Az első lépés

A jövő évi tantervben átírták a történelem tananyagot (forrás: index.hu) amiből végre kimaradt a finnugor eredet – az csak mint lehetséges elmélet maradt benne – és a gyerekek nem tanulnak az őskorról. Ez utóbbi a mi szempontunkból nem annyira fontos, ez egyszerűen csak annyi, hogy ezt a nyilvánvaló képtelenséget végre nem tanítják a gyerekeknek, mert ugye aki kicsit tájékozott a világ alakulásában, az tudja, hogy látva a 20-30ezer éves és még régebbi építészeti emlékeket, képtelenség lenne hogy az Ember kb 20ezer évvel ezelőtt mászott volna ki a barlangjából. De ebben a hírben nem is ez a fontos, hanem az, hogy már nem ragaszkodnak betegesen a finnugor származásunkhoz, ami szintén az évtizedeken át tanított képtelenségek közé tartozik.
Ezzel a hírrel kapcsolatban se nem az új tantervet akarom minősíteni – az mások dolga – se nem a tanterv átírásának az okát, csupán maga a hír a hír, hogy ez volt az első apró lépés abban, hogy a gyerekeknek végre az igazságot tanítsák a történelemmel kapcsolatban.
Most csak ennyi a hír, a finnugor elmélet végre a margóra került mint „lehetséges elmélet”, aztán majd következik sorban a többi,
- hogy ez még elméletnek is rossz,
- majd ugyanígy a helyére fog kerülni – azaz a kukába – az ú.n. „honfoglalás” elmélete is, mert olyan mint honfoglalás sohasem volt (erről részletesebben itt írtunk), mert akkor Árpád a seregével jött vissza,
- hogy a kereszténységet nem István által vettük fel, mert mi már annakelőtte is keresztények voltunk,
- és majd el fog jönni az ideje annak is, amikor a nyelvünket is helyesen fogják tanítani, azaz a nyelvtan órákon valóban a magyar nyelvet tanítják majd a gyerekeknek, a maga rendszerében – szépségeivel és különlegességeivel  ami szoros összefüggésben van a többezer éves történelmünkkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése