Magyarnak lenni...

 Az se véletlen, hogy

„Aki egyszer magyarnak született, vagy az élet idehozta közénk és megérzi, hogy magyarnak lenni, magyarul gondolkozni mennyire mást jelent, valami sokkal többet jelent, az a következő életeiben is majd mindig magyarnak akar majd születni.”

Quo vadis Homo Hungariqus 19. (Az ú.n. honfoglalásról)

Ma már akik kicsit nyitottabbak a világra, azok számára egyértelmű, hogy az olyan kifejezések mint „Árpád-ház”, „finnugor nyelvek” vagy „honfoglalás”, mind csak a habsburger propaganda alkotásai, amikkel múltunkat akarták eltakarni, meghamisítani. Ha belegondolunk – úgy logikusan – akkor ez a honfoglalás mint olyan, teljesen értelmetlen, mert ugyan hogyan tudott volna többtízezer ember hont foglalni úgy, ahogyan ezt a hivatalosságok állítják. Napjainkban a migráns divat mutatja meg jól, hogy most amikor sokukat busszal-vonattal szállítják, így is szinte minden nélkül egy szál ruhában jönnek, akkor meg még utaknak csak azt nevezhettük, amiket a szekerek kijártak.

A hivatalos mese szerint kb 70-100ezer magyar jött akkor be a Kárpát-medencébe, akiket addig a csúnya besenyők támadtak, azok elől kellett menekülnünk, aztán itt a Kárpátokon belül viszont épp nem voltak olyan népek akikkel harcolnunk kellett volna, mitöbb annyira kevesen voltak az itt élők, hogy ennyi szabad hely is volt az élethez, és hopp már hont is foglaltunk. Na meg persze mondják, hogy mert mi eleve nomád nép voltunk, tehát nem volt gond a vándorlás, de kitaláció a nomád nép státusz is, mert nomádként vándorolhattak családok, akik egy-két lovaskocsira vagy ökrösszekérre felpakoltak mindent, a kocsi volt maga a sátruk, szállásuk is, és így tizenöten-húszan gyűjtögető életmódot folytatva jöttek-mentek a világban. Meg aztán a magyarságnak a „nomád nép” meghatározása is mint olyan, lekicsinylő, leminősítő, mert egy nép fejlődésében az egy alacsonyabb szint, ha nem képes egy helyben felépíteni magának az életterét, hiszen gazdálkodni (azaz az életét megtervezetten élni, pontosan beosztva hogy az év melyik szakában mikor mit csinálnak) az egy fejlettebb életforma, és ezzel azt sugallják hogy mi csak gyűjtögetve, halászva-vadászva, helyhez nem kötődve tudtunk megélni a világban.

De számoljunk utána ennek az állítólagos honfoglalásnak! Mondjuk, 70ezer ember útnak indult és ha az átlagéletkor 70 év, akkor ez 14ezer kisgyerek és csecsemő, ugyanennyi idős ember, a maradék kb 40ezernek fele nő, marad 20ezer hadra- és munkára fogható férfi, de voltak még betegek, az állítólagos besenyő támadások miatt sebesültek, és ha három-négy évig eltartott a vándorlás, akkor ez még további 3-4ezer újszülöttet és terhes nőt is jelentett. Utak nem nagyon voltak, és állítólag így vándorolt ide az a 70ezer magyar, közöttük a 20ezer (de legyen 40) munkában aktív és hadra fogható emberrel, akiknek harcolniuk is kellett (hiszen e mese szerint támadtak minket), és eközben vinni kellett a szálláshoz és élethez szükségek dolgokat és élelmet. Emellett a régi időkben az egy emberre jutó háziállatok száma 6-10 volt (csirke, marha, ló, kutya, macska és még sorolhatnám), vinni kellett volna az állatokat is, hiszen ennyi ember nem képes elegendő élelmet gyűjtögetni (ugyan hogyan lenne képes egy ilyen tömeg nomádként, útközben összeszedegetni az élelmét), és vinni kellett volna a hadfelszerelést, meg a betegeket, újszülötteket, sebesülteket és időseket is. Nem nehéz meglátni, hogy ez képtelenség. Persze a habsburger propaganda ezt azzal akarja elmaszatolni, hogy „mert ti magyarok annyira jók vagytok fejben, és mindent olyan jól meg tudtok szervezni”, de ez nem más mint a hiúságunkra épített hamis magyarázat.

Ehhez az állítólagos honfoglaláshoz hány szekérre lett volna szükség? Ha csak azokat számoljuk akiket vinni kellett, azt a 30-40ezer embert, ha egy szekérre felfértek tízen, ehhez 3-4ezer szekér kellett volna. A lovaskocsik által kijárt keréknyomokban, csak libasorban tudtak volna haladni, többtízezren meg gyalog, akkor mennyi idő telt volna el aközött, míg az első meg az utolsó a következő táborhelyre ér? Aztán hova „parkolták volna le” ezt a rengeteg kocsit, szekeret? És mennyi egy szekér sebessége? 2 kilométer óránként? Naponta csak 10-15 kilométert lehetett volna így megtenni, aztán nap mint nap újra tábort verni, megtalálni az ehhez megfelelő helyet, úttalan utakon, erdőn-mezőn keresztül, miközben egyébként meg állítólag menekültünk. Hogy nem egy tömbben, hanem kisebb csoportokban jöttünk volna? És akkor hogyan védekeztünk volna a besenyőktől?

Nyilvánvalóan ez a honfoglalás úgy ahogy van hülyeség, mint ahogy az is, hogy a besenyők támadásaitól menekülve ideértünk a Kárpátok közé, ahol aztán már meg tudtuk magunkat védeni, mert eszerint pontosan ismertük a Kárpátokat oda-vissza minden irányban, tudtuk hogy hol az a határ, ahol fel kell állítani a védelmet. Addig csak menekültünk és menekültünk, utána meg pár évtized múlva (szintén e félrevezető propaganda szerint) mindenki tőlünk rettegett itt Európában. Nem, ez a bizonyos honfoglalás úgy ahogy van nem igaz, mi magyarok mindigis itt éltünk a Kárpátok között, békében sokféle néppel, sokféle szláv néppel együtt.

De akkor kik jöttek ide? Hiszen a krónikák valóban beszélnek a magyarok bejöveteléről. Nos, ami viszont teljesen logikus, hogy Atilla halála után Csabának családon belüli viszály miatt mennie kellett, vissza a másik hazánkba a Tarim-medencébe (ahol ma az ujgurok élnek), vissza nagyapjához, akit Kölcsey is megemlít a Himnuszban „...Bendegúznak vére...”, majd hallva az itteni hírekről, Csaba leszármazottjai Álmossal majd halála után Árpád vezetésével jöttek vissza ide. Tehát akkor csak maga a család jött vissza a seregével, és azért beszélnek „magyarok bejöveteléről”, mert így ezáltal egy magyar nemzetség, a Turul vette újra át e térség vezetését.

Így pedig már az egész teljesen életszerű, hiszen lóra pattanva, némi szekér kísérettel (ami a szükséges felszereléseket és élelmet hozta, no meg nem voltak kívülről várható komoly támadások sem), az akkori körülményekhez képest gyorsan ideérhettek. Persze, a szekerek sebessége így is annyi volt amennyi, de alapvetően sokkal hosszabb utat tudtak megtenni, más egy sereg sebessége és mozgékonysága, mint ha egy nagy tömegű lakosság vándorolna, nem kellett munkaképtelen emberek tömegét magukkal cipelni, nem volt szükség túl sok szekérre sem, és ez így gyorsabb haladást jelentett. Aztán amikor Árpád a seregével ideért, itt a magyarul beszélő, magyar lakosság fogadta, Árpádék pontosan ismerték az országot, tudták hol vannak a határok, hol tudják azt a legkönnyebben megvédeni, ami meg a későbbi hadjáratokat illeti, azok nem valamiféle rabló hadjáratok voltak – mert a lakosságot nem érintették – hanem csak a rendet állították vissza, miszerint újra a Turul nemzetség vezeti ezt az országot, és ezt tudtára kellett adni azoknak, aki ezt nemigen akarták elfogadni.

Viszont az is egyértelmű, hogy a Turul-nemzetség visszajövetele után, jöhettek utánuk családok is, de egy-egy család szintén gyorsabban tud haladni, mint ahogyan egy nagy tömeg vándorolna. Mobilabbak voltak és akkor indultak el amikor nem volt babát váró nő, újszülött vagy beteg a családban, nem voltak háborús viszonyok, elindultak tavaszelőn olvadáskor, majd megérkeztek ide még a tél beállta előtt. „Apám, anyám, mi útnak indulunk. Az a hír járja hogy a Kárpátok között újra jó világ van, megyünk oda, ahonnan annak idején ükapáink eljöttek” – mondták a fiatalok és útnak indultak. Ez most is valahogy így van, ha egy fiatal vagy fiatal pár úgy érzi hogy valamiért máshova kell költözniük, akkor útnak indulnak és ott alapítanak családot, vagy útnak indulnak amikor ehhez a gyerekek már elég nagyok, de az effajta lakosság költözés mindig teljesen normális része volt az életnek.

Összegezve: Mi magyarok mindig itt éltünk a Kárpát-medencében, és akkoriban a Turul-nemzetség jött vissza, majd utánuk sokan, Atilla is ugyanúgy a királyunk volt, mint Istvántól Mátyásig mind, és a „honfoglalás” mint olyan, a finnugor elmélettel és „Árpád-ház” kifejezéssel együtt csak egy kitaláció.

Ami mostanság velünk kapcsolatban folyik a világban, az nem más mint amikor egy beteglelkűek által uralt közösség, a bölcs és teljesen tiszta tudatú öregemberrel azt akarja elhitetni, hogy ő buta, szenilis és már rokonai sincsenek, aki csak nemrég tévedt ide, a nagyon okos és művelt emberek közé. De hamarosan el fog jönni az igazság pillanata, egyre több testvérnép ébred fel hogy ők is rokonaink, közöttünk egyre többen fogják felismerni hogy valójában kik vagyunk, milyen valódi értékeink vannak, és a valódi gyökereink hova vezetnek, hogy a történelem során önszántunkból soha senkit sem bántottunk, és aztán majd a világban az emberek is el fogják fogadni, hogy élnek közöttük valakik – mi – akiknek a múltja messze túlmutat a legtöbb nép történelmén, de ez az ősi nép tudja magáról hogy a kor nem érdem és nem jár kiváltságokkal, hanem csak egyszerűen egy idő adta állapot.

Quo vadis Homo Hungariqus 18. (Kik azok a hunok?)

Mottó:
„Úgy egyébként az egész világ tudja, hogy mi magyarok hunok vagyunk, csak mivelünk akarják elhitetni azt hogy ez nem így van.”

Ennek az oka nagyon egyszerű, hiszen ha minden magyar tudatában lenne annak hogy hunok vagyunk, akkor meglenne a kapcsolatunk a múltunkkal, amik a hun gyökereken át egészen a szkíta időkig és ezáltal azon túl is mutat. A mostani világ propagandája azt akarja elhitetni velünk, hogy mi valamikor bő ezer évvel ezelőtt, mint nomád nép a sztyeppéről vándoroltunk ide, a nyelvünk meg csak úgy valahogy összetákolódott, és bármiféle rokon- vagy testvérnépek nélkül élünk itt a szláv népek tengerében.

Ezzel szemben ami az igazság: Hun népek százszámra éltek a Hun-birodalomban, és a szkíta-hun nyelvet beszélték, azt a nyelvet amit ma magyar nyelvként ismer a világ. A hun pont olyan összefoglaló elnevezése sok népnek mint manapság például a német, így akik hunok voltak azoknak mi magyarok vagyunk, mindenki másnak meg hunok, ugyanúgy mint ahogy most a kívülállóknak minden német német, de ők egymás között svábok, szászok, bajorok és sorolhatnám.

A Hun birodalom a Kárpátoktól a Csendes-óceánig terült el, a hol persze más népek is éltek, illetve a birodalmon belül ugyanúgy mint azon kívül is, teljesen normális volt az emberek rendszeres költözése hasonlóan mint napjainkban. Így éltek a Hun birodalomban a ma finnugornak nevezett népek is, és ahogy ma úgy régen is, szintén része volt az életnek a nyelvek közötti rendszeres szócsere. Teljesen normális, hogy ha egy közösségbe bekerül egy idegen, akkor annak a szavaiból a közösség átvesz, vagy ha valaki egy hosszabb útról hazatér és egy-egy messziről hozott szót használ, amit aztán a többiek is elkezdenek használni. Így alakult mindig a nyelvek szókincse, egymástól, egymásból és egymáshoz képest, de ahogy az utóbbi évszázadokban sok szót vettünk át a németből, vagy a legutóbbi időkben az angolból, mégsem gondolja senki, hogy ettől a német vagy az angol rokon nyelvünk lenne.

Vallásunk a kereszténység volt, azaz az őskereszténység, ami a Jézus előtti időkbe vezet vissza. Tévedés azt gondolni, hogy a kereszténység Jézustól eredne, ez egy sokkal ősibb vallás, amit aztán Jézus után a világot irányítók nekik megfelelővé átalakítva intézményesítettek, és ezt ismeri most a világ kereszténységként. Sokféle hun nép élt a Hun birodalomban, akiktől a magyarok és még pár más nép kivételével először áttérítették őket egy másik nyelvre, ezzel elválasztották őket a múltunktól és a hun kötődésről, kitalálva nekik egy másik múltat, eredet történetet. Ma már a genetikai kutatások jól mutatják, hogy melyik népek hun eredetűek, ilyenek például a lengyelek, oroszok, ukránok és a horvátok is.

Tehát hogy kik azok a hunok? Hát mi vagyunk. A hun népek közül néhány összegyűlt a Kárpát-medencében, sok közülük beolvadt a magyarságba, mintegy megmaradva a Mag népének, hogy aztán amikor majd ezek a vészterhes idők véget érnek, akkor ez a nép újra életre keljen.

Quo vadis Homo Hungariqus 17. (A világtörténelemről 2.)

A mai ember csak olyan 9-10ezer évre képes visszaemlékezni. Ami előtte volt, az a köd homályába vész és mert az ember gyarló, így arról nem is akar tudomást venni, úgy tesz mintha azok a korok nem is lettek volna, és felépített a látóhatárán túl lévő múltba egy ősember legendát, mintha a gondolkodó ember csak most először jutott volna el erre a szintre, amit most megélünk.

Azonban ez nem így volt és vagyunk páran – egyelőre még csak kevesen – akik ezzel nem értünk egyet. Van néhány nép, közöttük a magyar, akik a régebbi civilizációknak is részesei voltak, és ahogyan a szemünk kinyílik, úgy fogjuk megérteni egyre többen a valódi történelmet, az ember valódi feladatát, és ebben az egészben a mi helyünket.

Amit most még nem tudhatunk hogy valójában mi is ez a feladat, csak a múltból idemaradt nyomait láthatjuk, de majd eljön a pillanat, amikor mindent meg fogunk érteni. Hogy mikor lesz ez a pillanat? Amikor a feladatunk beteljesedésének a csúcspontjához érünk. A legnagyobb vihar előtti pillanat lesz ez, és ezt a vihart már a teljes tudatossággal fogjuk megélni, mert csak úgy élhetjük majd túl ezt, ha tudatában vagyunk mindennek. Amikor az ember megérti, mi miért van, miért lett így a világ, és eleink miért is indították őseinket útjukra, az az lesz a pillanat, amikor a vihar kirobban majd. A tudatra ébredés a hősöknek erőt ad, a rosszaknak meg felmentést és egyúttal lehetőséget arra, hogy jóvá váljanak. Ők, a rosszak ekkor mind meg fognak halni, mert jóvá váltak, hősökké lettek, amivel megmentették a világot a végpusztulástól, amibe ők vezették azt. Kapzsiság, mohóság, gőg, és sorolhatnánk hosszan.

Quo vadis Homo Hungariqus 16. (Jelenések könyve, A hét pecsét)

Ahhoz hogy megértsük sorsunkat, ismernünk kell az igazi múltunkat, nyelvünk gyökereit, és ha ismerjük ezeket, akkor látni fogjuk a jövőnket és egyúttal megértjük jelenünket is.

Sokan, sokféleképpen próbálták már meg értelmezni a Jelenések könyvét, különösen azon belül a hét pecsét titkát. Mondhatjuk „régi történet” ez, hiszen a nyelvünkben régóta megtalálható és közismert a „hétpecsétes titok” kifejezés is innen ered. Pecsét. Mit is jelenhet önmagában ez a szó? Megpecsételni, lepecsételni valamit, annyi mint törvényt hozni, és a pecsét feltörése egyúttal a törvény megtörését is jelenti. János apostol írta le látomásait a „Jelenések könyve”-ben, meglátások, látomások, amik mint mindig most is szimbólumokban, képekben jelennek meg, rébuszokban megfogalmazva, és aztán amikor az érintettek megérnek rá, akkor megértik ezeknek a látomásoknak, jövendöléseknek a pontos mondanivalóját. A „Jelenések könyve”-nek az embereket talán leginkább foglalkoztató része a hét pecsétet leíró szakasz, amit ide most – az érthetőség kedvéért – bemásolok.

6 Az első hat pecsét. ¹Akkor láttam, hogy a Bárány feltöri a hét pecsét közül az elsőt. Erre hallottam, hogy a négy élőlény egyike mennydörgő hangon így kiáltott: "Jöjj (és nézd)!" Egy fehér lovat pillantottam meg. ²A rajta ülőnek kézíja volt. Koronát nyújtottak neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.

³Mikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény kiáltja: Jöjj (és nézd!)" ⁴Egy tűzvörös ló vágtatott elő. Lovasa hatalmat kapott, hogy megbontsa a békét a földön, hogy öldököljék egymást az emberek. Hosszú kardja volt.

⁵Mikor a harmadik pecsétet feltörte, hallottam, hogy a harmadik élőlény kiáltja: "Jöjj (és nézd!)" Erre egy fekete lovat pillantottam meg. Lovasának kezében mérleg volt. ⁶A négy élőlény között szózat hallatszott: "Egy mérő gabona egy dénár, három mérő árpa is egy dénár de az olajban és a borban ne tégy kárt."

⁷Mikor a negyedik pecsétet feltörte, hallottam a negyedik élőlény szavát: "Jöjj (és nézd!)" ⁸Erre egy fakó lovat láttam. Lovasának halál a neve, nyomában az alvilág járt. Hatalmat kapott a föld negyedrésze fölött, hogy karddal és éhínséggel, halállal és fenevadakkal öldököljön.

Az ötödik pecsét. ⁹Mikor az ötödik pecsétet feltörte, láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket Isten igéje és tanúságtételük miatt öltek meg. ¹⁰Nagy szóval kiáltották: "Urunk, te szent és igaz, meddig tartasz még ítéletet és nem állsz bosszút vérünkért a föld lakóin?" ¹¹Erre mindegyiküknek  hosszú fehér ruhát adtak és azt mondták nekik, maradjanak nyugodtan még egy rövid ideig, amíg betelik bajtársaik és testvéreik száma, akiket meg fognak ölni, akárcsak őket.

A hatodik pecsét. ¹²Mikor a hatodik pecsétet feltörte, láttam, hogy nagy földrengés támad. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák és az egész Hold olyan, mint a vér. ¹³Az ég csillagai a földre hulltak, mint amint a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, ha erős szél rázza. ¹⁴Az ég eltűnt, mint egy felgöngyölt könyvtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult helyéről. ¹⁵A föld királyai, nagyjai és hadvezérei, a gazdagok és hatalmasok, minden rabszolga és szabad hegyi barlangokba és sziklák közé rejtőztek. ¹⁶Így kiáltottak a hegyeknek és szikláknak: "Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől és a Bárány haragja elől! ¹⁷Eljött haragjuk nagy napja: ugyan ki tudna helytállni?"

7 Ezrek pecsétje. ¹Ezután négy angyalt láttam, amint a föld négy sarkán állt és föltartóztatta a föld négy szelét, hogy ne fújjon a földön, sem a tengeren és semmiféle fán. ²Akkor láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll föl, akinél az élő Isten pecsétje volt. Hangosan rákiáltott a négy angyalra, akinek az volt a dolga, hogy ártson a földnek és tengernek: ³"Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak, amíg meg nem jelöljük Isten szolgáinak homlokát!"

⁴Hallottam a megjelöltek számát is: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből: ⁵Júda törzséből tizenkétezer, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, ⁶Áser törzséből tizenkétezer, Neftali törzséből tizenkétezer, Manassze törzséből tizenkétezer, ⁷Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Isszakár törzséből tizenkétezer, ⁸Zabulón törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjamin törzséből tizenkétezer.

A hét pecsét titkát, feltörését sokan és sokféleképpen próbálták már értelmezni. Nos, akkor most én is álljak be a sorba és következzen az én értelmezésem: A pecsétek feltörése – mint a bevezetőben írtam – valamilyen törvények megszegését jelentheti és a hét pecsétből az első hat az isteni törvényekre vonatkozik; vannak dolgok, amiket az ember nem tehetne meg, határok amiket nem léphetne át, amihez csak a Jóistennek van joga, és ezeknek a határoknak az átlépése jelenti – szerintem – a pecsétek feltörését. Téves az a gondolatmenet, hogy bárhol a világban kellene lennie valamiféle ládának, doboznak, bárminek, amit hét pecséttel lakatoltak le. A hét pecsét feltörését a Jelenések könyvében, három szakaszra lehet bontani. Először van hat, azon belül négy amik valamiféle lovashoz kötődnek, lovas fehér, vörös, fekete és fakó lovon, majd következik az ötödik és a hatodik pecsét, és végül külön beszél a hetedik pecsét feltöréséről, mint az „Ezrek pecsétje”.

Ami minket ma élőket a legjobban érint, szerintem az az hogy ezek mind most napjainkban (azaz az utóbbi néhány évtizedben) történnek meg. Azonban az általában hangoztatottakkal ellentétben én ezt az egészet nem tartom valamiféle borzasztó világvége jövendölésnek, amit a legelején le is ír: „Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami föl van jegyezve  benne, mert közel az idő.” Nyilvánvaló, hogy nem egy eljövendő szörnyű dolog olvasásától lennének az emberek boldogok.

Mik azok a dolgok, amiket az Ember nem tehetett volna meg? Az első négy pecsét jelenthetik az atombombát („...Egy fehér lovat pillantottam meg. A rajta ülőnek kézíja volt. Koronát nyújtottak neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.”) és általában az atomokon belüli beavatkozást; az abortusz engedélyezését (“Egy tűzvörös ló vágtatott elő. Lovasa hatalmat kapott, hogy megbontsa a békét a földön, hogy öldököljék egymást az emberek. Hosszú kardja volt.”) továbbá ezek jelenthetik a genetikát, génsebészetet, génmódosítást és a klónozást, de az olajjal kapcsolatos dolgokat is, hiszen írja: „Erre egy fekete lovat pillantottam meg. Lovasának kezében mérleg volt. ⁶A négy élőlény között szózat hallatszott: "Egy mérő gabona egy dénár, három mérő árpa is egy dénár de az olajban és a borban ne tégy kárt."

Az ötödik pecsétnél ezt írja: „...láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket Isten igéje és tanúságtételük miatt öltek meg...” Ez egyértelmű, vallásuk és hitük miatt nem ölhettek volna meg milliókat, az ember nem ítélkezhet embertársai felett azoknak a hite okán.

A hatodik pecsét feltöréséről így ír: “A hatodik pecsétet feltörte, láttam, hogy nagy földrengés támad. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák és az egész Hold olyan, mint a vér. Az ég csillagai a földre hulltak, mint amint a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, ha erős szél rázza. Az ég eltűnt, mint egy felgöngyölt könyvtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult helyéről.”

Ezek minden kétséget kizárva az időjárás fegyvereknek és a haarpnak a hatásait írják le, amikből az utóbbi években többször is megtapasztalhattunk jónéhányat. Voltak olyan földrengések, amiktől elmozdultak szigetek és voltak olyan időjárási viszonyok, amik nem természetesek, ezek szintén olyan dolgok, amik túl vannak azon a bizonyos határon.

A pecsétek közül sokan a hetediket tartják a legfontosabbnak, talán mert az az utolsó, és mert az indítja el a végidőket, a végső háborút. Mohamed azt tartotta Jézusról, hogy ő volt a legnagyobb próféta, azonban ő maga az utolsó próféta, a pecsét az Ember történetén, de én nem ebben az értelmezésben gondolom, hogy az lenne a hetedik pecsét feltörése, ha jönne most egy próféta, aki önmagában a létével feltörné a hetedik pecsétet. A hetedik pecsétet mint „ezrek pecsétje” én úgy értelmezem, hogy az lehet egy vallásnak a megtörése is, hiszen sok vallás rendkívül szigorú kereteket szab meg híveinek, és előfordulhatnak olyan helyzetek amikor ezek a szigorú szabályok betarthatatlanná válnak, tehát a hetedik pecsét feltörése szerintem egy valláshoz vagy néphez kötődik, és ilyen értelemben a muszlim-zsidó háborúra utal, aminek a kitörése előtt még 144ezer zsidó el tud menekülni, hogy aztán az Istent szolgálja.

Quo vadis Homo Hungariqus 15. (A világtörténelemről)

Ahhoz hogy megértsük jelenünket és tudjuk a jövőnket, azaz értsük a sorsunkat, pontosan ismernünk kell a múltunkat. Egészen a gyökerektől végig, a gyökerektől a végéig. Ha megtaláltuk a gyökereinket, és ismerjük onnan kezdve végig az utunkat amit eddig bejártunk, akkor magától jön majd kérdés nélkül a valós jövőképünk, ami a sors által meg van írva nekünk.

Minden nemzetnek van emlékezete, tudata, hite, amit generációról generációra adunk tovább szokásainkban, meséinkben, történetekben, nyelvünkben és az emberiségnek is úgy egészében van emlékezete, amit megélt, megszenvedett, megtapasztalt.

Sorsunk gyökere itt van, az emberiség emlékezetében. Azért vagyunk hogy megszenvedjünk, megtapasztaljunk valamit, amit az egyén is és egyúttal az egész emberiség is megtapasztal, és az elmúlt párezer évünk ezen az úton haladt végig.
A történelem (nem a hivatalos, hanem a valós) azt mutatja, hogy az emberiség története párezer évenként mindig újra kezdődik; legalábbis több kultúrának a nyomait találták már meg, és legutóbb is párezer éve valamiért megint újraindult. Volt már fejlett civilizáció a Földön több is, mint például Atlantisz, Mu, Lemúria, amik mind valamiért véget értek, de aztán az egész megint újra kezdődött. Akik emberek ezeknek a civilizációknak a hanyatlása után itt maradtak a Földön, azok először elfelejtették mindazt ami a civilizációjukat jelentette, a régi emlékek meg csak a mesékben, mondákban maradtak meg, van azonban egy nép, a magyar, amelyik mindezeket a civilizációkat mindig túlélte, amit tisztán bizonyít a rovásírásunk egészen különböző időkből, a világnak nagyon különböző helyein megtalált ezernyi emléke. Igen, ezek vagyunk mi. Mi itt voltunk több ezer és több tízezer évvel ezelőtt is, ezek tények, és az is tény hogy a XIX. században ezt a múltunkat akarták tőlünk elvenni, hogy a helyébe egy összetákolt finnugor elméletet állítsanak. Ez az összetákolás a tény, nem a finnugor elmélet, és furcsa mód "felvilágosodás korának" neveztetik velünk azt az időszakot, amikor pont az elsötétedés jött.
Miért vagyunk mi itt évezredek óta? Miért kell mindezt megszenvednünk, amit manapság megélünk? Miért bánik úgy a magyar a magyarral ahogyan? Teszik fel sokan a kérdéseket.

Kép: Facebook, Enigma

Folyt.köv...

Quo vadis Homo Hungariqus 14. (Az igazi okok 2.)

Az előző „Homo Hungariqus” bejegyzésben a magyar történelem elmúlt bő egy évezredének pár tragédiájának a valódi okairól írtam, azt ami a háttérben volt, ami az igazi oka volt a dolgok rossz kimenetelének. Most egy másik - sokkal kézzelfoghatóbb - okról ejtek néhány szót, ami miatt a Kárpát-medencét mindig szét akarták szedni külön-külön kisebb országokra. 

Ez az ok az, ami önmagában ennek a blognak is a neve, címe: „Magyar elmék”. Azt hogy a magyarok gondolkodásban (azaz észben) felülmúlnak más népeket, és ezt csak azok nem hajlandóak elfogadni, akik elvakultan gyűlölnek minket és/vagy mérhetetlenül műveletlenek. A mi gondolkozásban való eredményeink kézzel foghatóak minden olyan esetben, ahol különböző nemzetek tagjai mérik össze tudásukat. Nincs ebben semmi különös, egyik nép ebben, másik nép abban jobb, egyik szorgalmasabb, a másik kitartóbb, a harmadik meg ügyesebb...

De emiatt az elmében való kimagasló képesség miatt, nagyon sokan félnek tőlünk. Öntudatlanul, ösztönösen, vagy tudatosan, mindegy; és ha a magyarok egy országban és szabadon élhetnének, akkor annak pár év alatt   kézzelfogható eredménye lenne. Nekünk nincs szükségünk más népek elnyomására és kihasználására a boldogulásunkhoz, ezt csak azok teszik, akiknek nincs más eszközük, mint az erőszak és mások kihasználása.

Quo vadis Homo Hungariqus 13. (Az igazi okok 1.)

Most történelmünk néhány sorsfordulójának és tragédiájának az igazi okairól szeretnék írni.

Külső erők mindigis fel akarták így vagy úgy darabolni a Kárpát-medencét, mert az egyben, egy országként, egy vezetés alatt, kimagaslóan erős hatalom tud lenni. Gazdaságilag és természeti kincsekben szinte önellátó, amihez a magyar elme adta képesség egyedülállóvá tenné ezt az országot. Ezt a szétdarabolást Atilla halála óta többször is el tudták érni. Atilla halála után a birodalma szétesett, amit csak Árpád visszajövetele után sikerült azt újraegyesíteni. 1526-ban Mohácsnál az országnak az egész vezetése odaveszett, aminek nem valamiféle gyengeség vagy szervezetlenség volt az oka, hanem az hogy a Habsburgok és az akkoriban kibontakozó kapitalista érdekek a törökökkel összefogva, azokat megtámogatva a törökökkel legyőzették Mohácsnál a magyar hadakat. Nem érv ez ellen az, hogy ...de aztán a törökök Bécset is megtámadták, a történelemben már sokszor láttunk olyat, hogy két ország egyszer szövetséges, majd rá pár évtizedre, sőt akár pár év múlva már egymás ellen fordulnak.
Ezek után Magyarország háromfelé szakításával három sokkal gyengébb országot teremtettek, mint az előtte volt egészben, egyben. A magyarság egyként védte emberöltőkön át Európát a töröktől, de tévedés azt gondolni, hogy ettől Európa hálás lett volna. Ők ezért sohasem voltak hálásak.
Trianon ma is fájdalmat jelent a magyar embereknek, fáj, mert nem értjük ezt a mérhetetlen igazságtalanságot. Ha belegondolunk, az embernek nem is az igazságtalanság fáj a legjobban, hanem az ha azt nem érti; az igazság érthetetlensége fáj. Magyarország számára az I. világháborúnak mikor lett vége? A Páduai-egyezmény aláírásakor. A magyar hadak ott álltak a határok mentén, egyetlen idegen katona sem volt az országban.
Trianonról tudni kell, hogy akkor ha így egyben hagyják Magyarországot, az rendkívül erős gazdasági konkurenciát jelentett volna Nyugat-Európának. Ekkor a magyar király IV. Károly volt a hazaáruló, aki parancsot adott a hadsereg teljes lefegyverzésére, amivel a szomszéd országoknak szabad útjuk lett a Kárpátokon belülre. Ezután a háború "elvesztésére" és nemzetiségi okokra hivatkozva az ország nagy részét hozzácsatolták környező-, és akkor megalkotott országokhoz, de a sok kis ország így külön-külön gyakorlatilag mind gazdaságilag életképtelenek. A másik fontos dolog az I. világháborúval kapcsolatban, hogy abba az Osztrák-Magyar Monarchia a közös hadsereggel (K und K) lépett be, ami mellett ott volt külön a magyar hadsereg is, de a Monarchiának a másik felét Ausztriát nem sújtották a mienkhez hasonló büntetésekkel és terület elvétellel.
A Kárpát-medencét az évszázadok folyamán sokszor szét akarták szedni, hogy az ne egy közigazgatási- hatalmi rendszerben működjön, ez az igazi oka többek között Mohácsnak is, Trianonnak is, és mindazoknak a döntéseknek, melyekkel a XX. században országrészeket vettek el, vagy területeket nem adtak vissza. A Kárpát-medence egysége, és ehhez még a magyar gondolkozásmód különlegessége együtt mindennél erősebb országot tudna létrehozni és működtetni.

Quo vadis Homo Hungariqus 12. (Utálatpropaganda)

Amikor beszélgetünk a magyarságnak a világban meglévő helyéről, szerepéről, akkor szinte mindig belefutunk abba, hogy minket mindenki mennyire utál, és hogy magyarban ne bízz, mert a magyar a magyart utálja a legjobban. De ez tényleg így van? Valóban utál minket majd' mindenki, sőt a magyar a magyart a legjobban?
Nem, ez távolról sincs így, ez is mindössze annak a propagandának a része, amitől leértékeljük önmagunkat. Ha kicsit tüzetesebben körülnézünk, akkor mit is láthatunk? A világ Európán és Észak-Amerikán kívüli részein akinek van tapasztalata velünk, azoknak ez nagyrészt pozitív képet ad rólunk. Ha szűkebb környezetünket Európát nézzük, akkor bármerre járunk, a szomszéd népek jobb esetben nem nagyon kedvelik, rosszabb esetben kifejezetten rühellik egymást, tehát hogy egyik-másik szomszéd nem szeret minket, azzal egyáltalán nem rosszabb a megítélésünk, mint másoknak.
A dánok utálják a németeket és viszont, és a németek a franciákkal is így vannak, a franciák az angolokkal, azok meg a wales-iekkel meg a skótokkal. Mehetnénk így végig, sorban... a görögök és a törökök ki nem állhatják egymást, ahogyan a szerbek is így vannak a bosnyákokkal és a horvátokkal, utóbbiak az olaszokkal, és bármerre nézünk, szinte minden nép így van a legtöbb szomszédjával.
Ehhez képest mi magyarok semmivel sem vagyunk a többinél utáltabbak. Az hogy a román, szerb, osztrák meg szlovák úgy van velünk ahogy, az teljesen "normális európai értékrend", sőt az hogy a lengyelekkel, vagy hogy közvetlen szomszédokat említsek, horvátokkal, szlovénekkel, ukránokkal kölcsönösen nincs különösebben problémánk, errefelé az számít szinte üdítő kivételnek, sőt tovább megyek; kis közösség szintjén sokszor még az előbb említett szomszéd népekkel sincsenek problémáink, a lakókörnyezetünkben teljesen normálisak a kapcsolataink velük.
Amikor ide Londonba költöztem, az megmutatta nekem azt is, hogy errefelé az embereknek vagy semmi bajuk velünk, vagy nem is tudják merre van Magyarország, de ez meg nem elsősorban a mi hibánk, hanem az itteni oktatásé. Otthon azért egy átlag leérettségizett, Európa országait többé-kevésbé be tudja tájolni, legalább úgy körül-belül mit merre kell keresni, itt azonban ez nagyon nincs így. A másik londoni tapasztalatom meg az itt élő honfitársainkkal kapcsolatos. Én is úgy jöttem ide, hogy "csak magyarban ne bízz meg" de aztán kellemes csalódás ért, nem igaz ez, a magyar pont úgy segíti a magyart, mint más nációk teszik az övéikkel. Ma már Londonra azt mondják, hogy a világ második legnagyobb magyar városa, az itt élő magyarok számát olyan 350-400ezer közöttire-körülire tehetjük, és nagyon ritka az amikor egy magyar a másikat előre megfontoltan kihasználná, becsapná. Persze amikor ilyen történik, akkor aztán az borzasztó hírként száguld végig a neten, és abból megint levonja mindenki a következtetést: "Na tessék, már megint..." Pedig az ilyenek csak néhányan vannak, esetleg egy-két százan. Vagy párezren? De mi ez a 350ezerhez képest? 1 százalék? 2? Akkor tényleg ebből kell kiindulnunk? Ugye nem...
Magyarnak a magyarral általában, alapvetően nincs baja. Ami van, az meg nagyrészt ebből az utálatpropagandából táplálkozik, mert ha az ember találkozik ilyennel, akkor persze hogy odafigyel erre és szomorúan sóhajt egyet, az meg eszébe sem jut hogy sok más nép hogyan van a sajátjával. Most nem akarom végig sorolni azokat az európai országokat, ahol ugyanahhoz a néphez tartozók utálják egymást, vannak bőséggel ilyen népek, és hozzájuk képest mi sokkal jobban vagyunk egymással. Nincs baja a szegedinek a pécsivel, a győrinek a miskolcival, vagy a székelynek a kis-magyarországival. Vannak rivalizálások, de az nem gyűlölet, az leginkább lokálpatriotizmus.
Ha mégis olyan helyzettel találkozunk, ami mindezeket a téveszméket akarja erősíteni, akkor arról tudnunk kell, hogy mindez ennek az utálatpropagandának a része, eredménye. Az is amikor főváros és vidék között akarnak "árkot ásni" akkor is amikor azt akarják bizonygatni, hogy már megint magyar csapott be magyart, vagy xy-nak és xy nemzetnek milyen borzasztó rossz a véleménye rólunk. Ezek csak töredékszázalékok, ez csak propaganda.

Quo vadis Homo Hungariqus 11. (Az igaz magyar történelem 2.)

Megnézve sok filmet, meghallgatva sok előadást, úgy gondolom hogy amit most le fogok írni, az az elmúlt másfél évezredünk első bő 300 évének a hiteles történelme. Szerintem ez a hiteles, és ha ezt összevetjük a hivatalos történelemmel, akkor látszik igazán hogy az milyen messze van a valóságtól.

Kr. után 373-tól az 1000-s évekig, ami matematikailag ugyan több mint 600 év, azonban a 300 betoldott évet, a kitalált középkor időszakát leszámítva ez csak kicsit több mint 300 év.
Primus ingressus, az első bejövetel. Tulajdonképpen ez sem bejövetel volt hanem visszajövetel, azaz az uralkodóház visszajövetele, mivel mi a magyar nép sokezer éve itt élünk. Ezt sok lelet bizonyítja, mint például a már itt ebben a blogban is megemlítettek:
- A tatárlakai korongok,
- A boszniai piramisok,
- A "35000 éves őshaza" c. film,
- Egy film őstörténetünk emlékeiről.
A primus ingressus gyakorlatilag a rómaiak katonai kiszorítását jelentette a Kárpát-medence nyugati területeiről, amikor 373-ban Béla, Kele, Kadosa kapitányok vezetésével visszatértek a magyar seregek, de ez sem a magyarok tömeges bevonulását jelentette, hanem azt hogy a rómaiaktól visszavettük a Dunántúl feletti felügyeletet és ezt követte Atilla kora a 400-as évek első felében, amikor a birodalom határai már messze túlnyúltak a Kárpát-medencén.

Ami a kereszténységet illeti, nagyon sokminden bizonyítja hogy Jézus nemzetiségét illetően pártus volt és a Pártus birodalom körül-belül Kr.e. 250-től Kr.u. 250-ig virágzott. Pártusok, szkíták, sumérok, avarok, székelyek, magyarok, hunok, ez mind ugyanazt a népet jelenti, azaz minket. Éppen hol és hogyan neveztek minket; ma is szinte minden népnek többféle elnevezése van, mikor melyik szomszédja hogyan nevezi.
Jézus tanait az akkori Római birodalomban üldözték, de más országokban így a pártusoknál nem, ezért ezekben az országokban a kereszténység szabadon és tisztán terjedhetett. Ellenben a Római birodalomban először tiltották, de a tiltások ellenére mégis egyre több híve volt, majd amikor ez már tarthatatlanná vált, akkor a hivatalos álláspont is elismerte a vallást, és azt átalakítva a magáévá tette. Ahogyan sokszor szokott ez lenni, ha már visszatarthatatlan valami, akkor a hatalom először annak az élére áll, majd lassan és szisztematikusan átalakítja azt a saját igényeiknek megfelelően. Így tettek az ókori Rómában is, és a birodalom kettészakadásával két központtal (Róma és Konstantinápoly) két külön vallási irányzatként élt tovább. A kereszténységnek több központja, formája is volt, de mi magyarok konkrét központ nélkül követtük Jézus tanításait, nem volt szükség templomokra és egyházi vezetésre ahhoz, hogy az emberek e hit szerint éljenek.

Témánkban visszatérve a Kárpát-medencébe, Atilla halála után a birodalma szétesett. Minden bizonnyal gyermekei, a Rékától született Csaba és a germán Brünhildától született Aladár között testvérháború tört ki, aminek következményeképpen Csabának kellett mennie, és visszatért nagyapjához Bendegúzhoz a keleti Szkíta birodalomba, a Tarim-medencébe. Aladár és utódjai már nem tudták egyben tartani a birodalmat, és másfél évszázaddal később Álmos majd fia Árpád vezetésével Atilla nemzetsége visszatért a Kárpátok közé. Atilla fia Csaba, annak a fia Ed, az ő fia Előd, majd a következő generációk Ügyek és Álmos, és a Kárpátok közé másodszor is visszatérnek a magyarok „...általad nyert szép hazát Bendegúznak vére” - mondja a Himnuszunk - de ekkor sem a „magyarok” tértek vissza ide, hanem csak Atilla utódjai, a Turul nemzetség, Árpád serege, mivel a Kárpát-medencében a magyarok azóta is folyamatosan itt éltek.
Ez volt a secundus ingressus, a második bejövetel. Ez körül-belül 150 évvel Atilla halála után, tehát nem 896-ban (bár ha azt a bizonyos kitalált, mesterségesen betoldott 300 évet kivonjuk a 896-ból, akkor épp kijön a VI.század vége, másfél évszázaddal Atilla halála után, ami megfelel öt generációnak). Amit az iskolában tanítanak, hogy ez honfoglalás volt, mi akkor jöttünk ide, ez egy óriási képtelenség. Egyrészt akkoriban hogyan tudott volna egy nép tömegesen órási távolságot megtéve vándorolni, idősekkel, gyerekekkel, betegekkel, terhes nőkkel, állatokkal és sorolhatnánk tovább, amikor egy ilyen vándorló népnek folyamatosan élelem és védelem kellett, mert még külső támadások is veszélyeztették. Akkortájt nem egy nép jött be a Kárpát-medencébe, hanem egy család, egy nemzetség a kellő katonai védelmével jött vissza. Persze utánuk aztán jöttek, jöhettek sokan, akiknek az őseik ugyanúgy elmentek Atilla halála után, de ez nem valamiféle egy tömbben való tömeges bejövetel volt.
Árpádék keresztényként jöttek be, mint ahogyan Atilla korában is már (azaz Jézus óta folyamatosan) a magyarok keresztények voltak, és ezt ezernyi régészeti lelet és más leírások bizonyítják. Szent István nem államot alapított – hiszen Magyarország akkor már önállóan működő ország volt – és nem a kereszténységet vetette fel a magyarokkal, hanem a magyarok kereszténységét intézményesítette. Ekkortájt római és bizánci hittérítők tűntek fel az országban, és az ország a kereszténység szempontjából egyre inkább kétfelé kezdett szakadni, Erdély Bizánchoz, az ország többi része meg Rómához (azaz a salzburgi érsekséghez) kezdett kapcsolódni, ezért István megalapította a magyar keresztény egyházat Esztergomi központtal, és még több más intézkedés mellett meghirdette, hogy az országban építsenek minél több templomot, amivel megelőzte hogy az ország is és a magyarság is kettészakadjon. Ilyenformán a magyar keresztény egyház nem is tartozott a római pápa alá, hanem egy önállóan működő egyház volt.
Ezt tartom a leghitelesebb magyar történelemnek a IV.század közepétől Szent István uralkodásáig, és ezt szemben a hivatalos történelemképpel sokminden alátámasztja.

Forrásként ajánlottak:

- A "Quo vadis Homo Hungariqus 10. (Az igaz magyar történelem)" bejegyzésben is megtalálható előadás sorozat, valamint a két alábbi előadás:

Quo vadis Homo Hungariqus 10. (Az igaz magyar történelem)

Elöljáróban: Hun, avar, magyar, szkíta, sumér, pártus mind ugyanaz, de hivatalos körökben már a Hun-magyar egyezőséget is lelkesen tagadják még úgy is, hogy Magyarországot sok nyelven HUNgáriának és ehhez hasonlóan nevezik. „Óóóó Atilla nem magyar volt, hanem hun” – mondják...
Próbáltam összeszedni, mik azok a dolgok, amik nem igazak a tanított történelemben, de sehogyan sem tudtam a végére jutni. Ami az ez irányú próbálkozásaimat illeti, egy kis gyűjtemény ezekből a nem igaz dolgokból:
- Az „Árpád-ház” elnevezés mint olyan sohasem létezett, nem így nevezték magukat őseink, ők a Turul nemzetséghez tartozónak mondták magukat.
- Nem volt semmiféle honfoglalás, mi már évezredek óta itt éltünk.
- Atilla volt az első királyunk, de István volt az első akit a Szent Koronával megkoronáztak.
- Atilla leszármazottjai az „Árpád-ház”-inak nevezett uralkodóink.
- A koronát nem a pápától kaptuk, annak köze nem volt hozzá.
- Mi már Szt.István előtt is keresztények voltunk.
- Nem volt semmiféle konfliktus István és Koppány között (erre utaló jel csak évszázadokkal későbbről van, de az sem egyértelmű)
- Az „avarok” kifejezés is csak a XVII-XVIII. században kitalált szó.
- Szkíták, sumérok vagyunk, évtízezredes írásbeliséggel, és a szkíta, szittya nem egy negatív hangulatú megnevezés.
- Hunyadi Mátyás nem román családból származik, mert ő anyai ágon a Turul nemzetség leszármazottja.
Sorolhatnám tovább, de nem teszem, aminek az oka egészen egyszerű: Az egész hivatalos történelem úgy ahogyan van, hazugság. De hogy akkor mi is az igazi történelmünk? Erről egy több órányi sorozatot teszek fel ide. A tíz részben 11 és fél órányi előadást hallgathatunk végig.
1. rész (54:20)
2. rész (56:56)
3. rész (38:31)
4. rész (38:09)
5. rész (1:09:21)
6. rész (1:10:16)
7. rész (1:49:45)
8. rész (1:33:41)
9. rész (1:12:19)
10. rész (1:23:49)

Folyt.köv.

Quo vadis Homo Hungariqus 9. (A sumér miért lenne finnugor?)

Az alábbi bejegyzés szószerint a forrásban megjelölt emberiseg.hu oldalról van átmásolva. A benne foglaltakkal teljes mértékben egyetértek, és azt hiszem ezek egyértelmű tények.
Ami kérdést felvetettek bennem ezek a gondolatok: Ha ez ennyire egyértelmű, akkor a hivatalos álláspont még mindig miért ragaszkodik a finnugor elmélethez? Ezt a kérdést az a tény is tovább erősíti, hogy már bizonyított az is, miszerint az egész finnugor elméletet a Habsburgerek megrendelésére kreálták. Ezt olvasva még inkább aktuális a kérdés: Quo vadis Homo Hungariqus, hová mész magyar ember?

Akkor most következzék az emberiseg.hu oldalon található írás:

Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta: „1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A sumir nyelv – 7000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török “unokaöcs” fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.”

Megjegyezem: Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván „a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.”

És végezetül néhány érdekesség:

1) Embertani szempontból nézve az ú.n. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek. Szakállatlan, szőrtelen, sárga bőrszínű, ferdeszemű emberek. A magyar nép szakállas, fehér bőrű, kerek szemű. Azaz embertanilag sincs semmi közünk a finnugor népekhez.

2) Népzenei szempontból: Érdekes módon Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét a MTA eltüntette még megjelenése idején, és mind a mai napig NEM hozzáférhető Magyarországon!

Ezt a könyvet angol nyelven a New Yorki közkönyvtárban bárki elolvashatja. A magyar ember meglepetéssel olvashatja benne a következőket:

-       A török és magyar népzene 75 % egyezést mutat Bartók Béla megállapítása szerint.

-       A perzsa és magyar népzene 42 % egyezést mutat.

-       A finn és magyar népzene 2 % egyezést mutat.

Azaz népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy török eredetű nép vagyunk.

3) Nyelvi szempontból:

John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a sumir írást.

Lenormant (francia) kutató megállapította hogy a mai nyelvek közül a magyar áll a sumirhoz a legközelebb.

Sir Leonard Wolley megállapította, hogy a sumir nyelv nyelvtanát nézve a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben.

A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török „unokaöccs” fokon áll, hasonlóság tekintetében a sumirral, a magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. A alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.

Nyelvi szempontból nézve tehát ANGOL, FRANCIA tudósok szerint a MAGYAR nyelv mondhatni egyenesági leszármazottja a Sumirnak.

4) Régészeti bizonyítékok:

A Tigris és Eufrátesz völgyében végzett ásatások során napvilágra került szobrocskák tanúsága szerint a sumir nép állatai – racka juh, pulikutya, kuvasz, komondor, ridegmarha kísértetiesen egyeznek a magyar nép állataival, rajtunk magyarokon kívül SENKI MÁSNAK nincsenek ilyen állatai a világon.

Említésre érdemes egy régészeti szenzáció is, Erdélyben Tatárlakán végzett ásatások során került napfényre több ezer égetett agyagtábla, melyeken sumir írás van, s éveken át tartó kutatások és kísérletek eredményeként a Francia Tudományos Akadémia a következőket állapította meg:

1. Az Erdélyi tatárlaki ásatások során talált táblák 1.500 évvel régebbiek, mint az eddig talált legrégebbi Mezopotámiai agyagtáblák. A Francia Tudományos Akadémia ennek alapján kimondja, hogy az emberiség bölcsője és az emberi írásbeliség és kultúra NEM Mezopotámiában, hanem EURÓPÁBAN, ERDÉLYBEN kezdődött?

