Miért nem tanítják az iskoláinkban a magyar nyelvet? (Szerintem)

Tudom, erre a kérdésre sok magyartanár horkan fel, hogy „ez micsoda arcátlanság, mert mi tanítjuk”, azonban én azt gondolom hogy ami magyar nyelv tanításaként folyik az iskolákban, az nem a nyelvünk tanítása. Szerintem. Mert ha valóban a magyar nyelvet tanítanák, akkor ez a gyerekek körében nem a legutáltabb, hanem a legkedveltebb tantárgy lenne…

Az iskolai oktatásban egyrészt az indogermán nyelvek szabályrendszerét akarják ráhúzni nyelvünkre, ami értelmetlen és torz képet mutat, mert a nyelvünk egészen más logika szerint épül fel, másrészt meg amikben nyelvünk eltér azoktól (és sokmindenben eltér) azokat mind mint hiba, hiányosság vagy fogyatékosságként említi meg, valamint ami különlegességei és erényei vannak, azokat ugyanígy hibának akarja láttatni, vagy csak egyszerűen szó nélkül átlép felettük. „Mit érek én, ha az anyanyelvem ennyire satnya?” – érlelődik meg a gyerekben a kérdés. Mennyire más lenne, ha a gyerek a valóságot látná, azaz hogy az anyanyelvének a gyökerei a többtízezer éves múlt távolába mutatnak.

A valóság a hivatalos állásponttal szemben az, hogy a nyelvünknek pontosan a rendszere, logikája az, ami megmutatja hogy ez egy különleges nyelv, olyan tulajdonságokkal amiket nem lehetett mesterségesen megcsinálni és amiknek a kialakulásához idő, nagyon sok idő kellett. Ilyen szabályrendszert nem lehet kitalálni, ha a nyelvünk egy fiatal, mesterségesen „gyártott” nyelv lenne, akkor a szabályrendszere egy másik nyelv alapjaira lenne építve – a nyelvet megalkotók anyanyelvére – azonban más ilyen nyelv nincs, ha meg különböző nyelvekből tákolódott volna össze és így lenne fiatal nyelv, akkor folyamatosan változna, alakulna még, és végtelen módon leegyszerűsödött volna.

Az igeidőkre az oktatás azt mondja, hogy a magyar nyelvben csak három igeidő van, tehát így hogy „csak”, és ilyenkor a hangsúlyban is meg a gondolat folytatásában is benne van, hogy bezzeg más nyelvekben meg tizenkettő meg akárhány, mindegy mennyi de több, sugallva nyelvünk fogyatékosságát. Aztán az ember amikor elkezd más nyelveket tanulni, ott azt hallja hogy abban a nyelvben például van jelen és folyamatos jelen, múlt, régmúlt meg befejezett múlt, amin elgondolkodik, hogy abban a nyelvben mint külön igeidőket megkülönböztetnek például jelent és folyamatos jelent, bár mind a kettő a jelenben történik, akkor eszerint a logika szerint a magyarban is egy-egy időn belül meg tudunk különböztetni befejezettet és befejezetlent vagy határozottat és határozatlant, ami mindjárt négy-négy múlt-, jelen- és jövőidőt jelent, és ha így nézzük, akkor a magyarban a hivatalosan elfogadott hárommal szemben huszonkét igeidő van. Erről már többször írtam itt. Egyébként teljesen mindegy, egy nyelv attól nem lesz több vagy kevesebb hogy hány igeidőt használ, ez csupán arra jó, hogy a „csak” három igeidő kihangsúlyozásával is a magyar nyelvet kevesebbre tartsák.

Az iskolákban valahogy úgy tanítják (visszaemlékezve a régmúlt iskolás emlékeire) hogy a magyar nyelvben nincs külön ragozása a befejezett igéknek, hanem azt az igekötőkkel fejezzük ki, de ez is így csúsztatás, és azt a benyomást kelti hogy a magyar nyelv annyira szegényes, hogy ilyen pótmegoldásokhoz kell folyamodnunk. Holott – szerintem – a pontos megfogalmazás ez lenne: „A magyar nyelv az ige befejezettségét az igekötők használatával fejezi ki, ami nem csak a befejezettséget mutatja, hanem emellett megmutatja a cselekvés és történés irányát vagy módját is. Azonban az igekötős igék néha teljesen önálló életre kelnek, mert sok igekötős igének van egy vagy több, esetleg egészen más jelentése is, amik az eredeti jelentéssel néha csak több lépcsős képzettársítással kapcsolhatóak össze, de van amikor már ez a kapcsolat sem található meg, és az az igekötős ige mint befejezett ige, önálló szóként működik.”

Tehát alapesetben egyetlen igekötővel, nem csak azt mondjuk el hogy valami befejezetté válik, hanem azt is hogy hogyan, miként történik ez meg, erről régebbi bejegyzéseim itt találhatóak, valamint lehet annak az igekötős igének olyan önálló jelentése is ami logikailag következhet az alapszóból, illetve ami már sehogyan sem kapcsolódik a szó eredeti jelentéséhez. Például „bejön a számítása”, amikor a „bejön” szó kap egészen más, az eredeti jelentéssel nehezen összekapcsolható tartalmat, „kijön a szomszédjával, ahol a „kijön” jelentheti azt is hogy kijön vele az utcára, meg azt is hogy jóban van vele, vagy a „hozzáfog” ige, aminek szintén van egy szószerinti jelentése, valamit valamihez hozzáfog, vagy a másik jelentése is, azaz hogy elkezd valamit csinálni. Az igekötő mint olyan, szintén nyelvünk sajátossága, amit nem emel ki az oktatás mint különlegesség.

Más nyelvek sokkal szigorúbb szórendet használnak, a magyarra meg a hivatalos álláspont azt mondja: „A szórend a magyar nyelvben kötetlen.” Ezzel szemben nekem az a meglátásom, hogy a magyarban a szórendnek van egy, de nagyon szigorú szabálya, miszerint: „A mondaton vagy mondatrészen belül a szórendet a szavak fontossága határozza meg, legelöl áll az a szó vagy szókapcsolat ami a legfontosabb, majd a többi szó fontosságuk csökkenő sorrendjében kerül bele a mondatba.” (Zárójelben megjegyzem: Ha a szórendünk valóban kötetlen lenne, akkor bármilyen sorrendben következhetnének a szavaink, ami ugye butaság.)

A szórendről megtalálható bejegyzéseim itt találhatóak meg. Például más a hangsúly, mást mondok vele, ha azt mondom hogy „a könyv az asztalon van” vagy „az asztalon a könyv van”, és ugyanez a hangsúlyosság határozza meg ha az igekötőt az ige elé vagy után teszem, „először a matek leckét megcsinálom” vagy „először a matekleckét csinálom meg” – mondja a gyerek. Jól érezhető a különbség, az igekötő helyének a szempontjából első esetben a gyereknek az a fontosabb mondanivalója ezzel hogy megcsinálja, tehát be fogja fejezni, a másodikban pedig maga a folyamat, hogy csinálni fogja amellett hogy be is fejezi. A magyarban mindezeket a finom árnyalatnyi különbségeket, egy-egy szóval, hanggal, vagy a sorrend megváltoztatásával fejezzük ki, míg más nyelvekben ezekhez hosszú magyarázatokra vagy a mondaton belüli hangsúlyozásra van szükség.

A magyarban sok nyelvvel ellentétben a tárgynak is van ragja, a „t” hang, ami egy nagyon fontos eleme a nyelvünknek. A hivatalos álláspont azt mondja, hogy egyes szám első és második személyben a tárgy lehet rejtett tárgy, azaz hogy ott nem fontos használni, azonban erről azt gondolom hogy ez a jelenség nem más mint nyelvünk elbutulása, mert én már minden személyben hallottam-olvastam, ahol elhagyták a tárgyragot. Nem írok ide példákat, borzasztó, mindenki el tudja képzelni, és ha figyelünk, megláthatjuk hogy sajnos milyen sokan és sokszor hagyják el a tárgyragokat, hétköznapi emberek és közszereplők egyaránt, ami nem jó, és a tanároknak lenne a felelőssége hogy a gyereket a tárgyrag használatára szoktassák. A tárgy ragjának a fontosságát a szórend használata is mutatja, mert attól hogy a tárgynak ragja van, azt a mondat elejére téve hangsúlyossá tudom tenni: „Az autómat viszi a szervízbe.” Miért lenne rá szükség ha egyszer anélkül is érthető? – kérdezik sokan. Na igen, az angol is érthető ha azt mondom hogy „ő visz autó szervizbe”…

Nyelvünkben minden, a mondanivalót változtatni képes dolognak van egy hangmegfelelője, amik a szótövekre épülve alakítják a mondanivalónkat. Néhány példa:

- Vannak a végtelen számú képzőink, amik külön bejegyzést érdemelnek,

- A tárgyeset hangja a „t”,

- A felszólítómódé a „j” (de ebben van a legtöbb hasonulás és rendhagyóvá válás, talán a j betű lágysága miatt, és ezért a j sokszor az utolsó mássalhangzó megduplázódásává válik. Vigyázz, fussatok!)

- A többesszámé „k”, birtokviszonyban „i”,

- A múlt időé „t” vagy „tt”,

- És minden személynek megvan a maga hangja, mert

egyes szám első személynek a hangja az „m”, például viszeM, nekeM, hoztaM (ebben már a múlT idő „t” betűjével), enyéM,

ha az „m” betűt kicserélem „d”-re, akkor az már egyes szám második személy, mert viszeD, nekeD, hoztaD, tieD,

az egyes szám harmadik személynek nincs saját hangja, képzőhang nélkül őróla beszélünk,

többes szám első személy hangja az „nk”, benne a többes szám „k” hangjával, mert mieNK, nézüNK, láttuNK, hozzáNK,

a többes szám második személy hangja a „tk”, de hogy könnyebben ki lehessen mondani: „tok”, „tek”, „tök”, tieTEK, játszoTOK, öltözTÖK, tőleTEK,

és végül a többesszám harmadik személy szintén saját hang nélküli, csupán a többes szám „k” hangját használjuk, nekiK, hoztáK, övéK, visziK.

Nem véletlen, hogy a kisgyerekek amikor egy-két évesen tanulják nyelvünket, sokszor mondják például hogy „tieD és tieM, mert logikusan gondolkoznak, a rendhagyóságokat később tanulják meg.

A minket körülvevő népek nyelveiben az elöljárók az általánosak, mi ezzel szemben ragozunk és toldalékokkal képezzük a szavainkat, amit a hivatalos oktatás mint egy rossz tulajdonságot említ, amitől a nyelvünk csak nehezebb. Azt gondolom, hogy a magyar is nagyon régen az elöljárókat használta, aminek a nyomai ma is megtalálhatóak a nyelvünkben, HOZzám, TŐLed, NEKünk… és ezekben a szavakban is ott vannak a személyek hangjai, „m”, „d”, stb, aztán egyszer ez megfordult, talán mert így ragozva a szavakat hosszabban lehet felépíteni.

Jól látható, hogy nyelvünknek rendkívül sok olyan tulajdonsága van, amire más nyelvek nem vagy csak korlátozottan képesek, és ha valaki józan ésszel gondolja végig, ezeket nem lehetett mesterségesen megcsinálni, mert csak olyan nyelvtani szabályokat lehet egy kitalált nyelvbe beletenni, amiket más nyelvekből is ismernek, és más-más nyelvek különböző szabályait nem lehet egy nyelvbe összegyúrni, mert azok ennyire tökéletesen nem illenének össze. Ugyanígy nyelvünk ősiségét mutatja az is, hogy a magyar nyelv alap szókincsének körülbelül kétharmada megegyezik az ősnyelv szókincsével (ezt nem magyar nyelvkutatok állapították meg) majd a türk nyelvek következnek 25%-kal, és más nyelvekben ez csak 4-5%. No persze a hivatalos álláspont ebben az, hogy ez azért lehet 65-67%, mert összeszedtük más nyelvekből, és ennek a magyarázatnak a bugyutasága pontosan mutatja, hogy ez a magyar nyelvről meglévő hivatalos álláspont mennyire gyenge lábakon áll és milyen nagy mértékben rosszindulatú. Mert ha ez igaz lenne akkor megkérdezném, hogy ugyan hogyan szedtük össze? Talán őseink olyan nagytudású emberek voltak, akik ismerték ezt az ősi nyelvet, mert tudniuk kellett volna hogy melyik nyelvből milyen szavakat vegyenek át, aztán ezeket a szavakat a sok magyar mind elkezdte használni, a régi szavak meg nyomtalanul eltűntek a szókincsünkből is, és semmi emlék sem maradt utánuk? Az hogy ennek az ősi nyelvnek a szavait összeszedtük volna más nyelvekből, úgy ahogy van hülyeség, mert odáig rendben van hogy eleink nagyon nagy tudásúak voltak, és ha az iskolákban valóban a magyar nyelvet tanítanák, akkor ez a gyerekeknek is teljesen nyilvánvaló lenne, hiszen egy-egy szavunk is mutatja ezt az ősi tudást. Erre csak pár példa: Melyik nyelvben még FELHŐ a felhő, ami úgy lesz hogy FELszáll a HŐ, a SZÍVről is tudták őseink hogy az a vért SZÍVja és pumpálja, a hónap szavunk eredetileg HOLDNAP, mert a Hold egy HOLDNAP alatt kerülte meg a Földet; csak aztán a 13-ból 12-t csináltak. De ezek is csak példák, mert ezt az ősi tudást számtalan kifejezésünk rejti magában, amire persze elleneink azt mondják hogy ezek csak mind-mind véletlenek, nem baj, ők csak higgyék ezt, egyelőre elég ha mi tudjuk nyelvünkről és így magunkról az igazságot.

És most minden gondolatot azzal kezdhetnék, …és még melyik másik nyelvben…”

Ugyanaz a szótöve a NEMZeni és a NEMZet szónak?

Hol KEL a Nap KELeten, DÉLben van DÉL felé, NYUGszik le NYUGaton, és ÉjSZAKa van ÉSZAK felé? Hol nevezik még a fehér hajat ŐSZnek? Micsoda gyönyörű kép ez!
Az ember szinte bármilyen szóból indul ki, kezdi el keresni, figyelni annak a szónak a tövét vagy gyökerét, sok-sok képekben beszélő szóra fog rálelni, és a nyelvünk meg fog neki tetszeni, akár ANYAnyelvként kapta ezt a TEREMTőtől, akár csak TANulta, mert őt az élet felénk sodorta, és LELKesedni fog érte, mert a nyelvünk, gondolkozásunk és hitvilágunk LÉLEKközpontú. Számunkra az ember önmaga a LÉLEK, míg például az angolban az ember a test, „somebody, anybody, everybody”, body=test, amíg nekik az ember mindig test, addig a magyar azt mondja: „Ennek a városnak a LÉLEKszáma ennyi” és így már érhetjük hogy mit is jelentenek olyan szavak, mint például LELKes, LELKiismeretes, LÉLEKjelenlét, vagy LELKetlenül és LÉLEKvesztő. A SZEM a LÉLEK tükre – tudjuk – és a magyar amikor emberekről beszél, akkor SZEMélyekről beszél”.

Milyen sokatmondó, hogy szerintünk aki PAZAR életet él az PAZARol, és hogy nálunk a SZENVEDély és a SZENVEDés valahol ugyanott találkozik egymással, mint a zsenialitás az őrülettel. KÍVÁNcsi és KÍVÁNság, ugyanaz a szótő, hiszen az ember mind a kettőt KÍVÁNja, ha meg a SZERETkezést KÍVÁNja, a végén jó esetben ki fog ELÉGülni, és milyen szépen írja le ezt a nyelvünk: SZERELMESkedni, SZERETkezni, na meg hol van még két külön szó ezekre, hogy SZERETET és SZERELEM?

- Melyik nyelv abc-jében van még 44 betű (nem sokban, bár én személy szerint a q, w, x betűket nem tekintem a magyar ábécé részének), vagy melyik nyelv használ 37 hangot, ha a zárt ë-t, az ly-t és a le nem írt j-t – például fi(j)ú, di(j)ó) – külön hangnak tekintem, viszont az i-í, o-ó, ö-ő, u-ú és ü-ű hangpárok nem tekinthetőek külön hangoknak.

- Melyik nyelvben vannak még igekötők,

- melyik nyelv képes a szórenddel hangsúlyozni,

- melyik nyelvben létezik még határozott- és határozatlan igeragozás,

- melyik nyelvben van a tárgynak is ragja,

- melyik nyelv használja még a mély-magas-vegyes hangrendet, ami a logikus szóalkotásnak egy másik oldala, és amivel a nyelv sokkal dallamosabbá válik,
- melyik nyelvben vannak hangsúlyos irányok, mint például emerre, amott,

- melyik nyelvben van a felszólító módnak önálló és teljes ragozása, és így melyik nyelv képes egyes- és többes szám első személyben is felszólítani? Mert a magyarban van annyi tisztesség, hogy ha úgy kell lennie, akkor képes önmagát is felszólítani.

Az igeidők, igekötők, a tárgyeset ragja, ragozó nyelv, hangokból végtelen hosszúra felépíthető szavak, és a szórenddel meg az igekötőkkel a mondatokat a legfinomabban árnyalhatjuk, amikre más nyelvek csak hosszú és körülményes mondatokkal képesek, azokat a gondolatokat mi pár szóban pontosan árnyalhatjuk. Ezekkel a példákkal nem azt állítom hogy ezek csak a magyarban fordulnak elő, hanem azt hogy mindezekre külön-külön esetleg egy-egy nyelv képes, így együtt pedig csak a magyar. Persze vannak közöttünk olyanok, akik az ilyenekre és így most erre is csak fanyalognak, mondanak példákat hogy de más nyelvekben is, meg ez mind nem igaz, de ezért nem kell rájuk haragudni. Az ő dolguk hogy negatívok legyenek, nekünk egyelőre elég ha mi tudjuk a saját igazunkat, és ha nem foglalkozunk velük akkor lassan elcsendesednek majd, mert egyébként ők nincsenek sokan, csak a hangjuk nagy.

Ha a nyelvünk logikáját megértjük, akkor az is világossá válik hogy miért van ilyen sok találmányunk, és ezért is nagyon fontos hogy nyelvünket a gyerekeink jól tanulják meg, és hogy a címben feltett kérdés válaszával fejezzem be, miért nem tanítják az iskoláinkban a magyar nyelvet; szerintem:

Mert ha tanítanák, akkor mindenki számára egyértelmű lenne, hogy többtízezer éves múltunk van, amivel a finnugoros-honfoglalós mese is véget érne, ami viszont néhány népnek nem érdeke, mert azzal az ő múltjuk válna az emberiség történetében egy rövid közjátékká, mert nekik fontos hogy az övéké többnek látszódjon, amivel ők akarnak ősi népnek tűnni. Nekik fontos ez. Persze a mi ősiségünket nem mondhatja ki senki, mert ha bárki erről beszél, arra rásütik a bélyeget hogy micsoda nacionalizmus azt állítani hogy mi egy ősi nép lennénk, holott egy népnek a múltját, életkorát emlegetni távolról sem az.

Attól hogy mi tudjuk magunkról hogy több tízezer éves a múltunk, attól nem tartjuk magunkat többre másoknál, mi tudjuk hogy a kor az nem valamiféle felsőbbrendűségre okot adó dolog, az csupán egy idő adta állapot.

Ha egy tanár a magyar nyelv szépségeiről beszélne, ha elmondaná annak az egyediségét, különlegességeit, azokat a dolgokat amiktől magyarul sokkal árnyaltabban lehet fogalmazni, akkor a gyerekek nem csak megszeretnék a nyelvtan órákat, de fiatalon azt is megértenék hogy milyen ajándékot kaptak a sorstól, hogy ez lett az anyanyelvük, és nekik is fontos lenne hogy helyesen tudjanak írni és beszélni. A magyar nyelvre születni kell, és talán ezért is becsüljük nagyra és csodáljuk azokat, akik később, felnőttkorban vállalják nyelvünk megtanulását.

Quo vadis Homo Hungariqus 16. (Jelenések könyve, A hét pecsét)

Ahhoz hogy megértsük sorsunkat, ismernünk kell az igazi múltunkat, nyelvünk gyökereit, és ha ismerjük ezeket, akkor látni fogjuk a jövőnket és egyúttal megértjük jelenünket is.

Sokan, sokféleképpen próbálták már meg értelmezni a Jelenések könyvét, különösen azon belül a hét pecsét titkát. Mondhatjuk „régi történet” ez, hiszen a nyelvünkben régóta megtalálható és közismert a „hétpecsétes titok” kifejezés is innen ered. Pecsét. Mit is jelenhet önmagában ez a szó? Megpecsételni, lepecsételni valamit, annyi mint törvényt hozni, és a pecsét feltörése egyúttal a törvény megtörését is jelenti. János apostol írta le látomásait a „Jelenések könyve”-ben, meglátások, látomások, amik mint mindig most is szimbólumokban, képekben jelennek meg, rébuszokban megfogalmazva, és aztán amikor az érintettek megérnek rá, akkor megértik ezeknek a látomásoknak, jövendöléseknek a pontos mondanivalóját. A „Jelenések könyve”-nek az embereket talán leginkább foglalkoztató része a hét pecsétet leíró szakasz, amit ide most – az érthetőség kedvéért – bemásolok.

6 Az első hat pecsét. ¹Akkor láttam, hogy a Bárány feltöri a hét pecsét közül az elsőt. Erre hallottam, hogy a négy élőlény egyike mennydörgő hangon így kiáltott: "Jöjj (és nézd)!" Egy fehér lovat pillantottam meg. ²A rajta ülőnek kézíja volt. Koronát nyújtottak neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.

³Mikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény kiáltja: Jöjj (és nézd!)" ⁴Egy tűzvörös ló vágtatott elő. Lovasa hatalmat kapott, hogy megbontsa a békét a földön, hogy öldököljék egymást az emberek. Hosszú kardja volt.

⁵Mikor a harmadik pecsétet feltörte, hallottam, hogy a harmadik élőlény kiáltja: "Jöjj (és nézd!)" Erre egy fekete lovat pillantottam meg. Lovasának kezében mérleg volt. ⁶A négy élőlény között szózat hallatszott: "Egy mérő gabona egy dénár, három mérő árpa is egy dénár de az olajban és a borban ne tégy kárt."

⁷Mikor a negyedik pecsétet feltörte, hallottam a negyedik élőlény szavát: "Jöjj (és nézd!)" ⁸Erre egy fakó lovat láttam. Lovasának halál a neve, nyomában az alvilág járt. Hatalmat kapott a föld negyedrésze fölött, hogy karddal és éhínséggel, halállal és fenevadakkal öldököljön.

Az ötödik pecsét. ⁹Mikor az ötödik pecsétet feltörte, láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket Isten igéje és tanúságtételük miatt öltek meg. ¹⁰Nagy szóval kiáltották: "Urunk, te szent és igaz, meddig tartasz még ítéletet és nem állsz bosszút vérünkért a föld lakóin?" ¹¹Erre mindegyiküknek  hosszú fehér ruhát adtak és azt mondták nekik, maradjanak nyugodtan még egy rövid ideig, amíg betelik bajtársaik és testvéreik száma, akiket meg fognak ölni, akárcsak őket.

A hatodik pecsét. ¹²Mikor a hatodik pecsétet feltörte, láttam, hogy nagy földrengés támad. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák és az egész Hold olyan, mint a vér. ¹³Az ég csillagai a földre hulltak, mint amint a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, ha erős szél rázza. ¹⁴Az ég eltűnt, mint egy felgöngyölt könyvtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult helyéről. ¹⁵A föld királyai, nagyjai és hadvezérei, a gazdagok és hatalmasok, minden rabszolga és szabad hegyi barlangokba és sziklák közé rejtőztek. ¹⁶Így kiáltottak a hegyeknek és szikláknak: "Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől és a Bárány haragja elől! ¹⁷Eljött haragjuk nagy napja: ugyan ki tudna helytállni?"

7 Ezrek pecsétje. ¹Ezután négy angyalt láttam, amint a föld négy sarkán állt és föltartóztatta a föld négy szelét, hogy ne fújjon a földön, sem a tengeren és semmiféle fán. ²Akkor láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll föl, akinél az élő Isten pecsétje volt. Hangosan rákiáltott a négy angyalra, akinek az volt a dolga, hogy ártson a földnek és tengernek: ³"Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak, amíg meg nem jelöljük Isten szolgáinak homlokát!"

⁴Hallottam a megjelöltek számát is: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből: ⁵Júda törzséből tizenkétezer, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, ⁶Áser törzséből tizenkétezer, Neftali törzséből tizenkétezer, Manassze törzséből tizenkétezer, ⁷Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Isszakár törzséből tizenkétezer, ⁸Zabulón törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjamin törzséből tizenkétezer.

A hét pecsét titkát, feltörését sokan és sokféleképpen próbálták már értelmezni. Nos, akkor most én is álljak be a sorba és következzen az én értelmezésem: A pecsétek feltörése – mint a bevezetőben írtam – valamilyen törvények megszegését jelentheti és a hét pecsétből az első hat az isteni törvényekre vonatkozik; vannak dolgok, amiket az ember nem tehetne meg, határok amiket nem léphetne át, amihez csak a Jóistennek van joga, és ezeknek a határoknak az átlépése jelenti – szerintem – a pecsétek feltörését. Téves az a gondolatmenet, hogy bárhol a világban kellene lennie valamiféle ládának, doboznak, bárminek, amit hét pecséttel lakatoltak le. A hét pecsét feltörését a Jelenések könyvében, három szakaszra lehet bontani. Először van hat, azon belül négy amik valamiféle lovashoz kötődnek, lovas fehér, vörös, fekete és fakó lovon, majd következik az ötödik és a hatodik pecsét, és végül külön beszél a hetedik pecsét feltöréséről, mint az „Ezrek pecsétje”.

Ami minket ma élőket a legjobban érint, szerintem az az hogy ezek mind most napjainkban (azaz az utóbbi néhány évtizedben) történnek meg. Azonban az általában hangoztatottakkal ellentétben én ezt az egészet nem tartom valamiféle borzasztó világvége jövendölésnek, amit a legelején le is ír: „Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami föl van jegyezve  benne, mert közel az idő.” Nyilvánvaló, hogy nem egy eljövendő szörnyű dolog olvasásától lennének az emberek boldogok.

Mik azok a dolgok, amiket az Ember nem tehetett volna meg? Az első négy pecsét jelenthetik az atombombát („...Egy fehér lovat pillantottam meg. A rajta ülőnek kézíja volt. Koronát nyújtottak neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.”) és általában az atomokon belüli beavatkozást; az abortusz engedélyezését (“Egy tűzvörös ló vágtatott elő. Lovasa hatalmat kapott, hogy megbontsa a békét a földön, hogy öldököljék egymást az emberek. Hosszú kardja volt.”) továbbá ezek jelenthetik a genetikát, génsebészetet, génmódosítást és a klónozást, de az olajjal kapcsolatos dolgokat is, hiszen írja: „Erre egy fekete lovat pillantottam meg. Lovasának kezében mérleg volt. ⁶A négy élőlény között szózat hallatszott: "Egy mérő gabona egy dénár, három mérő árpa is egy dénár de az olajban és a borban ne tégy kárt."

Az ötödik pecsétnél ezt írja: „...láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket Isten igéje és tanúságtételük miatt öltek meg...” Ez egyértelmű, vallásuk és hitük miatt nem ölhettek volna meg milliókat, az ember nem ítélkezhet embertársai felett azoknak a hite okán.

A hatodik pecsét feltöréséről így ír: “A hatodik pecsétet feltörte, láttam, hogy nagy földrengés támad. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák és az egész Hold olyan, mint a vér. Az ég csillagai a földre hulltak, mint amint a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, ha erős szél rázza. Az ég eltűnt, mint egy felgöngyölt könyvtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult helyéről.”

Ezek minden kétséget kizárva az időjárás fegyvereknek és a haarpnak a hatásait írják le, amikből az utóbbi években többször is megtapasztalhattunk jónéhányat. Voltak olyan földrengések, amiktől elmozdultak szigetek és voltak olyan időjárási viszonyok, amik nem természetesek, ezek szintén olyan dolgok, amik túl vannak azon a bizonyos határon.

A pecsétek közül sokan a hetediket tartják a legfontosabbnak, talán mert az az utolsó, és mert az indítja el a végidőket, a végső háborút. Mohamed azt tartotta Jézusról, hogy ő volt a legnagyobb próféta, azonban ő maga az utolsó próféta, a pecsét az Ember történetén, de én nem ebben az értelmezésben gondolom, hogy az lenne a hetedik pecsét feltörése, ha jönne most egy próféta, aki önmagában a létével feltörné a hetedik pecsétet. A hetedik pecsétet mint „ezrek pecsétje” én úgy értelmezem, hogy az lehet egy vallásnak a megtörése is, hiszen sok vallás rendkívül szigorú kereteket szab meg híveinek, és előfordulhatnak olyan helyzetek amikor ezek a szigorú szabályok betarthatatlanná válnak, tehát a hetedik pecsét feltörése szerintem egy valláshoz vagy néphez kötődik, és ilyen értelemben a muszlim-zsidó háborúra utal, aminek a kitörése előtt még 144ezer zsidó el tud menekülni, hogy aztán az Istent szolgálja.

Quo vadis Homo Hungariqus 15. (A világtörténelemről)

Ahhoz hogy megértsük jelenünket és tudjuk a jövőnket, azaz értsük a sorsunkat, pontosan ismernünk kell a múltunkat. Egészen a gyökerektől végig, a gyökerektől a végéig. Ha megtaláltuk a gyökereinket, és ismerjük onnan kezdve végig az utunkat amit eddig bejártunk, akkor magától jön majd kérdés nélkül a valós jövőképünk, ami a sors által meg van írva nekünk.

Minden nemzetnek van emlékezete, tudata, hite, amit generációról generációra adunk tovább szokásainkban, meséinkben, történetekben, nyelvünkben és az emberiségnek is úgy egészében van emlékezete, amit megélt, megszenvedett, megtapasztalt.

Sorsunk gyökere itt van, az emberiség emlékezetében. Azért vagyunk hogy megszenvedjünk, megtapasztaljunk valamit, amit az egyén is és egyúttal az egész emberiség is megtapasztal, és az elmúlt párezer évünk ezen az úton haladt végig.
A történelem (nem a hivatalos, hanem a valós) azt mutatja, hogy az emberiség története párezer évenként mindig újra kezdődik; legalábbis több kultúrának a nyomait találták már meg, és legutóbb is párezer éve valamiért megint újraindult. Volt már fejlett civilizáció a Földön több is, mint például Atlantisz, Mu, Lemúria, amik mind valamiért véget értek, de aztán az egész megint újra kezdődött. Akik emberek ezeknek a civilizációknak a hanyatlása után itt maradtak a Földön, azok először elfelejtették mindazt ami a civilizációjukat jelentette, a régi emlékek meg csak a mesékben, mondákban maradtak meg, van azonban egy nép, a magyar, amelyik mindezeket a civilizációkat mindig túlélte, amit tisztán bizonyít a rovásírásunk egészen különböző időkből, a világnak nagyon különböző helyein megtalált ezernyi emléke. Igen, ezek vagyunk mi. Mi itt voltunk több ezer és több tízezer évvel ezelőtt is, ezek tények, és az is tény hogy a XIX. században ezt a múltunkat akarták tőlünk elvenni, hogy a helyébe egy összetákolt finnugor elméletet állítsanak. Ez az összetákolás a tény, nem a finnugor elmélet, és furcsa mód "felvilágosodás korának" neveztetik velünk azt az időszakot, amikor pont az elsötétedés jött.
Miért vagyunk mi itt évezredek óta? Miért kell mindezt megszenvednünk, amit manapság megélünk? Miért bánik úgy a magyar a magyarral ahogyan? Teszik fel sokan a kérdéseket.

Kép: Facebook, Enigma

Folyt.köv...

Gondolatok nyelvünkről

Amikor Ronó fiam tanult beszélni, akkor fogalmazódott meg bennem:

Ahogyan tanuljuk a nyelvünket, azzal tanuljuk meg ezt a másokhoz képest másfajta gondolkozást is. Azt a „matematikánál is logikusabb” gondolkodást, amivel a gondolatainkat nyelvünkön meg tudjuk fogalmazni, és ettől számunkra a matematika logikája is sokkal könnyebben érthető lesz, mint másoknak. Igen, ez egy magasabb szintű logika, mint a matematika a maga kíméletlen kétszer kettőjével, mert ott a kétszer kettő az mindig négy, de matematikai logikával nem magyarázható meg, hogy ha a só az sót, akkor a ló az miért lovat, a tó pedig miért se nem tót vagy tovat, hanem tavat. Nem magyarázható meg, de mégis tudjuk, mert logikus, és hogy mennyire logikus, azt szintén a gyerekek mutatják meg nekünk. Nem kell minden szót megtanulniuk, vagy csak akár hallaniuk, hogyan kell azt ragozni, többes számban vagy rendhagyó szabállyal használniuk, hanem egyszerűen valamiért tudják.

Logikus a nyelvünk, a maga mély-, magas- és vegyes hangrendjével, az igekötőivel, a kötetlennek tartott, de mégis nagyon szabályszerű szórendjével, a részleges- és teljes hasonulásaival mert ahogyan írjuk, meg ahogyan mondjuk, az sokszor különbözik. Megpróbálhatunk erre szabályokat felállítani és felsorolni, de azt hiszem e szabálygyűjtemény vastag könyvet tenne ki, ezért az iskolában sem tanítjuk gyerekeinknek, ezeket egyszerűen maguktól tudják. Ami írva „adta”, az mondva „atta”, ami írva „mondta” az mondva „monta”, „mondja” és „mongya”, a „bicikli” meg kimondva „bicigli” és ugye ezt a végtelenségig folytathatnánk de még sorolhatnánk nyelvünk logikájának, logikánál is logikusabb ösztönös gyöngyszemeit, amiket mind-mind egyszerűen csak magunktól tudunk.

Más nyelveket az azt beszélő népek alakítják, ezért lesznek azokban egymás által alig érthető nyelvjárások és születnek ezáltal újabb és újabb nyelvek. Azonban a magyarban ez fordítva van, a nyelv alakítja a nemzetet, adja meg nekünk a gondolkozásunk módját, és ezért vannak a magyarban csak árnyalatnyi, hangzásbeli eltéréssel nyelvjárások. A nyelvünkhöz tanuljuk hozzá az életet.

„Nyelvében él a nemzet” - mondta a bölcs; igen, a nyelvében és a beszélt nyelvével él egy nemzet, és erre a nyelvre vigyázni kell. Amellett, hogy egy nyelvnek szüksége van a folyamatos változásra, mert ha nincs benne a változás lehetősége, akkor a nyelv olyan törékeny lesz, mint egy üvegpohár, ha nem változik, akkor az azt jelenti hogy nem befogadó és ha nem befogadó, akkor megáll számára az idő, azaz meghal a nyelv. De a változások mellett ugyanúgy szükség van az állandóságra is, mert egy nyelv akkor lesz hosszú életű, ha az értékek vigyázása és a nyitottság az újra, egyensúlyban van benne.

A túlzott nyitottságon túl azonban ami egy nyelvnek mindenféleképpen ártalmas, az a leegyszerűsödése, és a magyar nyelvnek manapság ez az egyik legnagyobb veszélyforrása, mert az természetes hogy jönnek újabb és újabb szavak, kifejezések, azonban amikor a nyelvtan kezd leegyszerűsödni, az nagyon nagy baj. Vannak közismert problémák, mint – talán a legismertebb ilyen – a „nák-nék” hiba és emellett a magyar nyelv ugyanígy a lebutulása felé halad, amikor a tárgyesetet „-t” végződés nélkül használják, hibásan azt mondja: „Összepakoltam a táskám” ahelyett, hogy mondaná helyesen: „Összepakoltam a táskámat.” Nagyon sok nyelvben a tárgynak nincs is ragja, csak egyszerűen az alany és állítmány után áll, de a magyarban van. Még van. Többségünk ma már nem is tudja, hogyan lenne helyes, „leugrok a közértbe”, vagy „leugrom a közértbe”, vagy már sokan mondják hibásan a párosszerveket többes számban „fájnak a kezeim”, vagy „fáznak a füleim” vagy mint a film címét „Júlia szemei”-nek fordították, „Júlia szeme” helyett.

A nagy baj az, hogy olyan sokfelől halljuk hibásan beszélve nyelvünket – már azok is hibákkal teli beszélik ezt a nagyon szép nyelvet – akiket sokan hallgatunk, ami miatt már szinte észre sem vesszük ahogyan belénk sulykolják ezzel a rossz nyelvhasználatot. Sajnos már nem alapfeltétele a közszereplésnek, hogy a nyelvünket helyesen, választékosan tudja beszélni az ember és emellett sokszor használunk feleslegesen, a magyar helyett idegen szavakat. Mert azt műveltebbnek hiszik, ráadásul nem tudnak hangsúlyozni sem, és nem értik a szórend finom árnyalatait sem.

Próbáljunk meg magyarul magyarul beszélni, ne mindenféle idegen szavakat magyar nyelvtani szabályokkal mondatokká formálni. Most már ne az legyen a műveltebbnek tűnő, aki sok-sok idegen kifejezést használ, hanem az aki magyar szavakkal tud választékosabban beszélni, aki egy-egy gondolatot magyar szavakat használva tud megfogalmazni.

Ui: Így visszaolvasva ezt a bejegyzést, a legidegenebb szavak amiket itt használtam, az a „matematika” és a „logika” szavak voltak...