A telefonközpont egy olyan szerkezet, amely szükség szerint össze-kapcsolja a telefonkészülékeket vagy más telefonközpontból érkező hívásokat is kapcsol.
Története:
A távbeszélő (telefon) feltalálásakor nem volt igény a telefonközpontra. Hasonlóan használták, mint a távírót, ismerősök egymás között használtak 1-1 készüléket. Európában Puskás Tivadar szeretett volna távíróközpontot csinálni, de főleg a tőzsdések ellenálltak, szerintük a központban a hírek kiszivárognának. (Ebben volt valami!) Puskás értesült arról, hogy Amerikában van egy új találmány, a telefon. Azonnal rájött, hogy telefonközpontot kell alkotnia. Amerikába ment, ahol látta, hogy a telefon és távíróvonalak pókhálóként szövik be a városokat. Felkereste Bellt, de őt ekkor már nem foglalkoztatták a telefonok. Ezt a feladatot Edison vette át, akihez végül Puskás is csatlakozott.
Ezalatt 1877-ben E.T. Holmes szerkesztett egy berendezést, mely öt különböző bankból érkező riasztásokat érzékelt, ezen kívül szükség szerint telefonbeszélgetéseket is lehetett folytatni általa. Szerkezetét nem szabadalmaztatta és nem reklámozta, feledésbe is merült.
Edisonnál közös munka kezdődött, melynek végén Charles Scribner nevére szabadalmaztatták a telefonközpontot, de maga Edison is elismerte, hogy az ötlet Puskástól származik. Scribner később sokat fejlesztett a berendezésen. Az első telefonközpont 1878-ban New Haven-ben (Connecticut) működött és hamar elterjedt. A következő évben Puskás Párizsban épített egy telefonközpontot. A találmány bevált: az előfizetői vezetékeket egy központi helyre épített telefonközpontba vezették, a szövevényes városi hálózat egy csapásra rendezett formát öltött. Mivel a vezetékek a központ közelében már párhuzamos utakon haladtak, lehetőség volt összetett kábelek (törzskábel) alkalmazására is.
Kézi kapcsolású központok:
Magyarországon az első telefonközpont Budapesten 1881. május 1-től működött Puskás Tivadar öccse, Puskás Ferenc úttörő vállalkozásában. A távbeszélők és a központjaik nagyon hamar elterjedtek az egész világon, mert részben felhasználták a távírók infrastruktúráját, például a vezetékeket közösen használták mivel csak hangot továbbítottak (nem távírójeleket, amiket dekódolni kellett)), egyszerűek voltak a távíróval ellentétben a távbeszélőt bárki használhatta, mivel nem kellett hozzá szakismeret (azért a használati kultúra már akkor is meghatározó volt).
A központ egy-egy pultos faszekrényben foglalt helyet. A kezelő a híváskezdeményezést (az LB készülék induktorát a hívó megtekerte párszor) úgy vette észre, hogy a megfelelő jelfogó működése az úgynevezett esőlemezt "leejtette", azon pedig, vagy mögötte a hívó neve vagy száma vált láthatóvá. A kezelő (igen sokáig kizárólag nőket alkalmaztak) az esőlemezzel jelzett hívó félhez rendelt aljzatba egy szabad zsinórpár egyik dugaszát dugta be és bejelentkezett: elkérte a hívó adatait (azonosító név vagy szám). Ezután a zsinórpár másik végén a másik dugaszt a hívotthoz tartozó hasonló aljzatba dugta és felcsengette a hívottat, megvárta ("Tessék beszélni!") vagy nem várta meg annak jelentkezését, majd kilépett a vonalból. A beszélgetés végén legalább az egyik beszélgető fél az induktort ismét meg kellett tekerje: ekkor a zsinórhoz rendelt jelfogó ismét jelzett és a kezelő bontotta a hívást. Egy kezelő általában 200 vonal felett intézkedett, de egy időben természetesen nem lehetett 100 kapcsolat. Ha a központ teljes kapacitása nagyobb volt, egymás mellé szerelték az egyes pultokat. Ekkor a kezelő át tudott nyúlni a szomszédos pultokhoz is, így már akár 600 vonalat is kezelhetett. Ha ez is kevés volt, külön átkérő vonalakat is kiépítettek a (távolabbi) pultok, pultcsoportok között, így a hívó kezelője a megfelelő pulthoz (egy másik kezelőhöz) kapcsolta a hívást... A XX. század a telefonközpontoknál is sok újdonságot hozott. A központi-telepes (CB) megoldású központnál jelfogó helyett már egy egyszerű izzót használtak, ami tehát fénnyel is jelezte a hívó jelentkezését. Az első világháború alatt Budapesten a Teréz központ 18000 vonallal működött. Az akkor még Magyarországhoz tartozó nagyvárosokban is működtek nagy kapacitású központok.
(Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár, Zágráb stb)
Automata központok:
A kézi kezelés fáradtságos munka volt, néhány korszerűsítéssel félautomata központok is kialakultak. Ezeknél a kezelő a hívott hüvelyébe dugaszolt, majd a felcsengetés már automatikus volt. 1888-ban egy amerikai temetkezési vállalkozó, Almon Strowger bosszankodott, mikor az újság temetkezési rovatában egy ismerőse nevét olvasta. Feltételezte, hogy a család vele temettette volna el az elhunytat. Valószínű, hogy a kezelőnő félrekapcsolt vagy szándékosan egy konkurens vállalkozót kapcsolt. A megoldás automata központ lenne. Kartonpapírból egy szerkezetet konstruált, amit telefonos szakembereknek mutatott be. Ők rábólintottak és elkészült az első használható automata központ. Ezt a világszerte használt típust Strowger-központnak nevezik. Korábban már léteztek szerkezetek, de azok vagy nem működtek üzembiztosan, vagy csak néhány vonalat tudtak kapcsolni, többet nem. Európában, Svédországban egy bizonyos Magnus Ericsson is készített egy berendezést, melyből végső soron a ma is világhírű cég alakult ki. A képen látható számjegygép kizárólag impulzusokkal működtethető. Előtérben a tekercs látható, mögötte a kilincses fogaskerék. Általában a gépnek 10 kimenete van az impulzusoknak megfelelően. A gyorsan terjedő automaták két elven működtek. Az első csoportban könnyű kis elektromágnesek léptek vagy forgó mozgást végeztek. A második csoportban bonyolultabb gépek működtek külön elektromotorokkal meghajtott tengelyek segítségével. Az elektromágnesek a gépeket kellő ideig a tengelyforgásra rákapcsolták. Az utóbbihoz tartoztak Strowger és Ericsson gépei.
Automata központokhoz automata készülékek jártak. Kezdetben sokfélét kipróbáltak, közülük a tárcsás telefonok hódították meg a világot. Ezek a hívott kapcsolási számát impulzussorozatok formájában küldik el a központnak. Szelektornak nevezett tengelyforgást nem igénylő gép. Előtérben az önszaggatós mágnestekercs van, fölötte a kilincses fogaskerék. A forgó egység a mágnes húzása alatt 30 kimeneti pont közül választhat. Működés szerint az automata központok vagy közvetlen, vagy közvetett vezérlésűek. Közvetlen vezérléskor egy aktuális gép az impulzusszámnak megfelelően lép (vagy forog). Közvetett vezérléskor az impulzussorozatot a központ tárolja, esetleg logikai műveleteket hajt végre, végül a tárcsaimpulzusoktól függetlenül képes a hívottat megkeresni. Magyarországon a világháború miatt csak 1928-tól működtek automata központok, korábban csak kisebb vonalszámú automata alközpontok voltak. Magyarországon az amerikai Bell (Western) típusú központok működtek, ezen kívül 1 Ericsson AGF központ Miskolcon 1938-tól, amit később áttelepítettek Egerbe. Ezek a Telefónia Múzeumban megtekinthetők.
