (ez a legfontosabb) délután (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) megyek (ez a legkevésbé lényeges).”
„Délután (ez a legfontosabb) vásárolni (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) megyek (ez a legkevésbé lényeges).”

Ha helyesen beszélünk, akkor a mondatokat így képezzük. A leglényegesebbel kezdjük, majd sorban, és végül a legkevésbé fontossal fejezzük be. Sok más nyelvben a szórend szigorúan kötött, kijelentő módban ilyen, kérdőben olyan, a szavakban a hangsúly az egyik nyelvben itt van, a másikban meg ott, azonban a magyarban a szórend lehet szinte bármilyen, de az mégsem mindegy, mert mind kicsit mást mond.