2. Ezt később a Párizsi Nemzetközi Orientalista Kongresszus is elfogadta, ami igazi világszenzáció volt.

S amit csak a nevében „magyar” sajtó, óriási egyöntetű lelkesedéssel ELHALLGATOTT: Én csak New Yorkban olvastam erről, 'Pesten a mai napig senki sem hallott erről egyetlen árva szót sem. Azaz, embertani, népzenei, nyelvészeti, és régészeti szempontból nézve, a finnugor elmélet, melyet ellenségeink dolgoztak ki lejáratásunkra, és magyarellenes propaganda céljára, egyszerűen VALÓTLAN elmélet. Ideje lenne hogy az MTA végre ne magyarellenes tevékenységre költse el a magyar lakosság pénzét. Példa nélkül áll a világon, hogy egy nemzet tudományos akadémiája arra költi el a nemzet pénzét, hogy nemzetellenes tevékenységet fejtsen ki, rombolván a magyar nemzeti tudatot, hamisítva a magyar történelmet, s hivatkozási alapot nyújt ellenségeinknek (lásd. Trianon 1920. június 4.)

Forrás: Emberiseg.hu

Quo vadis Homo Hungariqus 8.

Zuhanás. Amikor az ember száguld lefelé a meredek lejtőn a mi száguldás már sokkal inkább a zuhanáshoz hasonlít - akkor az embernek a legritkább esetben van lehetősége rá, hogy megálljon és újra elinduljon felfelé. Ilyenkor nincs más választás, mint zuhanni, le a nulla pontra, ahonnan már nincs lejjebb, aztán ha az ember kellően erős akkor onnan majd újra tudja kezdeni, ha nem elég erős, akkor viszont ebbe a zuhanásba bele fog pusztulni.
Ezért a zuhanás közben nem is tehetünk mást, mint hogy erőt és hitet gyűjtsünk a majdani újrakezdéshez.

Quo vadis Homo Hungariqus 7. (Meghamisított történelem)

Meghamisították a történelmünket. Az európai történelem nem úgy volt, mint ahogyan ezt tanították nekünk és ahogyan azt tartja még most is a hivatalos történelem tudomány. Egyre többen vallják azt, hogy a középkorban körül-belül 300 év egy kitalált időszak ami nem létezett. Ezt egy német történész, Heribert Illig 1998-ban megjelent könyvében vetette fel először, mert problémásnak találta a Kr.u-i VII-IX. századok történelmét. Az ő megállapítása szerint 614 augusztusától 911 szeptemberéig terjed ez a kérdéses időszak. Sokakban felmerülő kérdés, hogy miért 297 évet számoltak hozzá, sokkal egyszerűbb lett volna kerek 300 évet hozzáadni, amire a magyarázat az hogy 611-ben kezdték el a naptár átírását, amivel végül 614-re végeztek.
Persze ilyenkor a hitetlenek fel is hördülnek rögtön, mert „ugyan hogyan tehették volna meg ezt”, majd folytatják az érvelést, miszerint „mi szüksége lett volna erre bárkinek is, például mi változna, ha ma átírnák a dátumot és január elsején nem 2013, hanem 2313-at írnánk?”
Erre a válasz: Nyilván ez most semmit sem változtatna a dolgokon, de most most van, akkor meg akkor volt, és ma egészen más a helyzet, mint akkor volt. Az ezt az időszakot kutatók már pontosan tudják, hogy Bizáncban miért toldották be ezt a közel 300 évet a történelembe, amivel aztán több népnek csináltak dicsőséges évszázadokat és dicső múltat, míg más népeknek (mint nekünk is) meg ezzel vették el a múltját és ebbe a 300 évbe olyan időszakot kreáltak nekik, amire távolról sem lehetnének büszkék.

A 300 év betoldása egyébként egyszerű volt, akkoriban Európaszerte szinte csak a kolostorokban voltak írástudó emberek, ott meg vasfegyelem volt, sőt a kolostoron kívülre se nagyon tudtak kimenni az ott élők.  A történelem hamisítók az ezt megelőző időszakot kicsit tovább nyújtották, az ezt követőt kicsit előrébb hozták és csak egy kisebb közbenső részt kellett valamivel kitölteni.

De mik is igazolják ezeket a kitalált évszázadokat? A matematika, építészeti, régészeti, írásos emlékek és logikus érvek. Amikor XIII.Gergely pápa 1582-ben átíratta a naptárt – joggal, mert a tavaszi napéjegyenlőség már nagyon eltért a március 21-től – akkor csak 10 nappal „tekerték előrébb” a naptárat, holott a Julius Cézár által Kr.e. 45-ben bevezetett Julianus-naptár hibája miatt – ekkor már betoldva ezt a 300 évet, 1582-t írtak – már 13 (pontosabban 12,7) nap eltérés eltérésnek kellett volna lennie. Kr.e. 45-től 1582-ig az 1629 évet tenne ki, vagy a kitalált közel 300 év nélkül 1629-297 az csak 1332 év. 1629 vagy 1332? Ezzel a 297 év különbséggel jól látható a 10 vagy 13 nap eltérés problémája.
Tulajdonképpen ennyi is elég lenne az érvekhez, hiszen ez mindent igazol, azonban soroljuk tovább: Az építészet alakulása olyan, mintha ebben a három évszázadban megállt volna a fejlődése, változása. A művészettörténet ebből az időszakból egy csomó régészeti emléknek nem tudja pontosan meghatározni a korát, illetve nagyon tág, több évszázados időszakot határoz meg mint feltételezett forrásidőszak. Nincsenek hiteles írott emlékek ebből az időből, és Bizáncban ahol akkoriban mindent lejegyeztek, ebből az időszakból mégsincsenek írásos dokumentumok, amit úgy „igazolnak” hogy Bizáncban ebben az időszakban állítólag tilos volt  és írni képeket rajzolni-festeni.

Általában a történelem folyamát nézve, az ezt a közel három évszázadot megelőző és követő történelem szinte pontosan összekapcsolható egymással, amire jó példa a magyar történelem: Az állítólagos 895-ös árpádkori honfoglalást ha 300 évvel visszadátumozzuk, akkor mindez az 500-as évek végén történt, ami megegezik a hivatalos történelem avarkori honfoglalásával, tehát a kettő az ugyanaz. Attila élt 406-tól 453-ig, akinek fia Csaba, az ő fia Ed, Ed fia Ügyek, az ő gyermeke Előd, az ő fia Álmos, ami öt generáció. Ez generációnként 30 évvel számolva 150 év, ami a 400-as évek közepétől a VI.század végéig tart, tehát így Attilától Árpádig megvan a családi folytonosság.

De nézzük, mely népeknek kedvezett ez az időátírás: A Karoling-birodalom mint olyan, Nagy Károllyal együtt – ha ezt a 300 évet kivesszük a történelemből – szinte nem is volt. Alig létezett a Longobard-birodalom, a vizigótok, Kazár-birodalom, Dacia és a nagy Szláv-birodalom. Nyilván mindezek ellen, az ezekben az országokban élők kézzel-lábbal tiltakoznak, hiszen ennek a 300 évnek a megkérdőjelezése az ő dicső múltjukat is kétségbe vonja.
És kiket állít be negatív szereplőként ez a 300 év? Akkor volt „az arabok nagy terjeszkedése”, akik akkor évszázadokon keresztül csak feldúltak és leromboltak és a vikingek is hódítottak, bár ők előtte is meg utána is békésen halászó-földművelő népként éltek, és emiatt a 300 év miatt kiesik a magyar történelemből is a folytonosság.
A most még hivatalos történelemben erre az időszakra esik az Avar birodalom is, ami azért érdekes, mert a magyar krónikákban az avar kifejezés nem létezik. Úgy vélem Atilla volt az első királyunk, és Árpád idejében nem honfoglalás történt, hanem az itt élő magyarokhoz (akiket ez a meghamisított történelemben avaroknak neveznek), keletről visszajött először Árpád a seregével és így a Turul nemzetség, ami után persze jöhettek vissza olyan magyar családok is, akiknek az ősei Atilla halála után elmentek innen.

Forrás: Pap Gábor - Kitalált középkor 1.
Pap Gábor - Kitalált középkor 2.

Quo vadis Homo Hungariqus 6. (Hamis utakon 2.)

Mi is hiszünk valamiben, de most hamis úton járunk. Mindenkinek szüksége van a hitre, aminek a gyökerei a nép történelmében vannak benne, és ha egy nép nem az igaz történelmét tudja magáénak, akkor a hite sem lesz valóságos, és akkor ezzel a jövőképe is hamissá válik. Meghamisították történelmünket, meghamisították a hitünket, ezáltal az egész mibenlétünket. Az elmúlt kétszáz évben, mindig volt olyan hatalom amelyiknek érdeke volt ennek a hamisságnak a fenntartása.

Az emberi psziché roppant érzékeny műszer, bárkivel könnyen el lehet hitetni hogy ő egy őrült, elég csak néhány általa hitelesnek vélt személytől ezt hallania, meg kell pár valódinak tűnő bizonyíték, amivel az őrültségét igazolják, és onnantól ez az ember már olyanná is válik, őrültként fog cselekedni és annak fogja magát érezni.

A hamis létünk ideológiájának a csúcspontja az, amikor azt mondják rólunk, hogy a magyar a magyart utálja a legjobban. Tökéletes munka, mert aztán így is lett, a magyar elkezdte utálni a magyart, „...hiszen ő is utál engem” és mondják „ne bízz a magyarban”, és nem bízunk meg egymásban és persze mindig meg is találjuk az ezeket igazoló bizonyítékokat.

Azonban amikor öntudatlanul cselekszünk, akkor azt tesszük amit normális helyzetben – enélkül a pszichológiai megdolgozás nélkül – tennénk. '89-ben is egyből ment sok magyar segíteni Romániába, és nem csak azért mert ott is élnek magyarok, de ha egyébként csak ezért tettük volna, akkor ezzel már össze is dőlt az az elmélet, hogy a magyar a magyart utálja a legjobban. Egy magyar alapjában véve bármikor bárkinek segít, ez az ami önmagából a magyarságunkból fakad, nem pedig a mindenkinek – legjobban a saját fajtájának – az utálata.
Azt gondolom, hogy újra bíznunk kell egymásban, és elhinni hogy ez a bizalmatlanság és egymás utálata, egy kívülről gerjesztett állapot. Lassan, ahogyan újra lesz bizalom, az úgy fogja saját magát felépíteni a magyarságban.

Quo vadis Homo Hungariqus 5. (Hamis utakon 1.)

Hamis úton járunk. Ahhoz hogy megértsük jelenünket, természetünket, egyszóval önmagunkat, ahhoz tudnunk kell múltunkat. Ha nem az igaz múltat ismeri az ember, akkor azzal saját magát is félreismeri.
Minden népnek megvan a maga történelme, nyelve, hite, temperamentuma, azaz jelleme, minden népnek van lelke. Persze erre a hitetlenek rögtön elkezdenek hümmögni, hogy micsoda hülyeség és valóban; még senki sem bizonyította materiális eszközökkel a léleknek a létezését. Mai világunkban mindent így bizonyítanak, ha az nem fér bele az épp aktuális hivatalos világkép elméletekbe.

Én azt gondolom, minden népnek van lelke, ami a nemzetben generációról generációra él tovább, ahogyan azt a nép a szokásaival, történelmével, hiedelemvilágával is teszi. Az elmúlt másfél-két évszázadban elleneink sokat dolgoztak azon, hogy a magyarságot megfosszák gyökereitől. El akarták venni tőlünk a történelmünket, műveltségünket, lekicsinylették nyelvünket és azt sugallták nekünk, hogy a magyar a magyart utálja a legjobban.
Származásunkról és nyelvünkről kitalálták hogy az finnugor eredetű, amiről ma már tudjuk, az egész egy hazugság, ez mindössze a Habsburgerek munkálkodása volt céljaiknak az elérése érdekében. Soha nem léteztek finn-ugorok és soha nem létezett ilyen nyelvcsalád sem.
Ehhez a célhoz tökéletesen illett az a szinte egész Nyugat-Európára kiterjedő cél is, hogy az európaiságot valamiféle felsőbbrendűségnek állították be Ázsiával és Észak-Afrikával szemben, mintha arrafelé mindigis műveletlen barbár népek éltek volna. Pedig ha végignézzük a térképet Japántól Indián át Arábiáig, mindenhol többezer éves kultúrákat találunk szemben (Nyugat)-Európával, ahol a történelem alig több mint egy-két ezer évre tekinthet csak vissza.

Valóban olyan magasabb rendű az európai kultúra? Azt gondolom hogy aki valóban bír többezer éves műveltséggel, az nem kérkedik ezzel. Aki valóban művelt, az nem tartja a másikat műveletlenebbnek, mert számára ez nem egy mérce kérdése.
A múltunkat átalakító propagandában először valami gyüttmenteknek állítottak be minket, akik bő ezer éve valahonnan Ázsiából idekeveredtek és itt maradtak, majd hogy ez a történelem- és műveltség nélküli múltkép már egyre nehezebben tartható, most az ázsiai eredet lekicsinylésével próbálnak minket bántani. De erre azt mondom, hadd tegyék. Nem kell velük foglalkozni, nem kell ezekre reagálni. Ez az ő világszemléletük, a mienk meg a miénk, és valójában egyik sem lesz képes soha meggyőzni a másikat. Elég ha mi tudjuk a történelmünket és a hamis utak hitét meghagyjuk másoknak, az idő úgyis nagyobb úr mindennél, az majd eldönti. Mi csak járjuk a mi utunkat; ha már tudjuk milyen utat jártunk be, akkor látjuk majd azt is, hogy mi  áll előttünk, és nekik meg hagyjuk hogy ők járják csak az útjukat a hamis felsőbbrendűségükben.

Quo vadis Homo Hungariqus 4. (Zsenik)

Hogyan vélekedünk mi magyarok saját magunkról? Egy közszájon forgó példatörténet szerint a magyarok olyanok mint egy iskolai osztály, ahol sok a zseni. Ennek az „iskolai osztálynak” a leírása röviden:

A magyarok olyanok mint az az iskolai osztály, ahol a harminc diákból huszonöt zseni, három átlagos (a nagyvilág szempontjából átlagos) és kettő bír a nagyvilági átlag alatti képességekkel; a harmincból három vezéregyéniség, kettő meg mindenkitől még önmagától is független. Ilyen osztályban ugye elég nehéz demokráciát csinálni, mert a három vezérből kettő úgyis összefog a harmadik ellen, ketten valahogy kiegyeznek a vezérségeik egyensúlyán, a harmadikat meg kigolyózzák. Ettől a harmadik hívei biztosan rosszul fogják érezni magukat, és a két kiegyező közül is az egyik híveinek nagy része úgy szintén, mert valahogy úgy érzik (megérzik) hogy a megállapodásban a vezérük volt a gyengébb.
Ebben az osztályban a másik oka a többségi rosszul érzésnek az, hogy mivel van közöttük huszonöt zseni, így amelyik diák e rangsorban csak a hatodik, akkor ettől rosszul fogja érezni magát, de ugyanígy lesz magával az is amelyik a negyedik vagy a tizenhatodik, mert ők tudják magukról hogy zsenik. Ezek a diákok mind kiemelkedő képességekkel bírnak, máshol bárhol a legjobbak vagy a legjobbak között lennének, de itt mégsem lehetnek kiemelkedőek, amit végtelen módon kudarcként élnek meg és így ebben az osztályban talán ha hárman-négyen lesznek teljesen rendben önmagukkal.

Ezzel a történettel magyarázza sok magyar, a magyarság jelenlegi helyzetét, lelki állapotát, ami így első ránézésre valóban kerek történetnek látszik, ettől nem jutunk egyről a kettőre, ettől van a széthúzás. A probléma ezzel „mindössze” az, hogy nem igaz, mert tudjuk hogy bár egy történet ha igaz is, de az alapja hamis, és akkor ezáltal maga a történet is hamis lesz. 

Ennek a történetnek a köztudatban tartására azoknak van szükségük, akik abban a lelkiállapotban akarják tartani a magyarságot, hogy mi összeférhetetlenek vagyunk, magyar a magyart utálja a legjobban és ezáltal egy életképtelen nép vagyunk, mert minden valamire való nép összetart és a sajátjait számára a legfontosabbak. Ez a történet hamis, tehát hazugság. Egy világversenyen sem kudarc tizenkettediknek lenni. Az angol labdarúgó bajnokságon sem kudarc tizenkettediknek lenni még azzal a tudattal együtt sem, hogy az a csapat azokkal a játékosokkal a legtöbb bajnokságban a legjobb háromba jutna. Ők tudják, hogy a legjobbak között érték el ezt az eredményt. Ezt a közöttünk lévő „összes tizenkettediknek” is tudnia kellene.

És hogy mi a megoldás? Az ha tudjuk és elfogadjuk, hogy nálunk sokkal magasabb a mérce mint máshol és ha engednék (vagy megengedjük magunknak), hogy jöjjön egy olyan vezető nálunk aki mindenek felett áll, mert ő nem mások kigolyózására és a saját haszonszerzésére használja a vezetői képességeit, hanem a magyarságért.

Van egy legenda, miszerint
	Egyszer majd jön valaki.
	Jön valaki, aki mindenek felett áll,
	akiről mindenki fogja tudni:
	Igen, ő az.