Megnézve sok filmet, meghallgatva sok előadást, úgy gondolom hogy amit most le fogok írni, az az elmúlt másfél évezredünk első bő 300 évének a hiteles történelme. Szerintem ez a hiteles, és ha ezt összevetjük a hivatalos történelemmel, akkor látszik igazán hogy az milyen messze van a valóságtól.
Kr. után 373-tól az 1000-s évekig, ami matematikailag ugyan több mint 600 év, azonban a 300 betoldott évet, a kitalált középkor időszakát leszámítva ez csak kicsit több mint 300 év.
Primus ingressus, az első bejövetel. Tulajdonképpen ez sem bejövetel volt hanem visszajövetel, azaz az uralkodóház visszajövetele, mivel mi a magyar nép sokezer éve itt élünk. Ezt sok lelet bizonyítja, mint például a már itt ebben a blogban is megemlítettek:
- A tatárlakai korongok,
- A boszniai piramisok,
- A "35000 éves őshaza" c. film,
- Egy film őstörténetünk emlékeiről.
A primus ingressus gyakorlatilag a rómaiak katonai kiszorítását jelentette a Kárpát-medence nyugati területeiről, amikor 373-ban Béla, Kele, Kadosa kapitányok vezetésével visszatértek a magyar seregek, de ez sem a magyarok tömeges bevonulását jelentette, hanem azt hogy a rómaiaktól visszavettük a Dunántúl feletti felügyeletet és ezt követte Atilla kora a 400-as évek első felében, amikor a birodalom határai már messze túlnyúltak a Kárpát-medencén.
Kr. után 373-tól az 1000-s évekig, ami matematikailag ugyan több mint 600 év, azonban a 300 betoldott évet, a kitalált középkor időszakát leszámítva ez csak kicsit több mint 300 év.
Primus ingressus, az első bejövetel. Tulajdonképpen ez sem bejövetel volt hanem visszajövetel, azaz az uralkodóház visszajövetele, mivel mi a magyar nép sokezer éve itt élünk. Ezt sok lelet bizonyítja, mint például a már itt ebben a blogban is megemlítettek:
- A tatárlakai korongok,
- A boszniai piramisok,
- A "35000 éves őshaza" c. film,
- Egy film őstörténetünk emlékeiről.
A primus ingressus gyakorlatilag a rómaiak katonai kiszorítását jelentette a Kárpát-medence nyugati területeiről, amikor 373-ban Béla, Kele, Kadosa kapitányok vezetésével visszatértek a magyar seregek, de ez sem a magyarok tömeges bevonulását jelentette, hanem azt hogy a rómaiaktól visszavettük a Dunántúl feletti felügyeletet és ezt követte Atilla kora a 400-as évek első felében, amikor a birodalom határai már messze túlnyúltak a Kárpát-medencén.
Ami a kereszténységet illeti, nagyon sokminden bizonyítja hogy Jézus nemzetiségét illetően pártus volt és a Pártus birodalom körül-belül Kr.e. 250-től Kr.u. 250-ig virágzott. Pártusok, szkíták, sumérok, avarok, székelyek, magyarok, hunok, ez mind ugyanazt a népet jelenti, azaz minket. Éppen hol és hogyan neveztek minket; ma is szinte minden népnek többféle elnevezése van, mikor melyik szomszédja hogyan nevezi.
Jézus tanait az akkori Római birodalomban üldözték, de más országokban így a pártusoknál nem, ezért ezekben az országokban a kereszténység szabadon és tisztán terjedhetett. Ellenben a Római birodalomban először tiltották, de a tiltások ellenére mégis egyre több híve volt, majd amikor ez már tarthatatlanná vált, akkor a hivatalos álláspont is elismerte a vallást, és azt átalakítva a magáévá tette. Ahogyan sokszor szokott ez lenni, ha már visszatarthatatlan valami, akkor a hatalom először annak az élére áll, majd lassan és szisztematikusan átalakítja azt a saját igényeiknek megfelelően. Így tettek az ókori Rómában is, és a birodalom kettészakadásával két központtal (Róma és Konstantinápoly) két külön vallási irányzatként élt tovább. A kereszténységnek több központja, formája is volt, de mi magyarok konkrét központ nélkül követtük Jézus tanításait, nem volt szükség templomokra és egyházi vezetésre ahhoz, hogy az emberek e hit szerint éljenek.
Témánkban visszatérve a Kárpát-medencébe, Atilla halála után a birodalma szétesett. Minden bizonnyal gyermekei, a Rékától született Csaba és a germán Brünhildától született Aladár között testvérháború tört ki, aminek következményeképpen Csabának kellett mennie, és visszatért nagyapjához Bendegúzhoz a keleti Szkíta birodalomba, a Tarim-medencébe. Aladár és utódjai már nem tudták egyben tartani a birodalmat, és másfél évszázaddal később Álmos majd fia Árpád vezetésével Atilla nemzetsége visszatért a Kárpátok közé. Atilla fia Csaba, annak a fia Ed, az ő fia Előd, majd a következő generációk Ügyek és Álmos, és a Kárpátok közé másodszor is visszatérnek a magyarok „...általad nyert szép hazát Bendegúznak vére” - mondja a Himnuszunk - de ekkor sem a „magyarok” tértek vissza ide, hanem csak Atilla utódjai, a Turul nemzetség, Árpád serege, mivel a Kárpát-medencében a magyarok azóta is folyamatosan itt éltek.
Ez volt a secundus ingressus, a második bejövetel. Ez körül-belül 150 évvel Atilla halála után, tehát nem 896-ban (bár ha azt a bizonyos kitalált, mesterségesen betoldott 300 évet kivonjuk a 896-ból, akkor épp kijön a VI.század vége, másfél évszázaddal Atilla halála után, ami megfelel öt generációnak). Amit az iskolában tanítanak, hogy ez honfoglalás volt, mi akkor jöttünk ide, ez egy óriási képtelenség. Egyrészt akkoriban hogyan tudott volna egy nép tömegesen órási távolságot megtéve vándorolni, idősekkel, gyerekekkel, betegekkel, terhes nőkkel, állatokkal és sorolhatnánk tovább, amikor egy ilyen vándorló népnek folyamatosan élelem és védelem kellett, mert még külső támadások is veszélyeztették. Akkortájt nem egy nép jött be a Kárpát-medencébe, hanem egy család, egy nemzetség a kellő katonai védelmével jött vissza. Persze utánuk aztán jöttek, jöhettek sokan, akiknek az őseik ugyanúgy elmentek Atilla halála után, de ez nem valamiféle egy tömbben való tömeges bejövetel volt.
Árpádék keresztényként jöttek be, mint ahogyan Atilla korában is már (azaz Jézus óta folyamatosan) a magyarok keresztények voltak, és ezt ezernyi régészeti lelet és más leírások bizonyítják. Szent István nem államot alapított – hiszen Magyarország akkor már önállóan működő ország volt – és nem a kereszténységet vetette fel a magyarokkal, hanem a magyarok kereszténységét intézményesítette. Ekkortájt római és bizánci hittérítők tűntek fel az országban, és az ország a kereszténység szempontjából egyre inkább kétfelé kezdett szakadni, Erdély Bizánchoz, az ország többi része meg Rómához (azaz a salzburgi érsekséghez) kezdett kapcsolódni, ezért István megalapította a magyar keresztény egyházat Esztergomi központtal, és még több más intézkedés mellett meghirdette, hogy az országban építsenek minél több templomot, amivel megelőzte hogy az ország is és a magyarság is kettészakadjon. Ilyenformán a magyar keresztény egyház nem is tartozott a római pápa alá, hanem egy önállóan működő egyház volt.
Ezt tartom a leghitelesebb magyar történelemnek a IV.század közepétől Szent István uralkodásáig, és ezt szemben a hivatalos történelemképpel sokminden alátámasztja.
Forrásként ajánlottak:
Jézus tanait az akkori Római birodalomban üldözték, de más országokban így a pártusoknál nem, ezért ezekben az országokban a kereszténység szabadon és tisztán terjedhetett. Ellenben a Római birodalomban először tiltották, de a tiltások ellenére mégis egyre több híve volt, majd amikor ez már tarthatatlanná vált, akkor a hivatalos álláspont is elismerte a vallást, és azt átalakítva a magáévá tette. Ahogyan sokszor szokott ez lenni, ha már visszatarthatatlan valami, akkor a hatalom először annak az élére áll, majd lassan és szisztematikusan átalakítja azt a saját igényeiknek megfelelően. Így tettek az ókori Rómában is, és a birodalom kettészakadásával két központtal (Róma és Konstantinápoly) két külön vallási irányzatként élt tovább. A kereszténységnek több központja, formája is volt, de mi magyarok konkrét központ nélkül követtük Jézus tanításait, nem volt szükség templomokra és egyházi vezetésre ahhoz, hogy az emberek e hit szerint éljenek.
Témánkban visszatérve a Kárpát-medencébe, Atilla halála után a birodalma szétesett. Minden bizonnyal gyermekei, a Rékától született Csaba és a germán Brünhildától született Aladár között testvérháború tört ki, aminek következményeképpen Csabának kellett mennie, és visszatért nagyapjához Bendegúzhoz a keleti Szkíta birodalomba, a Tarim-medencébe. Aladár és utódjai már nem tudták egyben tartani a birodalmat, és másfél évszázaddal később Álmos majd fia Árpád vezetésével Atilla nemzetsége visszatért a Kárpátok közé. Atilla fia Csaba, annak a fia Ed, az ő fia Előd, majd a következő generációk Ügyek és Álmos, és a Kárpátok közé másodszor is visszatérnek a magyarok „...általad nyert szép hazát Bendegúznak vére” - mondja a Himnuszunk - de ekkor sem a „magyarok” tértek vissza ide, hanem csak Atilla utódjai, a Turul nemzetség, Árpád serege, mivel a Kárpát-medencében a magyarok azóta is folyamatosan itt éltek.
Ez volt a secundus ingressus, a második bejövetel. Ez körül-belül 150 évvel Atilla halála után, tehát nem 896-ban (bár ha azt a bizonyos kitalált, mesterségesen betoldott 300 évet kivonjuk a 896-ból, akkor épp kijön a VI.század vége, másfél évszázaddal Atilla halála után, ami megfelel öt generációnak). Amit az iskolában tanítanak, hogy ez honfoglalás volt, mi akkor jöttünk ide, ez egy óriási képtelenség. Egyrészt akkoriban hogyan tudott volna egy nép tömegesen órási távolságot megtéve vándorolni, idősekkel, gyerekekkel, betegekkel, terhes nőkkel, állatokkal és sorolhatnánk tovább, amikor egy ilyen vándorló népnek folyamatosan élelem és védelem kellett, mert még külső támadások is veszélyeztették. Akkortájt nem egy nép jött be a Kárpát-medencébe, hanem egy család, egy nemzetség a kellő katonai védelmével jött vissza. Persze utánuk aztán jöttek, jöhettek sokan, akiknek az őseik ugyanúgy elmentek Atilla halála után, de ez nem valamiféle egy tömbben való tömeges bejövetel volt.
Árpádék keresztényként jöttek be, mint ahogyan Atilla korában is már (azaz Jézus óta folyamatosan) a magyarok keresztények voltak, és ezt ezernyi régészeti lelet és más leírások bizonyítják. Szent István nem államot alapított – hiszen Magyarország akkor már önállóan működő ország volt – és nem a kereszténységet vetette fel a magyarokkal, hanem a magyarok kereszténységét intézményesítette. Ekkortájt római és bizánci hittérítők tűntek fel az országban, és az ország a kereszténység szempontjából egyre inkább kétfelé kezdett szakadni, Erdély Bizánchoz, az ország többi része meg Rómához (azaz a salzburgi érsekséghez) kezdett kapcsolódni, ezért István megalapította a magyar keresztény egyházat Esztergomi központtal, és még több más intézkedés mellett meghirdette, hogy az országban építsenek minél több templomot, amivel megelőzte hogy az ország is és a magyarság is kettészakadjon. Ilyenformán a magyar keresztény egyház nem is tartozott a római pápa alá, hanem egy önállóan működő egyház volt.
Ezt tartom a leghitelesebb magyar történelemnek a IV.század közepétől Szent István uralkodásáig, és ezt szemben a hivatalos történelemképpel sokminden alátámasztja.
Forrásként ajánlottak:
- A "Quo vadis Homo Hungariqus 10. (Az igaz magyar történelem)" bejegyzésben is megtalálható előadás sorozat, valamint a két alábbi előadás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése