Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.
Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn- édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt.
A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, s beiratkozott Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint lakója lett az Eötvös Kollégiumnak, ahol Balázs Béla volt szobatársa. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát (1899) és Esz-dúr trióját (1899). Erről később megjelent legelső (igen jó) kritikája egy pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.
Életéről bővebben: Itt.
A Kodály-módszer:
A Kodály-módszer egy zenepedagógiai koncepció, ami Kodály Zoltán zenepedagógiai módszereit foglalja össze. Kodály mindössze a nevelési elveit foglalta össze, és nem épített fel szisztematikus tantervet vagy tanegységeket. Az elveket tanítványaival beszélgetve utólag gyűjtötte össze, miután 1925-től kezdődően zenepedagógiával kezdett foglalkozni.
Kodály számára meghatározó volt a vidéki népesség egyszerű népzenéje, ami gyűjtőútjaitól kezdve egész életében foglalkoztatta. 1925 előtt működött zenészként, néprajzosként és zenetudósként. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte, és zeneszerzésből szerzett diplomát. 1906-ban értekezést adott ki a magyar népdal versszakszerkezetéről. Zoltai Matrás 1911-ben megjelent Zeneelmélet és összhangzattan című könyvében Kodály Zoltán a zenetanítás céljaként azt jelölte meg, hogy a tanulók megtanuljanak kottát olvasni, abból énekelni, és hallás után dallamot lekottázni.
1925 fordulópontot jelentett mind Kodály, mind a magyar zenepedagógia számára. Elképzeléseit egy csapat osztálykiránduláson éneklő lánnyal való találkozás hatására gondolta át. Ez akkora hatással volt rá, hogy ezután mindenütt zenei analfabétákat látott. Ennek a hatására ismerte fel, hogy egy falusi énektanár fontosabb, mint egy operaigazgató, és ettől kezdve vált számára olyan fontossá az egész nép zenei nevelése. Célja eléréséhez a továbbiakban összekapcsolta zenepedagógiai és zeneszerzői tevékenységét. Abban az időben csak a középiskolában tanítottak némi éneket és zenét.
1935-től Ádám Jenővel közösen hosszú távú projektet dolgozott ki a zenetanítás megreformálására az általános és a középiskolában. Új tantervet és tanítási módszertant állítottak össze, új dalokat szereztek a gyerekek számára. Az általuk kiadott könyvek később nagy hatással voltak mind a magyar, mind a nagyvilágbeli ének-zenei nevelésre.
A Kodály-módszerről bővebben: Itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése