A magyar nyelv azok közé a nyelvek közé tartozik, amelyikben ki kell mondani minden betűt, ami a szóhoz tartozik. Persze van hasonulás, meg más a beszédet egyszerűsítő dolgok, de alapjában véve minden hangnak szerepe van a szavakban, és ez is nyelvünknek a hihetetlen árnyaltságát mutatja. Más nyelvekben - sok indogermán nyelv ilyen – a beszélt nyelvben sokszor szinte csak a hangsúlyos szótagot mondják ki rendesen, a többit elharapják, elnyelik.
Nyelvünkben minden betűnek-hangnak jelentése van, a szótövet tovább építve, sorban... szinte a végtelenségig. Például:
Vittem - tt = múlt idő, m = én
Vittem - tt = múlt idő, m = én
Hoztad - t = múlt idő, d = te
Az egyes szám első személyt a legtöbbször az „m” hanggal fejezzük ki. Enyém, viszem, nekem, engem...
Az egyes szám második személyt ugyanígy általában a „d” betűvel: Tied, hoztad, neked, szereted...
Viszünk - nk = többes szám első személy, azon belül k = többes szám,
Vittetek - tt = múlt idő, t(e)k = többes szám második személy, azon belül k = többes szám.
Viszünk - nk = többes szám első személy, azon belül k = többes szám,
Vittetek - tt = múlt idő, t(e)k = többes szám második személy, azon belül k = többes szám.
Minden személynek, a szó minden módosulásának megvan a maga hangmegfelelője, ezért szükséges kimondani mindent, és egyúttal így lehet egy-egy szót hosszan és sok elemet felhasználva felépíteni. Erre a szófelépítésünkre a kedvenc példám (nem saját, hallottam valahol) a „meghívattathatnátok”.
Hív
Meghív
Meghívat
Meghívattat
Meghívattathat
Meghívattathatnátok
Erre azt kell mondanom hogy gyönyörű, és másoknak megtanulhatatlan... vagy ha mégis sikerül ez nekik, azzal ők is kicsit magyarrá válnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése