Telefonhírmondó – Puskás Tivadar

A telefonhírmondó célja a képzelhető leggyorsabb hírszolgáltatás volt, amit feltalálója, Puskás Tivadar olyképp ért el, hogy egyetlenegy mikrofonba olvasott hír a városnak több különböző pontján egyidejűleg lett hallható. A hírsorozatokat, melyeket egy külön e célra szervezett szerkesztőség szolgáltatott, telegramm-stílusban olvasták fel és egy órán át folyton ismételték. Politikai, helyi, közérdekű és tőzsdei hireken kívül időközönként a pontos közép-európai időt is bemondták a készülékekbe.
Műszaki szempontból tekintve a találmány lényege abban áll, hogy az általánosan ismert mikrotelefon-kapcsolás primer áramkörében a mikrofonon, áramforráson és transzformátoron kívül ez utóbbiból annyit használtak fel, ahány külön és egymástól független szekunder áramkörre szükség volt; a szekunder áramkörök a telefonhírmondó központjából kiindulva egy bizonyos városrész állomásainak táplálására hivatva, e városrészt keresztül-kasul behálózva körülbelül 20 km út befutása után ismét a központba visszatérve az transzformátor szekunder vezetékét zárták. Így tehát úgynevezett hurkok támadtak bizonyos állomáscsoportok táplálására. Míg az oda-visszabeszélésre szolgáló közismeretű telefonállomások felhívó készülékkel (csengettyű-induktorral és csengővel) bírtak, addig a telefonhírmondónál, az úgynevezett beszélő újságnál az állomásokat csakis hallgatásra rendezték be. Egy ilyen állomás két darab telefonhallgatóval (Bell-gyártmány) bírt, melyeknek vezetéke egymásután kapcsolva egy transzformátor szekunder áramkörén keresztül záródott, míg annak primer vezetéke a fent említett hurokvonal fémes folytatását alkotta. A szénmikrofonba szólva annak villamos ellenállása a hangfrekvencia szerint változik és így megváltoztatta az primer áramkörben az áramerősséget is. Így keletkeztek az áramimpulzusok (undulációk), melyek az indukció törvényei szerint az transzformátorok szekunder tekercsében és így az azokon keresztül záródó hurkokban is felléptek. A hurkokban fellépő áramok az állomások transzformátoraiban újra áramokat indítottak, teljesen azonos ingadozásokkal, mint a hang hullámzása a mikrofon előtt. Így jutottak kettős indukció (transzformáció) útján a hangfrekvenciás áramváltozások a telefonhallgatókba és ezeken keresztül a hallgató fülébe. Egy ilyen hurokvonal láncolatos kapcsolatban átlag 200-300 transzformátort tartalmazott. Mint ezen indukció-rendszerből látni, sem az állomások telefonvezetéke, sem pedig az azokat tápláló hurokvonalak egymást közt fémes összeköttetésben nem álltak, eszerint egy hurokvonalnak a megsérülése csakis egy bizonyos városrészt, egy állomás szekunder vezetékének a megrongálása egyedül az adott állomást érinthette. Ez a körülmény a telefonhírmondó üzemben tartásánál a legfontosabb tényező volt.
Áramforrásokként nagyszabásu ú.n. Callaud-elemeket használtak, négyet-négyet egy beszélőhely számára. Mikrofon gyanánt pedig a közelről való beszédnél legjobban működő általánosan ismert Deckert-Homolka-féle szabadalmazott grafit-mikrofon volt használatban.
Műszaki szempontból a berendezésnél legérdekesebb az a körülmény, hogy a központi transzformátorok, alállomások transzformátorai, akkumulátorok: az ezekkel a primer áramköröket kiegészítő mikrofonok és az utóbbiak vezetékei messze kinyúltak a központból, mint ez pl. az Operában alkalmazott mikrofonoknál fellépett, ahol egy-egy mikrofonnak központon kívüli vezetéke (tetők felett) mintegy 1300 métert tett ki; ilyen hosszú primer vezeték alkalmazása egyedülálló volt a telefontechnikában.
Az átmenet egyik hangátviteli mikrofoncsoportból a másikra egyedül a dugaszoknak más mikrofoncsoporthoz tartozó kapcsolóba való dugaszolása által volt eszközölhető. A primer transzformátorok szekunder vezetői egy úgynevezett gyűjtőben az összes egycsoportbeli mikrofonok által szolgáltatott áramokat egyesítették; ezen gyűjtőkészülék pl. az Operaház zenekarában, színpadán és nézőterén fölszerelt 2-2 mikrofonpár által felfogott hangokat egységes egésszé alakította. A gyűjtőből az áram egy elosztóba jutott, mely arra volt hivatva, hogy a város különböző részeit (zónák) behálózó hurokvonalait - szám szerint 30-at - táplálja. E célból az elosztóból kinyuló drótpárok ugyancsak dugaszokban végződtek, melyek egy dugaszkapcsolóban végződő és kívülről jövő drótpárokkal dugaszolás által fémes összeköttetésbe kerültek.
Egy, az elosztóból kiágazó kettős vezető a dugaszos kapcsolón keresztül a központi telep tetőtámszerkezetéhez vezetett, ahonnan porcelánszigetelőkkel ellátott tetőtámszerkezeteken át a város épületei fölött elvonulva, drótpárt alkotott, míg az általa táplált zóna körletébe nem érve, a tetőről leszökve mint egyes drót az épületek homlokzatán végighaladva és háztömböket körülfogva mintegy 15-20 kilométernyi út és körülbelül 200 állomás táplálása után drótpárjához visszatérve, a hurkot zárta.
Forrás: wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése