Microsoft Word és Excel – Charles Simonyi

Charles Simonyi azaz Simonyi Károly (édesapja: Simonyi Károly) neve a közelmúltban leginkább az önköltséges űrutazásai kapcsán kerül be a hírekbe, de kevesen tudják, hogy a magyar származású informatikai szakembernek köszönhetők a mindenki által használt Word és az Excel programok.

Az 1948-ban Budapesten született Simonyi alig volt 17 amikor elhagyta hazánkat, hogy Koppenhágában programozóként helyezkedjen el. Számítástechnikai tudását akkor szerezte amikor tiniként biztonsági őrként majd gyakornokként dolgozott egy számítástechnikai laboratóriumban. Dániából pár évvel később az Amerikai Egyesült Államokba utazott és a San Franciscó-i Berkeley-n diplomázott matematikából majd pedig számítástechnikából doktorált a Stanford Egyetemen.
Simonyi az USA-ban is programozóként dolgozott, majd 1981-ben csatlakozott a Microsoft csapatához, ahol ezután két évtizedet töltött. A világhírű cégnél számos új módszert vezetett be és az ő korábbi programjai alapján megalkotott Microsoft Word és az Excel kifejlesztésében csoportvezetőként vett részt. A ma már 3 milliárd dolláros vagyonával a 69 éves egykori biztonsági őr azon kevesek közé tartozik, akik alkalmazottként a napi munkával jutottak be a leggazdagabbak közé, az űrutazásaival pedig gyermekkori álmát váltotta valóra.
Forrás: kidsnews.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése