A magyar nyelv árnyaltságáról egy másik példával. Sok más nyelvben már a „hol” és a „hova” kifejezések között sem tesznek különbséget, amik számunkra egyértelműen különbözőt jelentenek. Persze – mondják erre – hogy azért van így és azért jobb az mint a magyar különbségtétele a két kifejezés között, mert a szövegkörnyezetből úgyis lehet tudni, hogy épp melyikről van szó. Ezt az okfejtést azért tartom hibásnak, mert akkor semmiféle ragozásra nem lenne szükség, a szövegkörnyezet úgyis megmondja mire is gondoltunk. Például az angolban ahol mára szinte megszűnt az igeragozás, „Can I help you?” szó szerinti fordítása: „Tud én segít te?” Végülis semmi szükség ragozásra, így is tudjuk hogy én segíteni akarok neked, azonban én azt mondom, mennyivel szebb ez így: Mit segíthetek neked?
De most nem is erről akartam igazából írni – ezt csak bevezetőnek szántam – ami a magyar nyelv árnyaltságával kapcsolatos gondolataim, azok a hangsúlyos irányok. Abban még sok nyelv különbséget tesz, hogy itt vagy ott, erre vagy arra, ide vagy oda, de olyan szintem a magyaron kívül már alig, amikor ezt hangsúlyosan akarjuk mondani.
„Oda kell mennünk.” Amikor ezt mondjuk, akkor a másik nem tudta, hova kell mennünk. Viszont ha ő rosszul tudta ezt, más helyre gondolt és mi kijavítjuk ezt, akkor azt mondjuk: „Amoda kell mennünk.” Ezt más nyelvekben sokkal körülírósabban tudnák elmondani, például így:
„Nem ide, hanem oda kell mennünk.”
Mennyivel egyszerűbb így: „Amoda kell mennünk.”
Ami még ebben a témában a magyar nyelvre jellemző, a közeli és a távoli helyek és irányok között, a magas és a mély magánhangzók használatával teszünk különbséget. Amik közelre mutatnak, azokat a szavakat magas (például itt, ide, ez), amik távolra azokat mély (pl. az, ott, akkor) hangokkal képezzük.
Néhány példa a hangsúlyos irányokra:
De most nem is erről akartam igazából írni – ezt csak bevezetőnek szántam – ami a magyar nyelv árnyaltságával kapcsolatos gondolataim, azok a hangsúlyos irányok. Abban még sok nyelv különbséget tesz, hogy itt vagy ott, erre vagy arra, ide vagy oda, de olyan szintem a magyaron kívül már alig, amikor ezt hangsúlyosan akarjuk mondani.
„Oda kell mennünk.” Amikor ezt mondjuk, akkor a másik nem tudta, hova kell mennünk. Viszont ha ő rosszul tudta ezt, más helyre gondolt és mi kijavítjuk ezt, akkor azt mondjuk: „Amoda kell mennünk.” Ezt más nyelvekben sokkal körülírósabban tudnák elmondani, például így:
„Nem ide, hanem oda kell mennünk.”
Mennyivel egyszerűbb így: „Amoda kell mennünk.”
Ami még ebben a témában a magyar nyelvre jellemző, a közeli és a távoli helyek és irányok között, a magas és a mély magánhangzók használatával teszünk különbséget. Amik közelre mutatnak, azokat a szavakat magas (például itt, ide, ez), amik távolra azokat mély (pl. az, ott, akkor) hangokkal képezzük.
Néhány példa a hangsúlyos irányokra:
| ez | - | emez | az | - | amaz | |
| itt | - | emitt | ott | - | amott | |
| ide | - | emide | oda | - | amoda | |
| erre | - | emerre | arra | - | amarra |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése