Quo vadis Homo Hungariqus 7. (Meghamisított történelem 1.)

Meghamisították a történelmünket. Az európai történelem nem úgy volt, mint ahogyan ezt tanították nekünk és ahogyan azt tartja még most is a hivatalos történelem tudomány. Egyre többen vallják azt, hogy a középkorban körül-belül 300 év egy kitalált időszak ami nem létezett. Ezt egy német történész, Heribert Illig 1998-ban megjelent könyvében vetette fel először, mert problémásnak találta a Kr.u-i VII-IX. századok történelmét. Az ő megállapítása szerint 614 augusztusától 911 szeptemberéig terjed ez a kérdéses időszak. Sokakban felmerülő kérdés, hogy miért 297 évet számoltak hozzá, sokkal egyszerűbb lett volna kerek 300 évet hozzáadni, amire kétféle magyarázat lehet. Az egyik szerint így nem volt olyan feltűnő, bár szerintem sokkal inkább a másik feltételezés az igaz, miszerint 611-ben kezdték el a naptár átírását, amivel végül 614-re végeztek.
Persze ilyenkor a hitetlenek fel is hördülnek rögtön, mert "ugyan hogyan tehették volna meg ezt", majd folytatják a logikusnak tűnő érvelést, miszerint "mi szüksége lett volna erre bárkinek is, például mi változna, ha ma átírnák a dátumot és január elsején nem 2013, hanem 2313-at írnánk?"
Erre a válasz: Nyilván ez most semmit sem változtatna a dolgokon, de most most van, akkor meg akkor volt, és ma egészen más a helyzet, mint akkor volt. Ezzel a kitalált közel 300 évvel több népnek csináltak dicsőséges évszázadokat és dicső múltat, más népeknek meg ezzel elvették a múltját, és ebbe a 300 évbe olyan időszakot kreáltak nekik, amire távolról sem lehetnének büszkék.
A 300 év betoldása egyébként egyszerű volt, akkoriban Európa szerte szinte csak a kolostorokban voltak írástudó emberek, ott meg vasfegyelem volt, sőt a kolostoron kívülre se nagyon tudtak kimenni az ott élők.  A történelem hamisítók az ezt megelőző időszakot kicsit tovább nyújtották, az ezt követőt kicsit előrébb hozták, és csak egy kisebb közbenső részt kellett kitalálni.

De mik is igazolják ezeket a kitalált évszázadokat? Matematikai, építészeti, régészeti, írásos, és logikus érvek. Amikor XIII.Gergely pápa 1582-ben átíratta a naptárt - joggal, mert a tavaszi napéjegyenlőség már nagyon eltért a március 21-től - akkor csak 10 nappal "tekerték előrébb" a naptárat, holott a Julius Cézár által Kr.e. 45-ben bevezetett Julianus-naptár hibája miatt - ha ekkor valóban 1582-t írtak volna - akkor már 13 (pontosabban 12,7) nap lett volna az eltérés. Kr.e.45-től 1582-ig az 1629 évet tenne ki, vagy a kitalált közel 300 év nélkül 1629-297 az csak 1332 év. 1629 vagy 1332? Ezzel a 297 év különbséggel jól látható a 10 vagy 13 nap eltérés problémája.
Tulajdonképpen ennyi is elég lenne az érvekhez, hiszen ez mindent igazol, azonban soroljuk tovább: Az építészet alakulása olyan, mintha ebben a három évszázadban megállt volna a fejlődése, változása. A művészettörténet ebből az időszakból egy csomó régészeti emléknek nem tudja pontosan meghatározni a korát, illetve nagyon tág, több évszázados időszakot határoz meg mint feltételezett forrásidőszak. Nincsenek hiteles írott emlékek ebből az időből, és Bizáncban ahol akkoriban mindent lejegyeztek, ebből az időszakból mégsincsenek írásos dokumentumok, amit úgy igazolnak hogy Bizáncban ebben az időszakban tilos volt képeket készíteni és írni.

Általában a történelem folyamát nézve, az ezt a közel három évszázadot megelőző és követő történelem szinte pontosan összekapcsolható egymással, amire jó példa a magyar történelem:
Az állítólagos 895-ös árpádkori honfoglalást ha 300 évvel visszadátumozzuk, akkor mindez az 500-as évek végén történt, ami megegezik a hivatalos történelem avarkori honfoglalásával, tehát a kettő az ugyanaz. Attila élt 406-tól 453-ig, akinek fia Csaba, az ő fia Ed, Ed fia Ügyek, az ő gyermeke Előd, az ő fia Álmos, ami öt generáció. Ez generációnként 30 évvel számolva 150 év, ami a 400-as évek közepétől pontosan a VI.század végéig tart, tehát így Attilától Árpádig megvan a családi folytonosság.

De nézzük, mely népeknek kedvezett ez az időátírás: A Karoling-birodalom mint olyan, Nagy Károllyal együtt - ha ezt a 300 évet "kivesszük" a történelemből - szinte nem is volt. Alig létezett a Longobard-birodalom, a vizigótok, Kazár-birodalom, Dacia és a nagy Szláv-birodalom. Nyilván mindezek ellen, az ezekben az országokban élő népek nagy része kézzel-lábbal tiltakozik, hiszen ennek a 300 évnek a megkérdőjelezése az ő dicső múltjukat is kétségbe vonja.
És kiket állít be negatív szereplőként ez a 300 év? Akkor volt "az arabok nagy terjeszkedése", akik akkor évszázadokon keresztül csak feldúltak és leromboltak, és a vikingek is hódítottak, bár ők előtte is meg utána is békésen halászó-földművelő népként éltek, és emiatt a 300 év miatt kiesik a magyar történelemből is a folytonosság.
A most még hivatalos történelemben erre az időszakra esik az Avar birodalom is, ami azért érdekes, mert a magyar krónikákban az avar kifejezés nem létezik. Úgy vélem Attila volt az első királyunk, és Árpád idejében nem honfoglalás történt, hanem az itt élő magyarokhoz (akiket ez a meghamisított történelemben avaroknak neveznek), keletről visszajöttek az Attila halála után oda elköltözött magyarság.

Forrás: Pap Gábor - Kitalált középkor 1.
Pap Gábor - Kitalált középkor 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése