The Brain Prize, az agykutatás Nobel-díja

Freund Tamás, Buzsáki György és Somogyi Péter.
Három magyar kutató kapta az “agykutatás Nobel-díjának” is nevezhető Agy-Díjat (The Brain Prize), melyet a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány első ízben adott át május 2-án Koppenhágában 2011-ben. Az egymillió euróval járó új díjat a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért Somogyi Péternek, Freund Tamásnak és Buzsáki Györgynek ítélték oda.
A skandinávok úgy látszik, ilyen nagyszerű módon kívánják támogatni a tudományt, s a dánok választása vélhetően azért esett az agykutatásra, mert díjat kiosztó alapítvány mögött egy nagy dániai gyógyszergyár áll, amelyik különösképpen a központi idegrendszeri betegségek ellenes szerek kutatására összpontosít.
Freund Tamás azért is nagyon boldog, mert ez a megosztott díj három olyan magyar kutató munkásságát ismeri el, akik 25-30 éve dolgoznak együtt, publikálnak közösen és gondolkoznak hasonlóan, annak ellenére, hogy más-más országban élnek.

Valószínűleg ez is tetszhetett meg a díjbizottság tagjainak, mert tudom, hogy a szabályok értelmében külön-külön kellett, hogy felterjesszenek bennünket. A világból mindenhonnan felkértek neves kollégákat a jelölésre, nekem vannak is sejtéseim, hogy engem ki terjesztett fel. Vélhetően megnézték, hogy az adott kutató szakterületén kinek vannak még jelentős eredményei és így fonódhattak össze a szálak.

Forrás és bővebben: globalisvilag.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése