A Mikola-cső egy hosszú, színezett vízzel töltött, a vízszintestől a függőlegesig változtatható helyzetű üvegcső, amelyben egy buborék mozoghat. Feltalálója, Mikola Sándor nevét viseli.Megfelelő csővastagság és buborékméret esetén a buborék elég lassan mozog, és nagyon hamar felvesz egy, a cső helyzetétől függő egyenletes sebességet. A Mikola-cső az egyenes vonalú egyenletes mozgás szemléltetésére való kísérleti eszköz. Ugyanakkor, mivel a Mikola-cső kezelése rendkívül egyszerű, a diákok korán elsajátíthatják a kísérletezés, jegyzőkönyvkészítés alapvető módszereit. Az eszközzel többféle célból lehet kísérleteket végezni. Egyrészt adott szögben rögzített Mikola-csőnél egy mérőszalag és egy stopperóra segítségével meg lehet mutatni, hogy a buborék által megtett út és az ehhez szükséges idő egyenesen arányos egymással, azaz a mozgás egyenletes. A két mennyiség hányadosa az adott mozgásra jellemző állandó. Ezt a mérést a sebesség fogalmának a bevezetésekor szokás elvégezni.A másik nagyon hasznos kísérlet pedig annak meghatározása, hogy a buborék milyen szögben halad a leggyorsabban (ez körülbelül 45-50°[1]között lehet). Optimális esetben a buborék a csőben kb. 53°-os szögben mozog a leggyorsabban, de ezt a kísérleti eredmények valószínűleg nem fogják mutatni.
Mikola Sándor (Felsőpetróc, 1871. április 16. – Nagykanizsa, 1945. október 1.) fizikus, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fizikusként a dielektrikumok polarizálásával foglalkozott, nevéhez fűződik a Mikola-cső megalkotása. Tanári szerepe jelentős, több nemzetközi hírű tudós, így Wigner Jenő és Neumann János is tanítványai voltak. Jelentős tankönyvírói és módszertani munkássága is. 1928 és 1935 között a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója volt. Egy időben ellentmondásos és negatív politikai tevékenységet is folytatott, amely komolyan beárnyékolja tudományos munkáját.
Vas vármegyében, a ma Szlovéniához tartozó Felsőpetrócon (1887-től Péterhegy, ma szlovénül Gornji Petrovci) született a Vendvidéken, evangélikus vallású szlovén földműves családban. Szülei Mikola András és Szmodis Anna voltak. Apja sírja ma is megtalálható a péterhegyi evangélikus temetőben. Rajta kívül a családnak volt még egy Ferenc nevű fiúgyermeke, aki a Muravidéken maradt és 1945-ig kocsmát és boltot üzemeltetett. Leszármazottai ma is Szlovéniában élnek.
A Mikola család péter-hegyi lakhelyét egy szőlővel együtt 1840-ben vásárolták grófi birtokból. A fizikus szülőháza vályogépület volt, ami ma már nem áll, de a helyén épült egy másik ház. A hely egy völgyben fekszik, amely a szomszédos Tótkeresztúr (Križevci) felé nyílik. A helyiek Graba (magyarul gödör) névvel illetik, ugyanakkor szülöttje után Mikola-völgy is a neve.
A soproni evangélikus líceumban tanult, ahol Rátz László és később Vermes Miklós is. Tanári diplomát a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán szerzett matematikából és fizikából. Egy évig Eötvös Loránd mellett az elméleti fizikai intézetben volt gyakornok.
1897-ben a budapesti fasori evangélikus gimnázium helyettes tanára lett, majd egy évre rá megkapta rendes tanári megbízását. Itt fizikát oktatott. 1928-ban az iskola igazgatójává nevezték ki. Közel negyven év után 1935-ben nyugdíjba vonult. A Magyar Tudományos Akadémia közben 1922-ben levelező, 1941-ben pedig rendes tagjává választotta. Szintén 1941-ben visszatért Péterhegyre. 1916-ban a Mathematikai és Physikai Társulat (mai jogutódai a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat) titkára lett, tisztségét 1923-ig viselte. 1941-ben a társulat tiszteletbeli tagjává fogadta. A Társulat folyóirata, a Mathematikai és Physikai Lapok a matematikus Fejér Lipót mellett fizikus társszerkesztője, továbbá a nevezetes középiskolai matematikai és fizikai versenyek évenkénti rendezésének motorja volt. Emellett 1911 és 1922 között az Urania természettudományi részlegének szerkesztője, 1920 és 1922 között a Domovina című vend lap szerkesztője volt. 1921 és 1936 között az Országos Közoktatási Tanács, 1943–1944-ben a felsőház tagja volt.
1945 tavaszán a Muravidékbe betörő jugoszláv hatóságok a háborús években tett magyarosítás miatt, valamint hogy a nők védelmében a partizánokkal szemben akart fellépni, a jugoszláv hatóságok letartóztatták. A strniščei táborba zárták, ahonnan 1945-ben szabadult, de nem sokkal később a táborban elszenvedett súlyos sérülései miatt Nagykanizsán, 74 éves korában meghalt. Családja még évekig Jugoszláviában tengődött, amikor 1949-ben visszatértek Budapestre. Itt Emília nevű lányát letartóztatták és 1956-ig a kőbányai börtönben tartották fogva (az ok ismeretlen, de talán köze lehet a jugoszláv-magyar viszony elhidegüléséhez).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése