Ma­gyar ta­lál­mány: Utat épí­te­nek a mű­anyag sze­mét­ből

A ten­ge­rek he­lyett be­tonba ön­tené a világ mű­anyag­hul­la­dé­kát egy ma­gyar fel­ta­láló. Bus Ká­roly spe­ci­á­lis el­já­rá­sá­val olyan új­fajta beton ké­szül­het, mely nem csak ol­csóbb, de ru­gal­ma­sabb is, mint a ha­gyo­má­nyos, így a szél­ső­sé­ges idő­já­rás­nak és az extra ter­he­lés­nek is job­ban el­len­áll. Itt a frappáns válasz a világ egyik legnagyobb problémájára, mely évente 8 millió tonna műanyagot juttat a vizekbe. Bus Károly feltaláló zseniális ötletével ugyanis a ledarált műanyagszemét képes kiváltani az egyre dráguló és fogyó természetes folyami kavicsot a betonban.

A találmányommal úgy alakítjuk át a vizes cementet, hogy az sóder helyett minden olyan darált hulladékkal képes betonná összeállni, amellyel egyébként nem alkotna elegyet – nyilatkozta az ötletgazda nemrég az EuroNews-nak.
Érthető a levédett találmány iránti óriási nemzetközi érdeklődés, hiszen az úgynevezett MASUKO újrahasznosító technológiának nevezett eljárással egy köbméter beton felét, négyötödét is kiteheti a műanyaghulladék. A különleges végeredmény pedig a szakértők szerint nem csak jelentősen kíméli a környezetet, de a benne található műanyag miatt a hagyományosnál jóval rugalmasabb. Vagyis sokkal ellenállóbb az olyan, egyre gyakrabban jelentkező szélsőséges időjárási helyzeteknek, mint az extrém hőség vagy a tartós, nagy hideg. Ráadásul az újfajta beton a folyamatos terhelést is rendkívül jól bírja, így kiváló autóutak-, illetve járdák és zajvédő falak építéséhez, arról nem beszélve, hogy ez további jó pont a környezetvédők szemében.

Forrás: ripost.hu

Öt magyar fiatal összefogott (Safeskin)

Pánik, kiszolgáltatottság, árulás. És az idő visszatekerésének marcangoló hiánya. Nagyjából ilyen érzések futnak át rajtunk abban a tizedmásodpercben, amikor belénk hasít a felismerés, hogy ellopták a telefonunkat és a tolvaj a készülékkel egyetemben olyan adatok birtokába jutott, melyeket másnak igazán kellene megtudnia. Három testvér összedugta a fejét annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentse ennek az érzésnek a kockázatát és megalkotta a Safeskint, a lopásgátló telefontokot.
A Sohajda család tagjai közül Júlia, Csongor és Ábel is átélte már azokat a szörnyű pillanatokat, amiket a semmiből beléjük karmoló valóság okozott egy lába kélt telefon képében. Ráadásul rövid időn belül összesen hatszor. Minden esetben megfigyelték, hogy a tolvaj egyből megnyomta a kikapcsoló gombot a készüléken azért, hogy a GPS-alapú követéssel ne lehessen a nyomára bukkanni. Csongor fejéből ekkor pattant ki az ötlet egy üzembiztos védelmi rendszerről, ez lett a Safeskin, az egyelőre csak iPhone-ra kalibrált feltörhetetlen kiegészítő – merthogy statisztikailag az Apple telefonjait szeretik legjobban a zsiványok. Persze az alapgondolat bevillanása és a prototípus legyártása között nem két hét telt el, hiszen a családtagok szabadidejükben nem éppen az elektronikáról és a gyártástechnológiáról szóló szakkönyveket lapozgatták.

A kis csapathoz az elektronikai zseni Szilágyi Richárd és az évtizedes hardvergyártási tapasztalattal felvértezett Macher Péter csatlakozott, hogy erőiket egyesítve vágjanak bele a projektbe. A Kaliforniában tanult és dolgozott, majd stratégiai tanácsadással foglalkozó Júlia az értékesítésért és az üzletfejlesztésért felel, Csongor széleskörű kapcsolatrendszere mellett az operatív ügyeket és a termékmenedzsmentet viszi, Ábel kapta a pénzügyeket, a villamosmérnök Szilágyi Richárd felségterülete az elektronika, a vezérigazgatói és technikai igazgatói teendők szálai pedig Macher Péter kezében futnak össze. Egyébként utóbbi édesapja afféle mentorként felügyeli még az ifjú társaság munkáját. Értelemszerűen az Apple áldása nélkül mit sem ért volna az egész hajcihő, elvégre nem lehet csak úgy l’art pour l’art egy pincében kiegészítőket fejleszteni az iPhone-hoz.
„Ha valakinek komolyan megfordul a fejében egy ilyen gondolat, annak az Apple licencprogramjával (MFI – Made For Iphone) kell együttműködnie. Meglehetősen hosszú folyamat, mert az anyacég egy ezerkétszáz oldalas dokumentációt rakott össze a szabványhoz, egyebek mellett meghatározza, milyen anyagokat lehet használni, milyen ívben hajolhat rá a tok a telefonra, és így tovább. Ricsi, a villamosmérnökünk hónapokon át a könyvvel kelt és feküdt, valószínűleg ötösre vizsgázna belőle – eleveníti fel az „elfogadtatás” körülményeit Sohajda Júlia, akitől természetesen azt is megtudjuk, hogy mielőtt mondjuk Kínában hatalmas lelkesedéssel megindulna a másolás, a Safeskinre szabadalmuk, valamint az egész világra kiterjedő elsőbbségi joguk van.

Folytatás, bővebben a forrásban: roadster.hu

Nyelvünk sorvadása 2.

Folytatva e témában a borongásomat, előző bejegyzésben a határozott- és határozatlan igeragozásnak az egyes szám első személyben az összemosódásáról írtam, és most következzen egy másik, úgyszintén nyelvünk kárára alakuló változás: A tárgyrag elhagyása.
A hivatalos szabály azt mondja, hogy egyes szám első és második személyben a tárgyragot el lehet hagyni, mert az lehet rejtett tárgy, azaz nem kell használni. Szerintem ezzel csupán megerősítették a nyelv sorvadását, ahelyett hogy azt mondták volna hogy ez hiba, és úgy tanítanák, hogy használni kell ezekben az esetekben is a tárgyragot!
A legtöbb nyelvben nincs a tárgynak külön ragja, hanem azt az alany és állítmány után téve értelmezik tárgynak, ezzel szemben a magyarban a tárgyragnak nagyon fontos szerepe van. (Erről részletesebben egy régebbi bejegyzésben szó esett.) A magyar nyelvben, azzal hogy a tárgynak ragja van, azzal azt a mondatban bárhová, akár a mondatrész elejére is tudom tenni, amivel azt teszem hangsúlyossá (a szórend és hangsúlyok témáról: lásd itt), mert bár az érthető lenne tárgyrag nélkül is „az autóm(at) viszem lemosatni”, de mégiscsak ez nem egy jó iránya a nyelvünk változásának. Mondják – anélkül is érthető. Persze, az angol is érthető ha azt mondom ’what can I help you?’ azaz „mi tud én segít te”? És akkor is meg tudjuk érteni egymást, ha csak elmutogatunk valamit, tehát ezt az „anélkül is meg lehet érteni” magyarázatot nagyon álságosnak tartom.
A hivatalos szabály (egyelőre még) csak egyes szám első- és második személyben fogadja el a rejtett tárgyat, azonban sajnos számtalanszor, és egyre többször láthatjuk és hallhatjuk, hogy sokan már mindenhol elhagyják azt, mintha az nem is létezne. Mint például: „A lányok ott felejtetették a metrón a táskájuk(at)”, vagy amikor egy sportvezető ezt nyilatkozta: „Sérülések tizedelték a csapatunk”(at). Sajnos ez a beszélt és az írott nyelvünkben is egyre többször fordul elő, és észrevétlenül, nyelvünk nem tanításával, a hibák nem kijavításával teszik tönkre azt, ezért arra nekünk kellene a legjobban vigyáznunk.

Egy nyelv alakulása, változása egy teljesen természetes dolog, másképpen:
„Az idő múlása nem más, mint dolgok változása”
és ha egy nyelv nem változhat, azzal azt a nyelvet halálra ítélik, azonban arra azért figyelni kell, hogy ezek a változások ne az elsorvadás felé vezessenek. Ahogy már többször kritikával illettem nyelvtanunk hivatalos szabályozását, most is ezt teszem: Ők nem a magyar nyelv és ezáltal nem a magyarság érdekeit képviselik, ezért nekünk kell erre a nyelvre vigyáznunk. Ismeretségi körben kijavítani a hibákat, tanítani a gyerekeinket, és megmutatni nekik nyelvünk értékeit. Amíg a hivatalosságok ezt nem teszik meg, addig csak mi magunk maradunk magunknak.

Nyelvünk sorvadása 1.

Manapság se nem tanítják az iskolákban a magyar nyelv valódi szabályrendszerét, se nem vigyáznak rá hogy azt szabályosan használjuk. Régen újságot is csak az írhatott, azaz lehetett újságíró, aki elvégezte az újságíró iskolát, aminek szerves része volt a nyelvtan, manapság meg már boldog-boldogtalan írhat bármit, és amiket írnak, azt nyelvtanilag senki sem ellenőrzi. Nyelvünk változása az utóbbi évtizedekben ilyformán nagyon rossz irányba halad – az utóbbi pár évben ez különösen felgyorsult – és a rengeteg nyelvtani hiba mellett túlságosan egyszerűsödik, aminek most két jeléről fogok írni. Először ebben a bejegyzésben a határozott- és határozatlan igeragozás összemosódásáról, egy következőben pedig a tárgyrag elhagyásáról lesz szó.

Tehát most: A határozott- és a határozatlan igeragozás összemosódása egyes szám első személyben. Egyre többen és egyre több igénél egyes szám első személyben a határozatlan „k” rag helyett is a határozott „m”-et használják. „LeugroM a boltba” vagy „leugroK a boltba”? Többes szám első személyben: „LeugrUNK a boltba” vagy ha kicserélem az „ugrik” igét a „megy”-re, akkor jól látható hogy melyik lenne a helyes: „LemegyÜNK…” és „lemegyeK a boltba”, tehát a helyes fogalmazás „leugroK a boltba” lenne, de akkor is látható ez a hiba ha feltételes módban mondom, mert azt mondom hogy „leugranéK a boltba” és nem azt hogy „leugranáM a boltba”. Ez a hiba az egyes szám első személyben egyre inkább elharapódzik, egyre több igénél fordul elő, például „elutazoM a Balatonra” – mondják – holott ez helyesen „elutazoK a Balatonra” lenne, hiszen
„elutazoK, elutazoL, elutazik, elutazUNK, elutazTOK, elutazNAK” és nem elutazoM a Balatonra,
mint ahogy
„viszeK, viszeL, visz, viszÜNK, viszTEK, viszNEK” valamit és nem „viszeM valamit”.

Hogy ez az átalakulás, egyszerűsödés, sorvadás már régebben elkezdődött, az jól mutatja, hogy múlt időben egyes szám első személyben már olyannyira elveszett a „k” rag, hogy azt soha nem használjuk, mitöbb az végtelenül furán hangzana. „VitteM egy ajándékot” vagy „vitteM az ajándékot” – mondjuk egyes szám első személyben – de a többi személyben a múlt időben (még) megvan a határozott- és határozatlan igeragozás közötti különbség, mint például „vittéL egy ajándékot” vagy „vitteD az ajándékot”, vagy „vittÜNK egy ajándékot” vagy „vittÜK az ajándékot”. Egyes szám első személyben is ott lenne a rag amit a nyelv logikája alapján használni kellene, mert ahogy jelen időben „viszeD az ajándékot” vagy „viszeL egy ajándékot”, „viszeM az ajándékot” vagy „viszeK egy ajándékot”, ugyanez múltidőben „vitteD az ajándékot” és „vittéL egy ajándékot”, azonban múlt idő első személyben (én) „vitteM az ajándékot” és (én) „vitteK egy ajándékot” lenne, de ez már olyannyira kikopott, hogy a fülünket is bántja.
Ennek a problémának, a határozatlan- és határozott ragozás összemosódását egyes szám első személyben jelen időben, egyre több helyen tapasztalhatjuk. Ha valaki odafigyel rá, akkor sajnos nagyon sok helyen fog ezzel találkozni.

A közösségi oldalakra mondják, hogy mert ott bárki bármit irkálhat, és az nem mérvadó, de ez szerintem megint csak egy elmaszatolása a problémáknak, „…ne foglalkozzatok vele, …nem fontos, …ők csak nem tanulták meg normálisan a nyelvtant”. De nem, nem, ez sokkal súlyosabb probléma, és ez nem az ő hibájuk, hanem azoké akik magyar tanárnak mondják magukat, de mégsem tanították meg nekik a nyelvünket, meg azoké akiknek a feladata a magyar nyelv tanításának a szabályozása lenne, és hogy a probléma mennyire súlyos az abból is látszik, hogy a tengernyi nyelvtani hiba, nem csak a közösségi oldalakon van jelen, hanem az írott újságok helyét és szerepét átvevő internetes oldalakon is. Ezek ugyanazt a funkciót töltik be, mint régen voltak a napi- és hetilapok meg folyóiratok, és ezek is ugyanúgy tele vannak nyelvtani- és stilisztikai hibákkal, és igen, a legalapvetőbb hibákkal. Sok oldalra úgy tesznek fel írásokat, hogy azokat még a minimumnál is kevesebb elvárást jelentő nyelvtani ellenőrzésen sem futtatják át, és akkor hol van ez attól, hogy nyelvtanilag leellenőrizzék, mitöbb hogy azt stilisztikailag is átnéznék azt. Szóismétlődések, szinonimák, szórend, mondatrészek elválasztása, és még sorolhatnám… ugyanmár! Az emberek ezt a silány minőséget látják, ezt olvassák, nagyon gyorsan ez válik számukra a természetessé, és mivel az oktatásban nincs meg a késztetés arra, hogy a valódi magyar nyelvre megtanítsák a gyerekeket, ezért ezt nekünk kell megtennünk.