Amikor beszélgetünk a magyarságnak a világban meglévő helyéről, szerepéről, akkor szinte mindig belefutunk abba, hogy minket mindenki mennyire utál, és hogy magyarban ne bízz, mert a magyar a magyart utálja a legjobban. De ez tényleg így van? Valóban utál minket majd' mindenki, sőt a magyar a magyart a legjobban?
Nem, ez távolról sincs így, ez is mindössze annak a propagandának a része, amitől leértékeljük önmagunkat. Ha kicsit tüzetesebben körülnézünk, akkor mit is láthatunk? A világ Európán és Észak-Amerikán kívüli részein akinek van tapasztalata velünk, azoknak ez nagyrészt pozitív képet ad rólunk. Ha szűkebb környezetünket Európát nézzük, akkor bármerre járunk, a szomszéd népek jobb esetben nem nagyon kedvelik, rosszabb esetben kifejezetten rühellik egymást, tehát hogy egyik-másik szomszéd nem szeret minket, azzal egyáltalán nem rosszabb a megítélésünk, mint másoknak.
A dánok utálják a németeket és viszont, és a németek a franciákkal is így vannak, a franciák az angolokkal, azok meg a wales-iekkel meg a skótokkal. Mehetnénk így végig, sorban... a görögök és a törökök ki nem állhatják egymást, ahogyan a szerbek is így vannak a bosnyákokkal és a horvátokkal, utóbbiak az olaszokkal, és bármerre nézünk, szinte minden nép így van a legtöbb szomszédjával.
Ehhez képest mi magyarok semmivel sem vagyunk a többinél utáltabbak. Az hogy a román, szerb, osztrák meg szlovák úgy van velünk ahogy, az teljesen "normális európai értékrend", sőt az hogy a lengyelekkel, vagy hogy közvetlen szomszédokat említsek, horvátokkal, szlovénekkel, ukránokkal kölcsönösen nincs különösebben problémánk, errefelé az számít szinte üdítő kivételnek, sőt tovább megyek; kis közösség szintjén sokszor még az előbb említett szomszéd népekkel sincsenek problémáink, a lakókörnyezetünkben teljesen normálisak a kapcsolataink velük.
Amikor ide Londonba költöztem, az megmutatta nekem azt is, hogy errefelé az embereknek vagy semmi bajuk velünk, vagy nem is tudják merre van Magyarország, de ez meg nem elsősorban a mi hibánk, hanem az itteni oktatásé. Otthon azért egy átlag leérettségizett, Európa országait többé-kevésbé be tudja tájolni, legalább úgy körül-belül mit merre kell keresni, itt azonban ez nagyon nincs így. A másik londoni tapasztalatom meg az itt élő honfitársainkkal kapcsolatos. Én is úgy jöttem ide, hogy "csak magyarban ne bízz meg" de aztán kellemes csalódás ért, nem igaz ez, a magyar pont úgy segíti a magyart, mint más nációk teszik az övéikkel. Ma már Londonra azt mondják, hogy a világ második legnagyobb magyar városa, az itt élő magyarok számát olyan 350-400ezer közöttire-körülire tehetjük, és nagyon ritka az amikor egy magyar a másikat előre megfontoltan kihasználná, becsapná. Persze amikor ilyen történik, akkor aztán az borzasztó hírként száguld végig a neten, és abból megint levonja mindenki a következtetést: "Na tessék, már megint..." Pedig az ilyenek csak néhányan vannak, esetleg egy-két százan. Vagy párezren? De mi ez a 350ezerhez képest? 1 százalék? 2? Akkor tényleg ebből kell kiindulnunk? Ugye nem...
Magyarnak a magyarral általában, alapvetően nincs baja. Ami van, az meg nagyrészt ebből az utálatpropagandából táplálkozik, mert ha az ember találkozik ilyennel, akkor persze hogy odafigyel erre és szomorúan sóhajt egyet, az meg eszébe sem jut hogy sok más nép hogyan van a sajátjával. Most nem akarom végig sorolni azokat az európai országokat, ahol ugyanahhoz a néphez tartozók utálják egymást, vannak bőséggel ilyen népek, és hozzájuk képest mi sokkal jobban vagyunk egymással. Nincs baja a szegedinek a pécsivel, a győrinek a miskolcival, vagy a székelynek a kis-magyarországival. Vannak rivalizálások, de az nem gyűlölet, az leginkább lokálpatriotizmus.
Ha mégis olyan helyzettel találkozunk, ami mindezeket a téveszméket akarja erősíteni, akkor arról tudnunk kell, hogy mindez ennek az utálatpropagandának a része, eredménye. Az is amikor főváros és vidék között akarnak "árkot ásni" akkor is amikor azt akarják bizonygatni, hogy már megint magyar csapott be magyart, vagy xy-nak és xy nemzetnek milyen borzasztó rossz a véleménye rólunk. Ezek csak töredékszázalékok, ez csak propaganda.
