A háromféle J betűnk

Az mindenki számára alapvető tény, hogy nyelvünkben kétféle J betűt használunk, a J-t és az LY-t, és sokaknak probléma, hogy mit melyikkel kell írni. Régen ezeket kicsit különbözőféleképpen ejtettük, és akkor tudható volt mikor melyiket kell használni az írás során, azonban mára a kétféle J hang kiejtése eggyé vált.

De hogy ezt máshonnan kezdjem-folytassam – régen háromféle J hangot használtunk, és tulajdonképpen háromféleképpen is írtuk azokat. Ez a három J hang volt a megszokott J amit ma is így írunk, például jó, jelen, máj, fúj, volt az LY, amit régebben kicsit másképpen kellett kiejteni, a J hang elé egy gyenge L került – gólya, folyó, milyen – most már ezt is simán J hanggal mondjuk, és van a harmadik J hangunk, a gyenge J, amit nem írunk le csak mondjuk. Ezt két magánhangzó között használjuk, mint például fiú, dió, rádió. Nem írjuk le, de kimondva ott van a szóban.

Nyelvünk változik, alakul, és sokszor sajnos egyszerűsödik. Vigyázni kell rá, ne váljon túl egyszerűvé, elveszítve színességét. Eltűnt a beszélt nyelvünkből az LY, és ugyanúgy sokfelé már eltűnt a zárt ë is, amit ma már nagyon sokan még hallás után sem tudunk megkülönböztetni a megszokott „e” betűtől, ez az a hang, amit például Szeged környékén "ö" hanggal helyettesítenek.
Egy nyelv akkor élő nyelv, ha képes alakulni, formálódni, befogadni újabb dolgokat. Akkor egészséges, ha az újabb szavakat írva is és kimondva is, önmagától alakítja át a maga formájára, és akkor ha meg tudja őrizni sokszínűségét.
Ápoljuk és vigyázzunk rá!...

Kimondott hangok

A magyar nyelv azok közé a nyelvek közé tartozik, amelyikben ki kell mondani minden betűt, ami a szóhoz tartozik. Persze van hasonulás, meg más a beszédet egyszerűsítő dolgok, de alapjában véve minden hangnak szerepe van a szavakban, és ez is nyelvünknek a hihetetlen árnyaltságát mutatja. Más nyelvekben - sok indogermán nyelv ilyen – a beszélt nyelvben sokszor szinte csak a hangsúlyos szótagot mondják ki rendesen, a többit elharapják, elnyelik.

Nyelvünkben minden betűnek-hangnak jelentése van, a szótövet tovább építve, sorban... szinte a végtelenségig. Például:
Vittem - tt = múlt idő, m = én

Hoztad - t = múlt idő, d = te

Az egyes szám első személyt a legtöbbször az „m” hanggal fejezzük ki. Enyém, viszem, nekem, engem...

Az egyes szám második személyt ugyanígy általában a „d” betűvel: Tied, hoztad, neked, szereted...
Viszünk - nk = többes szám első személy, azon belül k = többes szám,
Vittetek - tt = múlt idő, t(e)k = többes szám második személy, azon belül k = többes szám.

Minden személynek, a szó minden módosulásának megvan a maga hangmegfelelője, ezért szükséges kimondani mindent, és egyúttal így lehet egy-egy szót hosszan és sok elemet felhasználva felépíteni. Erre a szófelépítésünkre a kedvenc példám (nem saját, hallottam valahol) a „meghívattathatnátok”.

Hív

Meghív

Meghívat

Meghívattat

Meghívattathat

Meghívattathatnátok

Erre azt kell mondanom hogy gyönyörű, és másoknak megtanulhatatlan... vagy ha mégis sikerül ez nekik, azzal ők is kicsit magyarrá válnak.

Szórend és hangsúlyok

A magyar nyelvben a szórend – mondják – kötetlen, amit én egy téves és rosszindulatú megállapításnak vélek. Valóban, nagyon sok nyelvhez képest kötetlennek tűnik, de nem kötetlen, hanem a szórend is a mondanivalónk árnyaltságát szolgálja. Amikor a külföldiek magyarul tanulnak, akkor sokan fogalmazzák meg azt, hogy „nekem azt mondták, a magyar nyelvben a szórend kötetlen, de valahogy sohasem találom el, hogy hogyan kellett volna azt a mondatot helyesen mondani.”

Más nyelvekben ez amennyire szigorúan meg van meghatározva, úgy a magyarban nem az egyes szavakon belül vannak hangsúlyok, hanem a mondatban és nem csak egy hangsúly van, hanem hangsúly fokozatokról beszélhetünk, ami nem mellesleg szoros összefüggésben van a szórenddel. A magyarban a fő hangsúly a mondat legelső szaván van „délután megyek vásárolni”, (itt a délután a legfontosabb), majd fontosságuk sorrendjében következnek a szavak.

A magyarban, ahogyan az alap szabály szerint a szavak első szótagján van a hangsúly, ugyanúgy minden mondatrészben is a legelső szó a leghangsúlyosabb, majd a szavak fontossági sorrendben következnek. Ez határozza meg a szórendet. A legelső szó a leglényegesebb, majd sorban követik egymást a mondatnak az egyre kevésbé fontos szavak. Ezt egy példával bemutatva:

„Délután (ez a legfontosabb) megyek (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) vásárolni (ez a legkevésbé lényeges).”

Ha megváltoztatjuk a szórendet, azzal a szavak lényegességét változtatjuk meg.

„Vásárolni (ez a legfontosabb) megyek (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) délután (ez a legkevésbé lényeges).”
Vagy
„Vásárolni (ez a legfontosabb) délután (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) megyek (ez a legkevésbé lényeges).”
„Délután (ez a legfontosabb) vásárolni (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) megyek (ez a legkevésbé lényeges).”

Ha helyesen beszélünk, akkor a mondatokat így képezzük. A leglényegesebbel kezdjük, majd sorban, és végül a legkevésbé fontossal fejezzük be. Sok más nyelvben a szórend szigorúan kötött, kijelentő módban ilyen, kérdőben olyan, a szavakban a hangsúly az egyik nyelvben itt van, a másikban meg ott, azonban a magyarban a szórend lehet szinte bármilyen, de az mégsem mindegy, mert mind kicsit mást mond.

A magyar nyelv, -beszéd és -gondolkodásmód összefüggései

Ha valakiben még volt kétség afelől, hogy különleges gondolkodásmódunk nem a nyelvünkből eredne, annak egy szűk két órás előadás erről a témáról, azaz nem is elsősorban a nyelvünkről, hanem a magyar beszédről. Azoknak meg akiknek nem kétséges, hogy a gondolkodásmódunk alapja a nyelvünk, nekik meg azért hogy még inkább értsék ennek a miértjét. A magyar nyelvnek a kulcsa a magyar beszéd, a beszédnek az alapja meg a nyelv.
Ozsváth Sándor: A magyar beszéd és a magyar gondolkodásmód összefüggései.