Jelfogós és elektromechanikus központok:
Crossbar alapgép. Felül található a 20 függőleges mágnestekercs, a vízszintes rudak száma 5, de ezek 2 irányban mozdulnak el, a széleken balra 6, jobbra 4 mágnestekercs van.
Az előzőekben ismertetett központok hibája a kopás és a lassúság, hiszen forgás közben súrlódnak, kopnak, ez néhány másodperc időt is felemészt. A jelfogók érintkezői azonnal zárnak, mivel nem csúsznak-másznak, kevésbé kopnak. Az Ericsson crossbar gépe tulajdonképpen egy összetett jelfogóhálózat. A magyar fordítása keresztrudas gép, de koordináta gépnek is nevezik, ami jobban kifejezi a lényeget. Vízszintes és függőleges elemekből tetszőleges nagyságú koordináta érintkező hálózat kialakítható. Egy bizonyos vízszintes és függőleges mágnestekercs működésekor egyértelműen egy keresztpont (kapcsolási út) jön létre.
Digitális központok:
Digitális központ részegysége: Nyomtatott áramköri lapon integrált áramkörök.
A mai központok számítógép alkatrészekből összeállított központ, működése is hasonló a számítógépekhez. Nem küldik tovább a mikrofon által létrehozott áramingadozásokat, csak az abból vett mintákat. Az átviteli frekvenciasáv 300Hz-től 3,4kHz-ig terjed. 1 mp alatt 8000-szer mintát vesz a mikrofonáramból. Minden mintát digitális formában tárol. Közben van idő más beszédúttal is foglalkozni, csak az a lényeg, hogy a mintavétel ne azonos időben történjen. Egy kapcsolást úgy hajt végre, hogy 2 külön egységgel a központi agy elvégezteti a tervet. Ha a két terv egybevág, az egyik elvégzi a kapcsolást. Ha különbség van, a két részben vizsgálatot hajt végre, kiderül, hogy melyik a rossz, azt kizárja és riasztást küld a karbantartónak, a jó pedig végrehajtja a kapcsolást. Magyarországon az Ericsson AXE-típusú és a Siemens EWSD-típusú központjai vannak, melyek egyaránt képesek a vezetékes és mobil telefonok kapcsolására.
Központok csoportosítása:
- Házi központ: a központ nincs összeköttetésben más központtal, kizárólag az oda bekapcsolt készülékek forgalmát bonyolítja le.
- Alközpont: elsősorban jogi fogalom. Egy cég belső, bejövő és kimenő (városi) forgalmát teszi lehetővé. A helyi forgalom ingyenes, a kimenő forgalmat vagy a cég, vagy az alközponti vonal felhasználója fizeti. Vonalat a beosztás függvényében ingyen lehet kapni, cégen kívüli nem kaphat vonalat.
- Főközpont: az alközpont ellentéte. A szolgáltatásért fizetni kell, vonalat pedig igényelni.
- Mellékközpont: egy településen belül egy olyan nem egyenrangú központ, amely csak besegít az ott lévő főközpont(ok)nak, működését tekintve alá van rendelve egy főközpontnak.
- Végközpont: egy település forgalmát önállóan viszi, tehát nincsenek mellékközpontok, de alközpontok lehetnek.
- Helyközi központ (központok központja): az idáig felsoroltak elsősorban a hozzájuk bekapcsolt készülékeket kapcsolták. Ezzel ellentétben a helyközi csak más telefonközpontból jövő hívást fogad vagy továbbít, helyi vonalai nincsenek.
- Soros-párhuzamos berendezések: Kizárólag kis vonalszámú berendezések, melyek alközponti forgalmat bonyolítottak le kezelő nélkül, a kívánt kapcsolásokat a cégalkalmazottak végezték. Ez a központféleség csak a teljes automatizálásig működött.
