Gyirmóthy Gábor: Nyelvünk rejtelmei

Nyelvünk rejtelmei
(Bencze Imre tiszteletére)   

Nem egyszerű ám a magyar, 
ne hidd azt barátom !
A rendhagyás csődületét
majd’ mindenütt látom:

„Együtt élnek” vér és az ér.
A vér „eret szeret”.
Tárgyesetben vért mondunk csak,
másrészt viszont eret.

A vér, a bér, a dér, a tér
„rokonhangzó” szavak,
sőt a csér is, mely madártól
rettegnek a halak.

A többesszám: vérek, bérek,
nem különben: csérek,
de mit művel dér és a tér ?
Azonnal rátérek:

Nagy hidegben talajmentén
dúlnak derék derek.
Városokban nem ritkák a
tágas, kerek terek.

A vár, a szár, a zár, a gyár,
tár és sár, sőt cár is,
hogy’ festenek tárgyesetben ?
Megmutatom máris:

Várat, szárat, zárat, gyárat,
tárat, viszont sarat !
S hogy a cár csak cárt-tá válik,
meglepetést arat !

Szén és a kén egy-egy elem,
ám ne húnyjunk szemet:
Szenet a szén tárgyesetben,
de nem mondunk kenet !

Kénes kenőcs kézre kenve,
viszont lehet kenet
(kénes gyógyfürdő után meg:
büdös hazamenet ...).

Jelöljük hát eként a ként,
ha a mondat tárgya:
„Ki mondja meg, tartalmazhat
ként is a műtrágya ?”

A kén, a mén, a gén, a szén
hasonlón csengenek.
Többesszámuk: kének, mének,
gének, viszont szenek !

A hal, a fal, a dal, a bal,
vegyük ezt a négyet.
Ki ezeket rendben hiszi,
bizony nagyot nézhet:

A tárgyeset: halat, falat,
ámde dalt és balt !
E két utóbbinál a t
vajon a-kat falt ?

Halon, falon, dalon, balon.
Rend van itten kérem !
o áll az n előtt mindig,
vagy tán csak e téren ?

Dalok s balok a többesszám,
ámde: halak, falak !
Mért bukkant föl megint e két,
különböző alak ?

Az ilyesmi nem kivétel,
van egy egész nyaláb.
Többek között – amint látjuk –
ilyen a báb s a láb.

Lábat mondok, bábot mondok,
s ezért lábak, bábok.
Láb a bábon, báb a lábon,
ha mindent jól látok.

A kéz, a réz, a méz, a géz,
Íme eme négyek,
ki kívánná, hogy közöttük
különbséget tégyek ?

Pedig látjuk: kezek, rezek,
ámde: mézek, gézek,
hogyha merő gonoszságból
többesszámra nézek.

A tárgyeset kezet, rezet
és hát persze mézet.
De félszegen gézt mondunk csak,
világért sem gézet !

A dél, a bél, a fél, a tél,
nyél és cél, e hatok:
hangzásukban különbséget
sehol sem láthatok.

Delek, belek, felek, telek,
nyelek, viszont célok !
E tény fölött meghökkenni
bizony nem csak fél ok !

Delet, belet, felet, telet,
nyelet, de csak célt !
Volt, ki ezen úgy elámult,
hogy csak addig élt !

A rög, a dög, a szög – ezek
hármasát, ha nézzük,
különcködésben – úgy tűnik –
nincsen semmi részük.

Tárgyesetük rögöt, dögöt
– Uram fia ! – szöget !
Hát erre a magyarázat
vajon honnan jöhet ?

Tű és a fű miért választ
egy-egy külön utat,
ha az ember tárgyesetet,
többesszámot kutat ?

Fenyők alatt gyakran látunk
fenyőtűt és füvet;
nem szeretek tűkön ülni,
enyhébbek a füvek ...

Hasonlóan cseles szavak:
a kő, a tő, a cső,
amelyekhez csatlakozik
a nő, a vő, a hő.

Hármuk-hármuk, melyen járnak,
külön-külön ösvény.
Magyarázatot keresel ?
Aki adná, fösvény !

Követ, tövet, csövet, viszont:
nőt és vőt és hőt !
Első hármuk tárgyesete
v-betűvel szőtt.

Ugyanígy a többesszámban !
S törheted a főt:
eme „kétirányú szabály”,
milyen üstben főtt ?

A szó, a jó, a só, a tó,
hó s végül a ló,
nézzük meg, a szabály rájuk
vajon miket ró ?

A szót, a jót, a sót, ámde
csak: tavat és havat.
Akkor viszont vajon miért:
lovat és nem lavat ?

Heg és a szeg, két szép szavunk,
de ki venné zokon,
hogy hangzásuk nem azonos,
csupán félig rokon ?

Zárt e-vel mondom ki, hogy: szeg
(ha levegőt veszek),
másképpen hangzik itt az e,
mint e szóban: keszeg !

A heg e-je nyitott hangú
– teljesen elrontom –,
ha olyan e kerül bele,
mint a szegnél mondom !

Nézzük most a tárgyesetet,
t előtti e-ket,
nyitott e, vagy zárt e tölt majd
e szavakba lelket ?

A hegnél a nyílt e után
zárt e következik,
a szeg után – pont fordítva –
nyitott e kérkedik !

Hegek, szegek – heget, szeget,
viszont: hegen, szegen !
Hogy rendhagyott rendetlenség
rendhagyottabb legyen ?

Miért van ez így ? Ki tudja ?
Ne törj rajta fejet.
Elég, ha az én fejembe
ütögetett szeget !

(Kihúztam én a fejemből,
nem maradt ám bent szeg,
már a helye is begyógyult,
s nincs heg, amely henceg ...!)

(A vas, a has, a sas, a kas,
róluk nem mesélek,
mert a rendhagyással már egy
másik versben élnek.)

Ámde kérdés, ha szavaink
több úton is járnak,
melyik út a rendhagyója
és melyik szabálynak ??

Mennyi mindent kell tanulni
szegény idegennek,
míg nála e nyalánkságok
önműködőn mennek !

Gyimóthy Gábor,
Zollikerberg, 2012 XII. 15.

Forrás: Nyelvkritika.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése