Quo vadis Homo Hungariqus 3. (Véletlenek?)

Aki blogjaimnak az olvasója, az tudja hogy én a véletlenről mit gondolok.

Vél=gondol, tehát VÉLetlen=GONDOLatlan, azaz szerintem a véletlen valódi jelentése: „Nem gondoltam volna.” Hitem szerint véletlen mint olyan nincs és amit ezzel a jelzővel illetünk, az valójában annyit jelent hogy arra úgy egyébként nem is gondoltunk volna, más értelemben véletlen mint olyan nincs, minden ott van az úton úgy ahogy az meg van írva és mindennek oka és következménye van.

E hosszabbra sikerült bevezető után, amiről írok most az egy egyszerű egyezőség. A világhálón találtam az információt és utánanéztem. Azt mindenki tudja, hogy a Szent Koronán lévő kereszt el van hajolva, de amit kevesen tudnak ezzel kapcsolatban az az, hogy ez a hajlásszög tizedfokra pontosan egyezik a Föld forgástengelyének a szögével. Micsoda véletlen! – mondhatnánk erre. Akik szerint vannak véletlenek, azok szerint ez véletlen, de akik szerint nincs, azoknak a kérdése: Akkor miért ez az egyezés?...
Nyilván a kérdés magában hordozza a választ: A magyar Szent Korona küldetése és így az egész magyarság sorsfeladata az egész Föld bolygóra vonatkozik.

Az igekötők 3. (Az igekötők enyhítő módja)

Az igekötőket általában arra „használjuk”, hogy az igéknek irányt, helyet, árnyalatot vagy befejezettséget adjanak. Ez nekünk egyszerű és magától értetődő – mert tudjuk, mikor teszünk valamit be, ki, le, át, szét, ésatöbbi – a magyar nyelvet tanulóknak viszont ez is a megoldhatatlan feladatok egyike. Azonban azt mi is kevesen tudjuk, hogy az igekötőket másra is szoktuk használni, és ez is annyira természetes hogy észre sem vesszük, ezt is teljesen önmagától tesszük. Ez az igék enyhítő „fokozása”, másképpen enyhítése. A melléknevek fokozása egyszerű és kevés rendhagyó melléknév van, jó-jobb-legjobb, nagy-nagyobb-legnagyobb, vagy egy kivétel: Szép-szebb-legszebb. Az igekötőknél is többnyire a „-bb” toldalékot használjuk, de itt a melléknevekkel szemben nem akkor amikor fokozunk, hanem amikor enyhítünk rajta. Például tova-tovább, össze-összébb, be-beljebb. Amikor valami összemegy, akkor az teljesen összemegy, ha összébb megy, akkor viszont nem tejesen megy össze hanem csak kicsit összébb, ha valaki behúzódik az eső elől a tető alá, az teljesen behúzódott, aki beljebb húzódik, az viszont csak egy kicsit megy beljebb.

Az igekötők listájából azok, amelyeket így lehet enyhítően fokozni:

1.	alá	-	alább
2.	be	-	beljebb
3.	benn, bent	-	bentebb
4.	előre	-	előrébb
5.	fel, föl	-	feljebb
6.	fenn, fent, fönn, fönt	-	fentebb
7.	hátra	-	hátrébb
8.	ide	-	idébb
9.	ki	-	kijjebb
10.	kinn, kint	-	kintebb
11.	le	-	lejjebb, lentebb
12.	oda	-	odébb
13.	össze	-	összébb
14.	szét, széjjel	-	széjjelebb
15.	tova	-	tovább
16.	vissza	-	visszább

Az igekötőkkel foglalkozó bejegyzések egyben itt lentebb az "Igekötők" címke alatt találhatóak meg.

Az igekötők 2. (Az igekötők listája)

A magyar nyelv sajátossága az igekötők használata, ezek egy egészen finom árnyalatát adják meg a nyelvünknek. Nem csak értenie, de éreznie is kell a nyelvünket annak az idegennek, aki ezeket hibátlanul akarja használni. Az igekötők listája, a teljesség igénye nélkül:

1.	abba		38.	kívül
2.	agyon		39.	kölcsön
3.	alá		40.	körbe
4.	által		41.	köré
5.	alul		42.	körül
6.	át		43.	közbe
7.	be		44.	közé
8.	bele, belé		45.	közre
9.	belül		46.	közzé
10.	benn, bent		47.	külön
11.	egybe		48.	le
12.	együtt		49.	lent
13.	el		50.	létre
14.	elé		51.	meg
15.	ellen		52.	mellé
16.	elő		53.	mögé
17.	elől		54.	neki
18.	előre		55.	oda
19.	észre		56.	össze
20.	fel, föl		57.	rá
21.	félbe		58.	rajta
22.	felé		59.	rendbe
23.	félre		60.	sorba
24.	felül, fölül		61.	szembe
25.	fenn, fent, fönn, fönt		62.	szerte
26.	fölé		63.	szét, széjjel
27.	hátra		64.	tele, teli
28.	hátul		65.	tova
29.	haza		66.	tönkre
30.	helyre		67.	túl
31.	hozzá		68.	újjá
32.	ide		69.	újra
33.	jóvá		70.	utána
34.	keresztül		71.	utol
35.	ketté		72.	végig
36.	ki		73.	végre
37.	kinn, kint		74.	vissza

Az igekötőkkel foglalkozó bejegyzések egyben itt lentebb az "Igekötők" címke alatt találhatóak meg.

Quo vadis Homo Hungariqus 2. (A titok)

Járva a világban, valóságban vagy így a neten járva-kelve, mindenhonnan azt hallom, hogy ott az iskolában a magyar gyerekek a legjobbak vagy rosszabb esetben a legjobbak közé tartoznak. De ugyanezt tapasztalhatjuk az élet minden területén, ahol a gondolkodás domborodik ki. Tudományok, szellemi sportok, minden ahol a gondolkodás, a logika számít, ott mi vagyunk a legjobbak és ezt már személyesen is többször megtapasztalhattam.

- Ronó fiam első napján az iskolában, odajött hozzám egy vezető forma nő, mert új arc voltam számára (mint később kiderült az igazgatóhelyettes) és pár percet beszélgettünk. Kérdezte ki vagyok, honnan jöttünk, és amikor mondtam hogy magyarok vagyunk, csak ennyit mondott rá: „A magyar gyerekek fantasztikusak.”

- Andris fiam mesélte az első munkanapja után: „...Kiderült közben hogy nem melóval kezdünk hanem van egy tréningnap. Ami azt jelenti hogy videót kell néznünk és aztán arról a videóról adnak nekünk egy tesztet... Mindenen átmentünk mindketten, volt hogy rezgett a léc de megvan… Rajtunk kívül volt még ezen a tréningen három angol, abból kettő kétszer is megbukott… xD ... Apa! Ezek akkora nyomorékok hogy azt néha jó nézni :D Mármint gondolj már bele! Mi tudunk sokkal többet, mint amit elvárnak? Általában nem is értettem hogy mit mondanak a videóban, mert még nem beszélem jól a nyelvet, de hogy ezek a kokottak, arra nem képesek hogy a saját anyanyelvükön lejátszott videóról meg tudjanak megírni egy tesztet, ez vicc.

- Amikor itt a világrekordunkról beszélünk bárkinek is, azt nem tudják elképzelni. A világrekordunk – ahogyan egy jóbarátom mondta régebben – egy tökéletes logikai alkotás, de ezt az étlapot itt – szó szerint – nem tudják elképzelni. Amikor mesélünk róla embereknek, akkor általában a reakció valami olyasmi, hogy „...de ez lehetetlen ...ezt hogyan csinálták meg?”

Sok blogban olvastam és beszélgetések során hallottam efféle történeteket, főképpen iskolába járó gyerekek sikereiről, illetve munkahelyeken meglévő szervezetlenségekről, amiket a miféléink közül akár egy kétkezi melós is simán pár óra alatt sokkal jobban megszervezne. Szerintetek mitől van ez így? Mitől jobbak az iskolákban a gyerekeink? Mitől tudunk sokkal logikusabban gondolkozni, mint mások? Ti tudjátok, hogy mi a titok? Én tudom... :-)

Móricz János - Táltosok barlangja (Ecuador)

1969-ben ad hírt a nemzetközi média arról, hogy a magyar származású Móricz János egy ősi civilizáció eddig ismeretlen és feltáratlan földalatti birodalmára bukkant Ecuadorban.

Az ott élő őslakos shuarok vezették el a magyar kutatót ősi szent helyükre egy titkos barlangbejáraton. A hatalmas Andok-hegység alatt, az amazonasi esőerdő kapujában, ezer kilométereken át húzódó, sok helyütt emberkéz által épített barlangrendszer egyik csarnokában Móricznak ismeretlen eredetű tárgyakat, kincseket mutatnak a shuarok.  

A horvátnádaljai (mai Körmend) születésű és a II. Világháború óta Argentínában élő Móricz János a hatvanas években Ecuadorban dolgozik, egy német aranybánya megbízásából Morona-Santiago tartományban végez  felméréseket. Az évek során barátság alakul ki közte és az ott élő őslakos shuar nép között. Móricz mesél nekik a magyarok mítoszairól, közte az ún. Arvisúrákról, miszerint őseink hajdanán aranylemezekre rótták az ősi történelmünket, a legutóbbi nagy kataklizma előtti és utáni történéseket. A shuar vezetők előtt sem ismeretlen a történet, azonosságot vélnek felfedezni a magyar nép és a shuar nép eredet-mítoszai között. Mindezek mellet néhány közös szót fedeznek fel egymás nyelvében. Ilyen például a nap, napos. Elmondják, hogy nem messze innen van egy lejárat az Andok alatti barlangrendszerbe, mely egy valóságos földalatti világba vezet. E barlang bejáratának őrzőit hívják ők naposnak, akárcsak mi iskolás kis felügyelőinket, a tanító néni helyettesítő segítőit. Ez a shuarok szent helye, ahová közülük is csak a kiválasztottak léphetnek be, és ők is csak bizonyos pontokon és meghatározott időközönként. Legendájuk elbeszéli, hogy a shuarok ősei föld alatt, barlangokban éltek. Mikor a Földre jöttek, egy idő után Sunki, a barlangi lagúnák királya, utánuk küldte leányát kígyó formában, ismerje meg jobban az embereket. Ám a földi emberek már rosszul bántak Sunki lányával, aki megsebesülve ment vissza apjához, és mindent elmesélt neki. Sunki nagy haragra gerjedt és kiengedte a lagúnák vízét, elárasztva az emberek földjét. Azóta nincs már kapcsolat az emberek és a barlangi világ között.

A barátság és közös szálak miatt a shuarok úgy döntöttek, megmutatják Móricznak szent helyüket. Napokig haladva a föld alatt, Móricz eljutott a legtitkosabb termekbe, ahol több különböző méretű, úgynevezett galériát látott, melyben több ezer arany és egyéb fémlemez sorakozott körben a falakon. A lemezek ismeretlen írással voltak teleírva, volt közöttük vésett, rovott, de a legtöbb azonban nyomott volt, ami sorozatkészítésre utalt. Ezt a csarnokot Móricz arany- vagy fémkönyvtárnak nevezte el, mert beavatói szerint is ezeken az arany lapokon ősi üzenet volt írva. Más termekben több ezer kő-, és kerámiaszobor volt, amelyek a legkülönfélébb embertípusokat ábrázolták furcsa ruházatban. A shuarok szerint mindezeket egy régi nép, a mi szóhasználatunkban egy ősi civilizáció mentette ide egy ősi kataklizma elől. Ez a Tayos-barlang az ecuadori-perui határ közelében van, 1969 óta hivatalosan magyar elnevezéssel Táltos-barlangnak hívják. Évek során kiderült, hogy ez nem csupán egy barlang, hanem egy egész labirintus-rendszer, mely több ezer kilométeren és több országon (Dél-Kolumbiától, Ecuadoron, Perun át Chiléig, Argentínába, Bolíviába és Brazíliába átnyúlva) áthúzódik az Andok hegység alatt. Az őslakosok hite szerint a mai napig is élnek emberek, vagy legalább is valamiféle lények odalenn, méghozzá városokban.Már ők sem emlékeznek mikor, és kik rejtették ide mindezeket. Ráadásul, a kincsek termei és a barlangrendszer több szakasza emberkéz által átalakított, tehát mesterséges földalatti alkotás, több száz méter mélyen, a több ezer méter magas Andok hegység alatt.

A történet folytatását megtalálod ezen az oldalon.

Forrás: Juanmoricz.hu

Légkondenzációs hűtőtorony (Heller László és Forgó László)

A világ villamosenergia-igényének állandó és erőteljes növekedése a XX.század közepén rendkívül nagy feladat elé állította a villamos erőművek tervezőit.

Nem csupán a mennyiségileg növekvő igényeket kellett kielégíteni, hanem arról is gondoskodni kellett, hogy az új erőművek korszerűbbek, gazdaságosabbak legyenek. A villamos erőművekben különféle tüzelőanyagok (ásványi szén, kőolaj, földgáz) elégetésével fűtik a kazánt, amelyben tisztított és lágyított vízből nagynyomású gőzt állítanak elő. A gőzzel turbinákat hajtanak meg, azok pedig működésbe hozzák a villamos áramot szolgáltató generátorokat. A turbinából érkező fáradt gőzt hűtőkondenzátoron cseppfolyósítják, majd – megőrizve tisztaságát – újra a kazánba vezetik. Az első erőművekben a kondenzátor hűtésére vízhűtést alkalmaztak, nedves hűtőtornyot, ez igen nagy vízmennyiséget igénylő technológia volt. Ezért már régi törekvés volt, hogy olyan hűtőtornyot, olyan kondenzációs rendszert alakítsanak ki, amelynek hűtésére levegőt használnak fel, és nincs párolgásból származó vízveszteség.

A vízellátási problémákat szinte maradéktalanul megoldja a Heller-Forgó-rendszerű légkondenzációs hűtőtorony.

1954-ben egy textilgyárban kísérleti jelleggel kezdte meg üzemelését a világon elsőként létesített légkondenzációs berendezés. Még a legderűlátóbb szakemberek sem merték volna kijelenteni, hogy röpke egy évtized alatt világhírnévre tesz szert a dr. Heller László és dr. Forgó László találmányának egyesítéséből keletkezett hűtőtorony, melyet ma már csak úgy emlegetnek, hogy a „Heller-Forgó-féle légkondenzációs berendezés”. A sikeres kísérletet rövidesen követte az üzemszerű alkalmazás, elsőként Dunaújvárosban, a vasműben, majd külföldön és idehaza is.

A légkondenzációs rendszer jellegzetessége a keverő típusú kondenzátor és a szabadban elhelyezett, apróbordás elemekkel rendelkező víz-levegő hőcserélő berendezés.

A keverőkondenzátorban a gőzturbinából kilépő, munkát végzett gőz a tápvíz tisztaságú hűtővízzel keveredik, aminek hatására a gőz kondenzálódik, a hűtővíz hőmérséklete pedig emelkedik. A hűtővíz porlasztófúvókákon keresztül jut be a gőztérbe úgy, hogy a rövid csövekből és terelőlemezekből álló fúvókák egymással párhuzamos vízhártyákat alakítanak ki, a gőz e hártyák közé áramlik és kondenzálódik. A légelszívások helyén utóhűtő fúvókák biztosítják a levegő-gőz keverék megfelelő lehűtését. A kondenzátorból a kondenzátum és a hűtővíz keveréke két irányban távozik. A lecsapódott gőznek megfelelő mennyiséget a kondenzátumszivattyú a tápvíz-előmelegítő rendszeren keresztül a kazán felé továbbítja. A kondenzátumnál 50-70-szer nagyobb mennyiségű hűtővizet a keringetőszivattyú a száraz hűtőtorony alján elhelyezett apróbordás hőcserélőkön hajtja át. Ezekben a hőcserélőkben a hűtővíz a hidegebb, atmoszferikus levegő hatására lehűl, majd visszajut a kondenzátor porlasztófúvókáihoz.

A hűtőtorony hiperbolikus vagy hengeres alakú, általában vasbetonból készült 100-120 m magas építmény. A torony belépőnyílásában, az alján, a kerület mentén függőlegesen vannak elhelyezve a Forgó-féle apróbordás hőcserélő táblák. A hőcserélő táblák merevítőrudazattal vannak összekötve úgy, hogy egymás mellett cikcakkban, egymással 60°-os szöget bezárva helyezkednek el.

Az apróbordás hőcserélő lehetővé teszi, hogy kis légellenállás és viszonylag kis légsebesség esetén is igen kis hőmérséklet különbségek mellett, jó hőátadási tényezővel lehessen a rendkívül nagy hőmennyiséget átadni a levegőnek. Szerkezeti felépítésének lényege, hogy a hűtővíz csöveire (99,5%-os) alumíniumból készült lemezeket erősítenek fel úgy, hogy minden olyan két cső között, amelyben a hűtővíz ellentétes irányba áramlik, a hővezetést gátló megszakítás, borda van kialakítva. Az ezekkel az apróbordás elemekkel felmelegített levegő nagy természetes huzatkülönbséget hoz létre még nyári viszonyok között is, ami a hűtőtorony természetes légellátását biztosítja. Ha a hűtővíz lehűtéséhez szükséges mennyiségű atmoszferikus levegőt a torony kéményhatása mégsem biztosítja, akkor ventilátor segítségével hozzák létre a megfelelő huzatot.

A légkondenzációs hűtőtorony előnye, hogy a hűtővíz teljesen zárt rendszerben kering, vízvesztesége nincs. A kis vízfogyasztás következtében az erőmű telephelyének megválasztása a víz beszerzési lehetőségeitől gyakorlatilag függetleníthető. Minthogy a hűtővíz a levegővel közvetlenül nem érintkezik, párolgási vesztesége nincs, ezért a rendszer első feltöltése után póthűtővíz gyakorlatilag nem szükséges. A hűtővízrendszer túlnyomó része, a hűtővíz szivattyútól a hőcserélőn át a vízturbináig atmoszferikusnál nagyobb nyomás alatt áll, ezért ki van zárva, hogy a külső, atmoszferikus levegő a hűtővízrendszerbe és ezen keresztül a kazánrendszerbe juthasson. Másrészről a hőcserélőkben uralkodó nagyobb nyomás megkönnyíti - esetleges meghibásodás alkalmával - a lyukadási helyek felderítését, mivel ezen a helyen a víz jön ki, és nem a levegő megy be a rendszerbe. A teljesen zárt csőrendszerben keringő hűtővíz a kazántápvízzel azonos minőségű, nincs szükség tehát elválasztó felületre a kondenzálódó gőz és a víz között. A nagyméretű és költséges rézcsöves felületi kondenzátor helyett egyszerű keverőkondenzátor kerül alkalmazásra. 

A feltalálókról:

Heller László (1907-1980) Kossuth-díjas gépészmérnök, feltaláló, a hőtan és az energetika tudósa, Nagyváradon született.

1931-ben a Zürichi Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, a szilárdságtan volt a szakterülete.  A '40-es években az ő tervei alapján épült Magyarország első nagynyomású ipari hőerőműve az Ajkai Timföldgyár mellett. Ebben az időben dolgozta ki az erőművek víz nélküli, levegővel történő hűtésére szolgáló eljárását, a róla elnevezett „Heller-system”-et, vagy ahogy másképp is ismert itthon: a „Heller-Forgó-rendszer”-t. A II.világháború után megalapította az EGART-ot, a Hőterv és a későbbi Energiagazdálkodási Intézet (EGI) jogelődjét. A privatizálást kihasználva a hasonló profilú német GEA szerezte meg a tulajdonjogot a szabadalmakkal együtt, és ezután az EGI erősebb gazdasági háttérrel, önálló mérnöki munkát végezhetett. 1951-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol megszervezte az Energiagazdálkodási Tanszéket. Tanítványai közül itthon és külföldön igen sokan elismert szakemberré váltak. 1954-től akadémikus, a World Energy Conference magyar nemzeti bizottságának elnöke volt. Színvonalas mérnöki munkásságát szabadalmainak (időnként más feltalálóval együtt) nagy száma is jellemzi.

Forgó László (1907-1985) gépészmérnök, ő is a Zürichi Műszaki Egyetemen tanult, 1929-ben szerzett diplomát, majd ott tanított 1931-ig. Magyarországra visszatérve a Magyar Radiátorgyár Rt. fejlesztőmérnöke lett. Itt dolgozott 18 évig, főként hőtechnikai gépek és berendezések műszaki fejlesztésén. Első találmányai is itt születtek: az „Invert rostély” és a „Sterilizátor” c. találmánya külföldi védelmet is nyert. A gyár az ő eredményeit is hasznosító termékeit sikeresen értékesítette a magyar, a német és az amerikai piacon. A II. világháború után a cég újjászervezésében is részt vett. Ezután az Iparügyi Minisztériumba került, majd a Hőtechnikai Kutatóintézet igazgatóhelyettese lett. Itt fejlesztette ki nagy jelentőségű találmányát, az ún. „apróbordás hőcserélőt”, és az ehhez szükséges gyártástechnológia kidolgozásában is fontos szerepet játszott. 1951-től haláláig a HŐTERV, majd az ennek jogutódjaként működő Energiagazdálkodási Intézet főszaktanácsadója volt. Műszaki érdeklődése igen széles körű volt: foglalkozott hőtechnikai gépekkel és készülékekkel, energiaracionalizálással, távfűtéssel. Találmányok, szabadalmak sora jelzi munkásságát. A gyakorlati hőátszármaztatás terén világszerte elismert szakembernek számított. Doktori disszertációjában a párhuzamosan kapcsolt kondenzátorcsövek légtelenítését dolgozta fel. Ilyen irányú munkásságával alapot teremtett a nagy teljesítményű, levegőhűtésű kondenzátorok méretezéséhez. Több szabadalma volt a légkondicionáló egyik alapelemének, a keverőkondenzátornak a tervezésével kapcsolatban is.

Forrás: http://www.sztnh.gov.hu

Quo vadis Homo Hungariqus 1. (A magyar elme)

Homo Hungariqus, Magyar Ember. Ahhoz hogy megértsük tudásunk miértjét, mitől tudunk mi többet mint általában mások, ahhoz ismernünk kell a történelmünket. Ha tudjuk múltunkat, akkor azt is megértjük, miért félnek tőlünk oly sokan, miért tartanak minket a „kevesek vagyunk - gyüttmentek vagyunk - semmirekellők vagyunk” tudatállapotban. Mert lássuk be, a legtöbb magyar ezt gondolja a magyarságról, azaz egyúttal saját magáról és ha valaki így vélekedik önmagáról, akkor az az ember és az a nép súlyos lelki problémákat hordoz magában.

Félnek tőlünk, a tudásunktól félnek, és félnek tőlünk mert ahogyan ők minket manipulálva tartják fenn az általuk kialakított rendet, úgy azt gondolják, hogy ha mi lennénk hasonló helyzetben, akkor mi is ugyanígy manipulálnánk őket. Pedig ez nincs így. Nekünk nincs szükségünk sem a többiek manipulálására, sem a tudásunkkal való visszaélésre. Most egy olyan világban élünk – és most ennek a világnak a végnapjait éljük – ahol a félelem, a hazugság napvilágra kerülésének a félelme vezet mindent. Amikor ennek a hazugságnak vége lesz és mások elfogadják a tudásunkat, képességeinket, akkor majd meglátják, hogy nem kell tőlünk félni, a tudásunk mindenkit szolgálni fog.

Ahhoz hogy megértsük a jövőnket, feladatunkat, ahhoz tudnunk kell a történelmünket, azt a történelmet, amit az utóbbi évszázadokban folyamatosan meghamisítottak. Ha már tudjuk honnan jöttünk, akkor tudjuk kik vagyunk és akkor tudjuk mi az utunk, a feladatunk.