Quo vadis Homo Hungariqus 6. (Hamis utakon 2.)

Mi is hiszünk valamiben, de most hamis úton járunk. Mindenkinek szüksége van a hitre, aminek a gyökerei a nép történelmében vannak benne, és ha egy nép nem az igaz történelmét tudja magáénak, akkor a hite sem lesz valóságos, és akkor ezzel a jövőképe is hamissá válik. Meghamisították történelmünket, meghamisították a hitünket, ezáltal az egész mibenlétünket. Az elmúlt kétszáz évben, mindig volt olyan hatalom amelyiknek érdeke volt ennek a hamisságnak a fenntartása.
Az emberi psziché roppant érzékeny műszer, bárkivel könnyen el lehet hitetni hogy ő egy őrült, elég csak néhány általa hitelesnek vélt személytől ezt hallania, meg kell pár valódinak tűnő bizonyíték, amivel az őrültségét igazolják, és onnantól ez az ember már olyanná is válik, őrültként fog cselekedni és annak fogja magát érezni.
A hamis létünk ideológiájának a csúcspontja az, amikor azt mondják rólunk, hogy a magyar a magyart utálja a legjobban. Tökéletes munka, mert aztán így is lett, a magyar elkezdte utálni a magyart, "...hiszen ő is utál engem" és mondják "ne bízz a magyarban", és nem bízunk meg egymásban és persze mindig meg is találjuk az ezeket igazoló bizonyítékokat.
Azonban amikor öntudatlanul cselekszünk, akkor azt tesszük amit normális helyzetben - enélkül a pszichológiai megdolgozás nélkül - tennénk. '89-ben is egyből ment sok magyar segíteni Romániába, és nem csak azért mert ott is élnek magyarok, de ha egyébként csak ezért tettük volna, akkor ezzel meg összedől az az elmélet, hogy a magyar a magyart utálja a legjobban. Egy magyar alapjában véve bármikor bárkinek segít, ez az ami önmagából a magyarságunkból fakad, nem pedig a mindenkinek - legjobban a saját fajtájának - az utálata.
Azt gondolom, hogy újra bíznunk kell egymásban, és elhinni hogy ez a bizalmatlanság és egymás utálata, egy kívülről gerjesztett állapot. Lassan, ahogyan újra lesz bizalom, az úgy fogja saját magát felépíteni a magyarságban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése