Az igekötőkkel foglalkozó bejegyzéseimben eddig is leginkább az igekötőknek mint a nyelvünknek finom árnyalatokat adó szerepével foglalkoztam, hogyan s mint fejezünk ki apró különbségeket az igekötőkkel. Az előző bejegyzésben az igekötők enyhítő módjáról írtam, most pedig a (végletekig) fokozó módról lesz szó.
Amikor valaki valahonnan hátrahúzódik, akkor ő hátrahúzódott. Ha ő hátrébb húzódik, akkor nem teljesen húzódott hátra, csak kicsit hátrébb, viszont ha valaki leghátrébb húzódik, akkor ő ezután az összes között leghátul lesz.
A melléknevek fokozásánál - például: jó, jobb, legjobb - így fokozunk. A melléknév eredeti jelentése után (gyors) az első fokozás a „-bb” (gyorsabb), a következő fokozás meg a „leg...-bb” (leggyorsabb). Az igekötőknél azonban a sorban az igekötő egyszerű jelentését megelőzi a „-bb” (előrébb), ezt követi az eredeti jelentés (előre), és végül a valóban fokozás a „leg...-bb”(legelőrébb).
Az igekötőkkel foglalkozó bejegyzések egyben itt lentebb az „Igekötők” címke alatt találhatóak meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése