A mai ember csak olyan 9-10ezer évre képes visszaemlékezni. Ami előtte volt, az a köd homályába vész és mert az ember gyarló, így arról nem is akar tudomást venni, úgy tesz mintha azok a korok nem is lettek volna, és felépített a látóhatárán túl lévő múltba egy ősember legendát, mintha a gondolkodó ember csak most először jutott volna el erre a szintre, amit most megélünk.
Azonban ez nem így volt és vagyunk páran – egyelőre még csak kevesen – akik ezzel nem értünk egyet. Van néhány nép, közöttük a magyar, akik a régebbi civilizációknak is részesei voltak, és ahogyan a szemünk kinyílik, úgy fogjuk megérteni egyre többen a valódi történelmet, az ember valódi feladatát, és ebben az egészben a mi helyünket.
Amit most még nem tudhatunk hogy valójában mi is ez a feladat, csak a múltból idemaradt nyomait láthatjuk, de majd eljön a pillanat, amikor mindent meg fogunk érteni. Hogy mikor lesz ez a pillanat? Amikor a feladatunk beteljesedésének a csúcspontjához érünk. A legnagyobb vihar előtti pillanat lesz ez, és ezt a vihart már a teljes tudatossággal fogjuk megélni, mert csak úgy élhetjük majd túl ezt, ha tudatában vagyunk mindennek. Amikor az ember megérti, mi miért van, miért lett így a világ, és eleink miért is indították őseinket útjukra, az az lesz a pillanat, amikor a vihar kirobban majd. A tudatra ébredés a hősöknek erőt ad, a rosszaknak meg felmentést és egyúttal lehetőséget arra, hogy jóvá váljanak. Ők, a rosszak ekkor mind meg fognak halni, mert jóvá váltak, hősökké lettek, amivel megmentették a világot a végpusztulástól, amibe ők vezették azt. Kapzsiság, mohóság, gőg, és sorolhatnánk hosszan.
