Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás

Lehet azon vitatkozni, hogy a világban fellelhető rovásírás eredetű régészeti leletek 6.000, 16.000 vagy 36.000 évesek, de azon nem, hogy az emberiség őskultúrája az egyetemes írásbeliség forrása a rovásírás, amely kultúránk gyökere, alapja. Miért kellene azon csodálkoznunk, hogy a boszniai piramisokban talált bot leleten magyar rovásírás található?
Hogy ezt miért kell a világ előtt elhallgatni...? Ha itt lesz az ideje, mindenki megtudja majd. Addig is minden magyarnak joga, dolga és kötelessége, hogy emelt fővel járjon a világban.

Quo vadis Homo Hungariqus 12. (Utálatpropaganda)

Amikor beszélgetünk a magyarságnak a világban meglévő helyéről, szerepéről, akkor szinte mindig belefutunk abba, hogy minket mindenki mennyire utál, és hogy magyarban ne bízz, mert a magyar a magyart utálja a legjobban. De ez tényleg így van? Valóban utál minket majd' mindenki, sőt a magyar a magyart a legjobban?
Nem, ez távolról sincs így, ez is mindössze annak a propagandának a része, amitől leértékeljük önmagunkat. Ha kicsit tüzetesebben körülnézünk, akkor mit is láthatunk? A világ Európán és Észak-Amerikán kívüli részein akinek van tapasztalata velünk, azoknak ez nagyrészt pozitív képet ad rólunk. Ha szűkebb környezetünket Európát nézzük, akkor bármerre járunk, a szomszéd népek jobb esetben nem nagyon kedvelik, rosszabb esetben kifejezetten rühellik egymást, tehát hogy egyik-másik szomszéd nem szeret minket, azzal egyáltalán nem rosszabb a megítélésünk, mint másoknak.
A dánok utálják a németeket és viszont, és a németek a franciákkal is így vannak, a franciák az angolokkal, azok meg a wales-iekkel meg a skótokkal. Mehetnénk így végig, sorban... a görögök és a törökök ki nem állhatják egymást, ahogyan a szerbek is így vannak a bosnyákokkal és a horvátokkal, utóbbiak az olaszokkal, és bármerre nézünk, szinte minden nép így van a legtöbb szomszédjával.
Ehhez képest mi magyarok semmivel sem vagyunk a többinél utáltabbak. Az hogy a román, szerb, osztrák meg szlovák úgy van velünk ahogy, az teljesen "normális európai értékrend", sőt az hogy a lengyelekkel, vagy hogy közvetlen szomszédokat említsek, horvátokkal, szlovénekkel, ukránokkal kölcsönösen nincs különösebben problémánk, errefelé az számít szinte üdítő kivételnek, sőt tovább megyek; kis közösség szintjén sokszor még az előbb említett szomszéd népekkel sincsenek problémáink, a lakókörnyezetünkben teljesen normálisak a kapcsolataink velük.
Amikor ide Londonba költöztem, az megmutatta nekem azt is, hogy errefelé az embereknek vagy semmi bajuk velünk, vagy nem is tudják merre van Magyarország, de ez meg nem elsősorban a mi hibánk, hanem az itteni oktatásé. Otthon azért egy átlag leérettségizett, Európa országait többé-kevésbé be tudja tájolni, legalább úgy körül-belül mit merre kell keresni, itt azonban ez nagyon nincs így. A másik londoni tapasztalatom meg az itt élő honfitársainkkal kapcsolatos. Én is úgy jöttem ide, hogy "csak magyarban ne bízz meg" de aztán kellemes csalódás ért, nem igaz ez, a magyar pont úgy segíti a magyart, mint más nációk teszik az övéikkel. Ma már Londonra azt mondják, hogy a világ második legnagyobb magyar városa, az itt élő magyarok számát olyan 350-400ezer közöttire-körülire tehetjük, és nagyon ritka az amikor egy magyar a másikat előre megfontoltan kihasználná, becsapná. Persze amikor ilyen történik, akkor aztán az borzasztó hírként száguld végig a neten, és abból megint levonja mindenki a következtetést: "Na tessék, már megint..." Pedig az ilyenek csak néhányan vannak, esetleg egy-két százan. Vagy párezren? De mi ez a 350ezerhez képest? 1 százalék? 2? Akkor tényleg ebből kell kiindulnunk? Ugye nem...
Magyarnak a magyarral általában, alapvetően nincs baja. Ami van, az meg nagyrészt ebből az utálatpropagandából táplálkozik, mert ha az ember találkozik ilyennel, akkor persze hogy odafigyel erre és szomorúan sóhajt egyet, az meg eszébe sem jut hogy sok más nép hogyan van a sajátjával. Most nem akarom végig sorolni azokat az európai országokat, ahol ugyanahhoz a néphez tartozók utálják egymást, vannak bőséggel ilyen népek, és hozzájuk képest mi sokkal jobban vagyunk egymással. Nincs baja a szegedinek a pécsivel, a győrinek a miskolcival, vagy a székelynek a kis-magyarországival. Vannak rivalizálások, de az nem gyűlölet, az leginkább lokálpatriotizmus.
Ha mégis olyan helyzettel találkozunk, ami mindezeket a téveszméket akarja erősíteni, akkor arról tudnunk kell, hogy mindez ennek az utálatpropagandának a része, eredménye. Az is amikor főváros és vidék között akarnak "árkot ásni" akkor is amikor azt akarják bizonygatni, hogy már megint magyar csapott be magyart, vagy xy-nak és xy nemzetnek milyen borzasztó rossz a véleménye rólunk. Ezek csak töredékszázalékok, ez csak propaganda.

Új hangszóró (Papp Gergely)

Új, szebb hangzású hangszórók készülhetnek egy húszéves magyar diák találmányai nyomán. A húszéves Papp Gergely egyedi hangszórót épített meg a világ legjobb ragasztójának felhasználásával. A találmánnyal az Intel arizonai tudományos versenyén, az ISEF-en a harmadik helyezést szerezte meg. Bár angolul csak három hónapja tanul, az amerikai versenyen már négy Nobel-díjas zsűritagnak is elmagyarázta ötletének lényegét. Az olcsón megépíthető, mégis jó hangzást biztosító hangrendszerek megépítését lehetővé tevő technológia szabadalmának bejegyzése már megkezdődött, ami szerencse, mert már megtalálták az ipari kémek is, akiket ügyesen lerázott.
Erről bővebben itt:
Forrás: Origo

Nyelvünkről egy másik nézőpontból

Sokáig vacilláltam a következő idézeten, feltegyem-e ide vagy sem, mert szövege - mondjuk ki - minősíthetetlen, azonban végül mégis a blogba kerülése mellett döntöttem. Ennek az oka az, hogy nézzük meg a társadalomnak ezt az oldalát is, nyelvünket miként "művelik". Persze, elsőre sokan felhorkanhatnak, hogy aki így beszél az műveletlen, de most a műveltségnek nem erre a formájára gondolok, hanem arra hogy más nyelv képtelen erre a fajta fogalom alkotásra, hogy egy szóból, így tudjon ennyiféle jelentést megalkotni, és egy nyelvet így beszélni, már egy külön képességet jelent.

Az alábbi párbeszédet, és az azt követő magyarázatát többen különböző forrásúnak vélik, de valódi szerzője ismeretlen.

Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval, a háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja, és amint a lány egy pillanatra távozik, a két fiú között a következő párbeszéd alakul ki:
- Baszod, mi?
- Á!
- Át akarsz baszni, mi?
- Ne basztass már! Basznám, baszod, de rábasztam. Baszik baszni, baszd meg! Ez bebaszott! Ezt kibaszottul elbasztam! Bassza meg!

Fordítsuk magyarról magyarra:
- Lefeküdtél vele, mi?
- Ááá!
- Becsapsz, mi?
- Ne kínozz! Szívesen magamévá tenném, elhiheted, de kudarcot vallottam, nem hajlandó szeretkezni, az ördög vinné el! Ez aztán a váratlan fordulat! Ugyancsak alaposan melléfogtam! A fene egye meg!

Nem vitás, a kis példa rendkívül élesen világít rá hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére, ugyanakkor nem tudok szabadulni egyfajta torz büszkeségtől sem, lám még nyomorában is milyen kifejező, milyen hajlékony a nyelvünk! Nem ismerek egyetlen nyelvet sem, amely ehhez hasonló bravúrra lenne képes, ugyanannak az alapszónak pusztán tizenháromféle ismétlésével (többé-kevésbé) értelmes párbeszéd alakítható ki! Külön fel szeretném hívni a figyelmet a „baszik baszni” fordulat rendkívüli finomságára. Ha például felcseréljük a szórendet, menten micsoda merőben más értelmet nyer a kifejezés! „Baszik baszni” = „Nem hajlandó szeretkezni”, de „Baszni baszik” = „Nemi életet él ugyan...” és úgy folytatódhatna például, hogy „...csak épp nem énvelem.” Baszni baszik, baszik baszni. Micsoda különbség!

Volna, lenne

Pár érdekes példa arra, amikor sokan nem is gondolnánk, nyelvünkben miként is épül fel egy-egy szó, és mennyire apró eltéréseket tudunk különbözőképpen kifejezni.
Lesz + het = Lehet. Igen, a lenni ige jövőidejű alapformájához hozzátesszük a hat-het” képzőt, és az lesz a lehet, vagy egy másik példán: Leszek + het = Lehetek.
Ha a lenni ige jövő idejű alapformájához hozzárakjuk a na-ne” képzőt, lesz + ne = Lenne. Leszek, lennék, leszel, lennél... Ha az ige múlt idejű alapformájához tesszük a na-ne” képzőt: Volt + na = volna. Volnék, volnál, volna... Rendkívül kicsi a két kifejezés között a különbség, volna, lenne. Ugyan mind a kettőt jelenidőben használjuk - ha lenne autóm... ha volna autóm - azonban a „volna” egy múltból eredő gondolatot sugall, ha „már” volna autóm, a lenne pedig a jövőbe mutat. Annyira kicsi a különbség a két szó árnyalata között, mint két nagyon hasonló színárnyalat. A különbséget szinte csak akkor vehetjük észre, ha a két színt egymás mellé rakjuk. Talán kicsit rávilágít a két szó közötti különbségre, hogy a „volna”-t tudjuk használni, a lenni ige befejezett múlt idejű formájával együtt: „Lett volna", azonban a „lenne”-vel nem: „Lett lenne”.
Nagyon árnyalatnyi a különbség, de az a különbség ott van. Ilyen az a csodálatos nyelv, ez a milliárdnyi árnyalat nyelve.

Kimondott hangok

A magyar nyelv azok közé a nyelvek közé tartozik, amelyikben ki kell mondani minden betűt, ami a szóhoz tartozik. Persze van hasonulás, meg más a beszédet egyszerűsítő dolgok, de alapjában véve minden hangnak szerepe van a szavakban, és ez is nyelvünknek a hihetetlen árnyaltságát mutatja. Más nyelvekben - sok indogermán nyelv ilyen  a beszélt nyelvben sokszor szinte csak a hangsúlyos szótagot mondják ki rendesen, a többit elharapják, elnyelik.
Nyelvünkben minden betűnek-hangnak jelentése van, a szótövet tovább építve, sorban... szinte a végtelenségig. Például:
Vittem - tt = múlt idő, m = én
Hoztadt = múlt idő, d = te
Az egyes szám első személyt a legtöbbször az m” hanggal fejezzük ki. Enyém, viszem, nekem, engem...
Az egyes szám második személyt ugyanígy általában a d” betűvel: Tied, hoztad, neked, szereted...
Viszünk - nk = többes szám első személy, azon belül k = többes szám,
Vittetek - tt = múlt idő, t(e)k = többes szám második személy, azon belül k = többes szám.
Minden személynek, a szó minden módosulásának megvan a maga hangmegfelelője, ezért szükséges kimondani mindent, és egyúttal így lehet egy-egy szót hosszan és sok elemet felhasználva felépíteni. Erre a szófelépítésünkre a kedvenc példám (nem saját, hallottam valahol) a meghívattathatnátok”.
Hív
Meghív
Meghívat
Meghívattat
Meghívattathat
Meghívattathatnátok
Erre azt kell mondanom hogy gyönyörű, és másoknak megtanulhatatlan... vagy ha mégis sikerül ez nekik, azzal ők is kicsit magyarrá válnak.