Az
1800-as évek vége táján Breyer Gyula magyar sakknagymester írta ezt a szerelmeslevelet, ami oda-vissza olvasva ugyanaz:
Nádasi K.
Ottó Kis-Adán, májusi szerdán e levelem irám. A mottó: Szivedig ime visz irás,
kellemest író! Szinlelő sziv rám kacsintál! De messzi visz szemed… Az álmok (ó
csaló szirének ezek, ó csodaadók) elé les. Irok ime messze távol. Barnám! Lám e
szivindulat Öné. S im e sziv, e vér ezeket ereszti ki: Szivem! Ime leveled
előttem, eszemet letevő! Kicsike! Szava remegne ott? – Öleli karom át, Édesem!
Lereszket évasziv rám. Szivem imád s áldozni kér réveden – régi gyerekistenem.
Les im. Előtte visz szived is. Ég. Érte reszketek, szeret rég és ide visz.
Szivet – tőlem is elmenet – siker egy igérne, de vérré kinzod (lásd ám: ime
visz már, visz a vétek!) szerelmesedét. Ámor (aki lelőtt ó engem, e ravasz, e
kicsi!) Követeltem eszemet tőled! E levelem ime viszi… Kit szeretek ezer éve,
viszem is én őt, aludni viszem. Álmán rablóvá tesz szeme. Mikor is e
lélekodaado csók ezeken éri, szól: A csókom láza de messzi visz!… Szemed látni
csak már!… Visz ölelni!… Szoríts!… Emellek Sári szivemig. Ide visz Ottó. Ma már
ím e levelen ádresz is uj ám: Nádasi K. Ottó Kis-Adán.
Összes bejegyzés a palindromokról „palindromok” címszó alatt megtalálhatóak.
Összes bejegyzés a palindromokról „palindromok” címszó alatt megtalálhatóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése