Igeidők a magyar nyelvben 3. (Az időhöz nem köthető igeidők)

Többféle álláspont van abban a kérdésben, hogy milyen szempontok alapján lehet egy-egy igeragozást külön igeidőknek tekinteni. Az igeidőkkel foglalkozó bejegyzéseink abból indulnak ki, hogy ha sok nyelvben külön igeidőnek tekintik például a jelent és a folyamatos jelent – holott mindkettő a jelenben történik – akkor a magyarban miért nincs ez a fajta felosztás, ezért bármennyire is azt tanították nekünk évtizedeken át, hogy a magyarban csak három igeidő van, ez talán mégsem így van.

Az eddigi igeidőkkel foglalkozó bejegyzések folytatásaként most essen szó a magyar nyelv időhöz nem köthető igeformázásairól. Azt gondolom, hogy ahogyan például az angolban megkülönböztetünk jelent és folyamatos jelent, I work, I'm workingén dolgozok, én éppen most dolgozok, úgy több külön igeidőt különböztethetünk meg a magyarban is.
Az előző két bejegyzés tizenhat igeideje után következzen további négy, ezek pedig az időhöz nem köthető, az időket átfogó cselekvéseket jelentik, amit a szokni segédige múlt idejű formájával és a főnévi igenévvel képezünk.
Szoktam vásárolni. Ez ugye vonatkozik mindhárom időre, elfordult a múltban is, mostanában is, és a jövőben úgyszintén elő fog fordulni. Ennek is négy különböző formáját ismeri a magyar nyelv és ez a négy különböző forma ugyanabból ered mint a többi időben is, azaz befejezett/befejezetlen és határozott/határozatlan formái vannak.
„Szoktál leckét írni  Szoktad ezt írni  Meg szoktad írni a leckét  Meg szoktad ezt írni.
Így egymás mellé téve a négy különböző megfogalmazást, jól látható a közöttük lévő különbség.
Azt gondolom, az hogy a magyar nyelvben csupán három igeidő létezik, az hazugság. Ahogyan más nyelvekben is hasonlóan különböztetünk meg többféle múlt-, jelen- és jövőidőt, ilyen megközelítésben a magyar nyelvben is sokféle (azaz húsz) igeidőről beszélhetünk. Hatféle múltidő, ötféle jelen- és jövőidő, valamint négy időhöz nem köthető igeidő van nyelvünkben.
Amikor erről beszélgetek másokkal, akkor sűrűn előfordul, hogy miután ezekkel az érvekkel nem nagyon lehet vitatkozni, akkor a beszélgetésben jön a fordulat, és az addig a magyar nyelvben csupán három igeidő mellett érvelő és ezzel a nyelvünk csökevényességé igazolni akaró beszélgetőpartner átvált, és arról kezd el beszélni hogy különben is teljesen lényegtelen hogy egy nyelvben hányféle igeidő van, egy nyelv nem lesz attól több vagy kevesebb, hogy hányféle igeideje van.
Véleményem szerint ez nem több vagy kevesebb kérdés, hanem egy nyelv minél ősibb, annál árnyaltabban lehet azon a nyelven kifejezni dolgokat, amibe egy-egy ige időbeli elhelyezése is beletartozik.

Az igeidőkkel foglalkozó bejegyzések egyben itt lentebb az Igeidők a magyar nyelvben” címke alatt találhatóak meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése