Manapság, se nem tanítják az iskolákban a magyar nyelv valódi szabályrendszerét, se nem vigyáznak rá hogy azt szabályosan használjuk. Régen újságot is csak az írhatott, azaz lehetett újságíró, aki elvégezte az újságíró iskolát, ma már viszont boldog-boldogtalan írhat bármit és amiket írnak, azt nyelvtanilag senki sem ellenőrzi, ami tovább rontja a helyzetet. Ehhez jön még az is, hogy akiknek a feladata a nyelv védelme lenne, azok is inkább az elsorvadást támogatják, ezért aztán nyelvünk változása nagyon rossz irányba halad.
Ez az elsorvasztásos cél jól látható ahogyan teret adnak ennek, mert a leépüléssel járó változásokat a nyelv természetes változásának tudják be. Az egy nyelvtudományi elvi kérdés, hogy ha egy nyelv változása a leegyszerűsödés felé halad, akkor azt el kell fogadni mint normális változást vagy tenni kell ellene, azonban a hivatalos „magyar” hozzáállás határozottan az előbbit támogatja, „csak figyeljük és vegyük tudomásul a változásokat” – mondják.
Nyelvünk elsorvadásáról két részben fogok itt írni és itt az első részben a téma: Az egyes szám első személyben a határozatlan rag, a „k” hang elmaradása, átalakulása. Dolgozok vagy dolgozom, biciklizek vagy biciklizem? Úgy vélem, hogy szabályosan egyértelműen a „k” azaz a határozatlan ragot kellene használunk (mint ahogy ilyenkor a határozatlan ragot használjuk más személyek esetében is) azonban a hivatalos szabály sokáig úgy szólt, hogy az ikes igék esetében egyes szám első személyben határozott- és határozatlan ragozás esetében is kizárólag az „m” rag használatos. Erről azt gondolom, hogy ez az ikes igés magyarázat egy a változásokhoz hozzákreált szabályalkotás, mert eredetileg normálisan ragoztunk, aztán az évszázadok alatt az egyes szám első személy tárgyragja a múlt időből teljesen kikopott (ma már furán is hangzana, pedig logikailag ott lenne a helye) és jelenidőben is elindult ez a folyamat, amihez aztán a hivatalos nyelvészet összetákolta ezt az ikes igés szabályt.
Múlt időben: „CsináltaM valamit”, „csináltaM az ebédet”, de „csináltáL, csináltUNK valamit”, „csináltaD, csinálTUK az ebédet”… azaz más személyek esetében megvan a kétféle ragozás.
„Jelen időben az ikes igék első szám első személyben…” – mondja a szabály – jó, de miért? – kérdezem erre – mi köze az ikes ragozásnak az egyes szám első személyhez? Az ikes ige mint olyan, kizárólag egyes szám harmadik személyben létezik, ott használjuk az „-ik” végződést, illetve ha ebben igazuk lenne és egyes szám első személyben ez valóban másfajta ragozást jelentene, akkor a többi személyben meg miért nem? Hogy mennyire értelmetlen a hivatalosságoknak ez az „ikes” álláspontja, azt jól mutatja az is, hogy vannak olyan ikes igék, amiknél senki sem használja egyes szám első személyben az „m” ragot, amire a szbályalkotók kitalálták hogy azok nem ikes igék, hanem azok „ikesnek látszó igék”, ami már láthatóan zavaros és értelmetlen, és a hibás magyarázatot egy másik értelmetlen érveléssel próbálnak megmagyarázni. Ennek bemutatására ideteszek az nytud.hu oldaláról egy magyarázatot:
…
„Nemrég visszajöttem Magyarországra és észrevettem, hogy az emberek jelentős száma az ikes igék ragozási szabályait nem tartja be. Hallottam már azt is, hogy az iskolákban sem kötelező. Szeretném megtudni, hogy a Tudományos Akadémiának mi a hozzáállása az ikes ragozáshoz
Jól vette észre a kérdező azt a jelenséget, amit mindannyian tapasztalunk: az ikes ragozás (szabályos) használata egyre inkább visszaszorulóban van, illetőleg a kijelentő mód jelen idejének egyes szám 3. személyére korlátozódik: eszik, fázik, lakik stb. A beszélt köznyelvben egyes szám 1. személyben terjedőben vannak a szabálytalan (iktelen ragozású) alakok: az eszem helyett az eszek, a fázom helyett a fázok, a lakom helyett a lakok stb.
Több tényező is hat az ikes ragozás fennmaradása ellen. A teljes ragozási paradigmát nehéz betartani, meglehetősen bonyolult és sokat változott, egyszerűsödött történetileg is már az elmúlt évszázadokban. Az ikesnek látszó mászik, hazudik stb. szabályos 1. személyű alakja nem mászom, hazudom, hanem mászok, hazudok stb. Ezek ugyanis nem állandó ikes igék, csak 3. személyű alakjuk az. Azért is nehéz betartani, mert a nyelvjárások többségében, vagyis nagyon sok ember saját nyelvváltozatában nincs ikes ragozás, és valóban az iskolai anyanyelvoktatásban sem olyan erőteljes már ennek a ragozási formának a megkövetelése, mint volt néhány évtizeddel korábban. A mindennapi beszélt nyelvi változatokból is általában hiányzik, még leginkább a művelt, választékos, írott nyelvhasználatban tartja magát, de a beszélt nyelvben már itt is visszaszorulóban van.
A nyelvészetnek az a dolga, hogy kodifikálja, dokumentálja ezt a változást, rögzítse, magyarázza a történeti és a mai szinkron állapotot, mást nemigen tehet. Az ikes ragozás szabályos használata a mai helyzetet figyelembe véve csak a tiszta és állandó ikes igék kijelentő módjában várható el: látszom, látszol, látszik; eszem, eszel, eszik; iszom, alszom, lakom, dolgozom stb. Jó volna ezt következetesen megőrizni az iskolai oktatásban is, de e tekintetben gyakran még a tanárok, a művelt emberek nyelvérzéke is elbizonytalanodik. Álláspontunk tehát az, hogy aki tudja, ismeri, megtanulja, az feltétlenül jól teszi, ha használja, mert választékosabb, változatosabb, árnyaltabb lesz a stílusa, a beszédmódja.”
…
Ennyi az idézett szöveg és ebből is látszik, hogy az zavaros és értelmetlen, ez csak a rossz irányú átalakulás látszólag szabályossá magyarázásának a próbálkozása. Azt hogy ez csak egy rossz szándékú szabályalkotás, jól mutatja az is amit ők maguk írnak – mint itt fentebb olvasható – hogy „a nyelvjárások többségében ez nem alakult ki”, de mondom másképpen: A nyelvjárások többségében ez a torzulás nem alakult ki. Szintén ezt a torzulást mutatja az is, hogy sajnos egyesek manapság egyre több olyan igénél is az „m” végződést használják, amiknek közük sincs az ikes igékhez, például: „Könyörgöm!” – ugye ez mindenkinek ismerős – de én már hallottam olyat is, hogy „mondom neki valamit” meg „nem élem vele”, amik szerencsére még sokak fülét bántják.
Ez a nyelv torzulásának az iránya, és a nyelvészeknek azon részéről bűn, akik teret adnak az ilyen rossz irányú változásoknak. Ami ezt a filozófiájukat illeti, miszerint „a nyelvészetnek az a dolga, hogy kodifikálja, dokumentálja ezt a változást, rögzítse, magyarázza a történeti és a mai szinkron állapotot, mást nemigen tehet”, nos ha valóban így lenne, akkor hova jutna a nyelvünk? Akkor szerintük csak egyszerűen el kellene fogadni, hogy nákolnak, hogy suk-sükölnek, hogy a „lesz”-t „lessz”-nek, az „egy”-et „eggy”-nek írják? Ezek is csak a nyelv alakulása lenne szerintük? Sajnálatos az efféle hozzáállás, véleményem szerint a nyelvészetnek oda kell figyelnie a változásokra, látnia kell hogy mi a természetes változás és mi az ami ellen tenni kell.
De szerencsére nyelvünk él és ahogy idővel sok idegen jövevényszót kiszorít, helyet adva ahelyett egy magyar megfelelőjének, ugyanúgy ez a torzulás is kiszorulóban van és egyre többen újra helyesen egyes szám első személyben a „k” ragot használják, mitöbb most már a hivatalos szabályban is az áll, hogy egyes szám első személyben használható mindkét ragozási forma.
Számomra az a normális, ha „én” biciklizek, eszek, iszok, alszok, pont úgy mint a hogy jövök, megyek, élek. Miért kell egy torzulást egy sokkal bonyolultabb szabállyal szabályosnak beállítani? A hivatalosságok szerint akik az „m” ragot használják, azoknak választékosabb, változatosabb, árnyaltabb lesz a beszédmódja, viszont pont ellenkezőleg, ha valaki a kétféle rag helyett csak egyet használ, azzal pont egyszerűbben, a változatos beszéd ellenében beszél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése