A csodálatos magyar nyelv (Az igekötők 1.)

Nyelvünk sokszínűségét bemutatandó, nézzük meg hogy az igekötőkkel milyen árnyaltan lehet elmondani dolgokat. Az igekötők eredetileg talán valamiféle irányt, módot, változást mutattak az adott igéhez kapcsolva, aztán egynémelyik önálló életre kelt és mára már egészen mást jelent.
Ilyen például: Kibukik valamin, rájön valamire.

Az igekötőknél nem mindegy a szórend sem, mert lehet az ige elé írni, meg utána - de akkor külön - vagy ugyan az ige elé, de a két szó közé egy harmadik kerül.
Majd megcsinálom a feladatot,
meg fogom csinálni a feladatot,
a feladatot fogom megcsinálni.
Apró eltérések, árnyalatnyi mást jelentések. Ilyenkor gyakori helyesírási hiba, amikor az igekötőt a középre tett szóval egybe írják.
Például hibásan: Megtudom csinálni, helyesen: meg tudom csinálni,
hibásan: elakarok menni, jól: el akarok menni.
A hiba oka egyszerű. Az igekötő bár a közbenső szóval egybe mondjuk, de nem arra a szóra vonatkozik, hanem az utána következő igére.

De visszatérve az igekötők alapvető feladatára, egy példa az árnyalatokra. Más nyelvekben általában egészen különböző szavakkal fejezik ki ezeket, vagy nincs is rájuk különböző szó, csak a szövegkörnyezet adja meg a más-más mondandót.
Amikor kifestjük a szobát:
Tegnap kifestettem a szobát. A falakat, újra lefestettem krémszínűre, az ajtót meg az ablakkeretet meg átfestettem kékről zöldre és az ablakkeretre ráfestettem virágmintát, de aztán rájöttem ez mégsem lesz így jó, ezért az ablakot visszafestettem kékre, de véletlenül az ablakon a kilincset is befestettem. Már kora este volt, amikor azt vettem észre, hogy jól elfestettem az időt, összefestettem a ruhámat. Festés közben arra gondoltam, holnap majd megfestem az önarcképemet és közben valami aláfestő zenét is fogok hallgatni.

Kifest, lefest, átfest, ráfest, visszafest, befest, elfest, összefest, megfest, aláfest. Egy szó tíz igekötővel, tízféle jelentés, árnyalat.

Az igekötőkkel foglalkozó bejegyzések egyben itt lentebb az "Igekötők" címke alatt találhatóak meg.

Szódavíz (Jedlik Ányos)

A szódavíz (másként szikvíz, a köznyelvben szóda is), nyomás alatt lévő szénsavas ital.
Szikvíznek (szódavíznek) csak olyan terméket szabad nevezni, amely szifonfejes palackba, vagy szifonfejes felvezető szárral ellátott szikvizes ballonba van töltve. A szódavíz nagy nyomáson (4-6 atmoszféra) szén-dioxiddal telített ivóvíz, amelynek Magyarországon való gyártását Jedlik Ányos dolgozta ki. Kezdetben a szódavizet szikvízgyártó kisiparosok állították elő és üvegpalackokban árulták. A 20. század második felében megjelentek a fémből készült palackok (szifonok), amelyekben a szén-dioxidot és a nyomást a rászerelhető patron tartalma adja. A rászerelés során a patronból nyomás alatt átáramlik a szén-dioxid és összekeveredik a vízzel.
A 20. század végén a szikvízgyártó kisiparosok átálltak a műanyag palackban tárolható szódavíz árusítására. A szódavíz kitűnő szomjoltó és fröccs adalék. A 2000-es években jelentősége csökken az ásványvizek elterjedése miatt. Összetevők: tisztított ivóvíz, CO2 tartalom kb.: 7,2 g/liter (ez az érték változhat).

Forrás: Wikipédia

Neumann-elvek (Neumann János)

A Neumann-elveket Neumann János 1946-ban dolgozta ki a számítógépek ideális működéséhez.
Ezek szerint a gépnek öt alapvető funkcionális egységből kell állnia: Bemeneti egység, memória, aritmetikai egység, vezérlőegység, kimeneti egység, s ami lényegesebb: a gép működését a tárolt program elvére kell alapozni.

Neumann-elvek:
Soros utasításvégrehajtás (az utasítások végrehajtása időben egymás után történik. Ellentéte a párhuzamos utasításvégrehajtás, amikor több utasítás egyidejűleg is végrehajtható)
- Kettes (bináris) számrendszer használata
- Belső memória (operatív tár) használata a program és az adatok tárolására
- Teljesen elektronikus működés
- Széles körű felhasználhatóság
- Központi vezérlőegység alkalmazása

A Neumann-elvű számítógépek elméleti felépítése
- Központi egység
- Központi feldolgozó egység
- Központi vezérlő egység
- Aritmetikai-logikai egység
- Regiszterblokk
- Gyorsító memória
- Matematikai társprocesszor
- Operatív tár (memória)
- Háttértárak
- Perifériák
- Input perifériák
- Output perifériák

Forrás: Wikipédia