Hogyan vélekedünk mi magyarok saját magunkról? Egy közszájon forgó példatörténet szerint a magyarok olyanok mint egy iskolai osztály, ahol sok a zseni. Ennek az „iskolai osztálynak” a leírása röviden:
A magyarok olyanok mint az az iskolai osztály, ahol a harminc diákból huszonöt zseni, három átlagos (a nagyvilág szempontjából átlagos) és kettő bír a nagyvilági átlag alatti képességekkel; a harmincból három vezéregyéniség, kettő meg mindenkitől még önmagától is független. Ilyen osztályban ugye elég nehéz demokráciát csinálni, mert a három vezérből kettő úgyis összefog a harmadik ellen, ketten valahogy kiegyeznek a vezérségeik egyensúlyán, a harmadikat meg kigolyózzák. Ettől a harmadik hívei biztosan rosszul fogják érezni magukat, és a két kiegyező közül is az egyik híveinek nagy része úgy szintén, mert valahogy úgy érzik (megérzik) hogy a megállapodásban a vezérük volt a gyengébb.
Ebben az osztályban a másik oka a többségi rosszul érzésnek az, hogy mivel van közöttük huszonöt zseni, így amelyik diák e rangsorban csak a hatodik, akkor ettől rosszul fogja érezni magát, de ugyanígy lesz magával az is amelyik a negyedik vagy a tizenhatodik, mert ők tudják magukról hogy zsenik. Ezek a diákok mind kiemelkedő képességekkel bírnak, máshol bárhol a legjobbak vagy a legjobbak között lennének, de itt mégsem lehetnek kiemelkedőek, amit végtelen módon kudarcként élnek meg és így ebben az osztályban talán ha hárman-négyen lesznek teljesen rendben önmagukkal.
Ezzel a történettel magyarázza sok magyar, a magyarság jelenlegi helyzetét, lelki állapotát, ami így első ránézésre valóban kerek történetnek látszik, ettől nem jutunk egyről a kettőre, ettől van a széthúzás. A probléma ezzel „mindössze” az, hogy nem igaz, mert tudjuk hogy bár egy történet ha igaz is, de az alapja hamis, és akkor ezáltal maga a történet is hamis lesz.
Ennek a történetnek a köztudatban tartására azoknak van szükségük, akik abban a lelkiállapotban akarják tartani a magyarságot, hogy mi összeférhetetlenek vagyunk, magyar a magyart utálja a legjobban és ezáltal egy életképtelen nép vagyunk, mert minden valamire való nép összetart és a sajátjait számára a legfontosabbak. Ez a történet hamis, tehát hazugság. Egy világversenyen sem kudarc tizenkettediknek lenni. Az angol labdarúgó bajnokságon sem kudarc tizenkettediknek lenni még azzal a tudattal együtt sem, hogy az a csapat azokkal a játékosokkal a legtöbb bajnokságban a legjobb háromba jutna. Ők tudják, hogy a legjobbak között érték el ezt az eredményt. Ezt a közöttünk lévő „összes tizenkettediknek” is tudnia kellene.
És hogy mi a megoldás? Az ha tudjuk és elfogadjuk, hogy nálunk sokkal magasabb a mérce mint máshol és ha engednék (vagy megengedjük magunknak), hogy jöjjön egy olyan vezető nálunk aki mindenek felett áll, mert ő nem mások kigolyózására és a saját haszonszerzésére használja a vezetői képességeit, hanem a magyarságért.
Ebben az osztályban a másik oka a többségi rosszul érzésnek az, hogy mivel van közöttük huszonöt zseni, így amelyik diák e rangsorban csak a hatodik, akkor ettől rosszul fogja érezni magát, de ugyanígy lesz magával az is amelyik a negyedik vagy a tizenhatodik, mert ők tudják magukról hogy zsenik. Ezek a diákok mind kiemelkedő képességekkel bírnak, máshol bárhol a legjobbak vagy a legjobbak között lennének, de itt mégsem lehetnek kiemelkedőek, amit végtelen módon kudarcként élnek meg és így ebben az osztályban talán ha hárman-négyen lesznek teljesen rendben önmagukkal.
Ezzel a történettel magyarázza sok magyar, a magyarság jelenlegi helyzetét, lelki állapotát, ami így első ránézésre valóban kerek történetnek látszik, ettől nem jutunk egyről a kettőre, ettől van a széthúzás. A probléma ezzel „mindössze” az, hogy nem igaz, mert tudjuk hogy bár egy történet ha igaz is, de az alapja hamis, és akkor ezáltal maga a történet is hamis lesz.
Ennek a történetnek a köztudatban tartására azoknak van szükségük, akik abban a lelkiállapotban akarják tartani a magyarságot, hogy mi összeférhetetlenek vagyunk, magyar a magyart utálja a legjobban és ezáltal egy életképtelen nép vagyunk, mert minden valamire való nép összetart és a sajátjait számára a legfontosabbak. Ez a történet hamis, tehát hazugság. Egy világversenyen sem kudarc tizenkettediknek lenni. Az angol labdarúgó bajnokságon sem kudarc tizenkettediknek lenni még azzal a tudattal együtt sem, hogy az a csapat azokkal a játékosokkal a legtöbb bajnokságban a legjobb háromba jutna. Ők tudják, hogy a legjobbak között érték el ezt az eredményt. Ezt a közöttünk lévő „összes tizenkettediknek” is tudnia kellene.
És hogy mi a megoldás? Az ha tudjuk és elfogadjuk, hogy nálunk sokkal magasabb a mérce mint máshol és ha engednék (vagy megengedjük magunknak), hogy jöjjön egy olyan vezető nálunk aki mindenek felett áll, mert ő nem mások kigolyózására és a saját haszonszerzésére használja a vezetői képességeit, hanem a magyarságért.
| Van egy legenda, miszerint | |
| Egyszer majd jön valaki. | |
| Jön valaki, aki mindenek felett áll, | |
| akiről mindenki fogja tudni: | |
| Igen, ő az. | |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése