Selényi Pál

Selényi Pál (Adony, 1882. nov. 17. – Budapest 1954. márc. 21.) fizikus, az MTA l. tagja (1948), Kossuth-díjas (1952). Matematika-fizika szakos tanári oklevelét 1907-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte, ahol Eötvös Loránd tanítványa, majd tanársegédje volt. 1910-ben doktorált, 1912-13-ban állami ösztöndíjjal Berlinben és Göttingenben tanult. A Tanácsköztársaság alatt a tudományos egyesületek és múzeumok direktóriumának tagja lett, az 1918-19. tanév második félévében az egyetemen kísérleti fizikát adott elő. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről fegyelmi úton eltávolították, 1921 őszétől két évtizeden át volt az Egyesült Izzó kutatója, majd 1939-ben nyugdíjba kényszerült. 1949-ig villamossági vállalati szakértőként működött, 1948-ban a budapesti tudományegyetemen magántanári fokozatot nyert. Mind a klasszikus, mind a műszaki fizika területén jelentős eredményeket ért el, optikai kísérletei a kvantumelmélet egyik alappillérét képezik, eredményeit a szakirodalom számos helyen idézi. A műszaki fizikában munkatársaival együtt az izzólámpák, fotocellák, a fotometria, a színmérések, a katódsugárcsövek és ezek alkalmazásainak terén végzett nagy jelentőségű munkát. Feltalálta a szelenografálást, mely eljárással fény hatására szelénen képeket (fényképeket) lehet létrehozni, utolsó éveiben különösen a szelén egyenirányítókban lejátszódó jelenségek vizsgálatával foglalkozott. Nagyszámú tudományos dolgozata hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelent meg, ez Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1964-ben évenként kiosztásra kerülő Selényi Pál-díjat alapított fiatal fizikusok részére. – Irod. S. P. (Fiz. Szle, 1954. 2. sz.); Gyulai Zoltán: S. P. (Akad. Ért. 1954. 2. sz.); P. S. (Nature, Vol. 173. 1954.)

Források: arcanum.com