Nem, ez távolról sincs így, ez is mindössze annak a propagandának a része, amitől leértékeljük önmagunkat. Ha kicsit tüzetesebben körülnézünk, akkor mit is láthatunk? A világ Európán és Észak-Amerikán kívüli részein akinek van tapasztalata velünk, azoknak ez nagyrészt pozitív képet ad rólunk. Ha szűkebb környezetünket Európát nézzük, akkor bármerre járunk, a szomszéd népek jobb esetben nem nagyon kedvelik, rosszabb esetben kifejezetten rühellik egymást, tehát hogy egyik-másik szomszéd nem szeret minket, azzal egyáltalán nem rosszabb a megítélésünk, mint másoknak.
A dánok utálják a németeket és viszont, és a németek a franciákkal is így vannak, a franciák az angolokkal, azok meg a wales-iekkel meg a skótokkal. Mehetnénk így végig, sorban... a görögök és a törökök ki nem állhatják egymást, ahogyan a szerbek is így vannak a bosnyákokkal és a horvátokkal, utóbbiak az olaszokkal, és bármerre nézünk, szinte minden nép így van a legtöbb szomszédjával.
Ehhez képest mi magyarok semmivel sem vagyunk a többinél utáltabbak. Az hogy a román, szerb, osztrák meg szlovák úgy van velünk ahogy, az teljesen "normális európai értékrend", sőt az hogy a lengyelekkel, vagy hogy közvetlen szomszédokat említsek, horvátokkal, szlovénekkel, ukránokkal kölcsönösen nincs különösebben problémánk, errefelé az számít szinte üdítő kivételnek, sőt tovább megyek; kis közösség szintjén sokszor még az előbb említett szomszéd népekkel sincsenek problémáink, a lakókörnyezetünkben teljesen normálisak a kapcsolataink velük.
Amikor ide Londonba költöztem, az megmutatta nekem azt is, hogy errefelé az embereknek vagy semmi bajuk velünk, vagy nem is tudják merre van Magyarország, de ez meg nem elsősorban a mi hibánk, hanem az itteni oktatásé. Otthon azért egy átlag leérettségizett, Európa országait többé-kevésbé be tudja tájolni, legalább úgy körül-belül mit merre kell keresni, itt azonban ez nagyon nincs így. A másik londoni tapasztalatom meg az itt élő honfitársainkkal kapcsolatos. Én is úgy jöttem ide, hogy "csak magyarban ne bízz meg" de aztán kellemes csalódás ért, nem igaz ez, a magyar pont úgy segíti a magyart, mint más nációk teszik az övéikkel. Ma már Londonra azt mondják, hogy a világ második legnagyobb magyar városa, az itt élő magyarok számát olyan 350-400ezer közöttire-körülire tehetjük, és nagyon ritka az amikor egy magyar a másikat előre megfontoltan kihasználná, becsapná. Persze amikor ilyen történik, akkor aztán az borzasztó hírként száguld végig a neten, és abból megint levonja mindenki a következtetést: "Na tessék, már megint..." Pedig az ilyenek csak néhányan vannak, esetleg egy-két százan. Vagy párezren? De mi ez a 350ezerhez képest? 1 százalék? 2? Akkor tényleg ebből kell kiindulnunk? Ugye nem...
Magyarnak a magyarral általában, alapvetően nincs baja. Ami van, az meg nagyrészt ebből az utálatpropagandából táplálkozik, mert ha az ember találkozik ilyennel, akkor persze hogy odafigyel erre és szomorúan sóhajt egyet, az meg eszébe sem jut hogy sok más nép hogyan van a sajátjával. Most nem akarom végig sorolni azokat az európai országokat, ahol ugyanahhoz a néphez tartozók utálják egymást, vannak bőséggel ilyen népek, és hozzájuk képest mi sokkal jobban vagyunk egymással. Nincs baja a szegedinek a pécsivel, a győrinek a miskolcival, vagy a székelynek a kis-magyarországival. Vannak rivalizálások, de az nem gyűlölet, az leginkább lokálpatriotizmus.
Ha mégis olyan helyzettel találkozunk, ami mindezeket a téveszméket akarja erősíteni, akkor arról tudnunk kell, hogy mindez ennek az utálatpropagandának a része, eredménye. Az is amikor főváros és vidék között akarnak "árkot ásni" akkor is amikor azt akarják bizonygatni, hogy már megint magyar csapott be magyart, vagy xy-nak és xy nemzetnek milyen borzasztó rossz a véleménye rólunk. Ezek csak töredékszázalékok, ez csak propaganda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése