Szórend és hangsúlyok

A magyar nyelvben a szórend – mondják – kötetlen, amit én egy téves és rosszindulatú megállapításnak vélek. Valóban, nagyon sok nyelvhez képest kötetlennek tűnik, de nem kötetlen, hanem a szórend is a mondanivalónk árnyaltságát szolgálja. Amikor a külföldiek magyarul tanulnak, akkor sokan fogalmazzák meg azt, hogy „nekem azt mondták, a magyar nyelvben a szórend kötetlen, de valahogy sohasem találom el, hogy hogyan kellett volna azt a mondatot helyesen mondani.”

Más nyelvekben ez amennyire szigorúan meg van meghatározva, úgy a magyarban nem az egyes szavakon belül vannak hangsúlyok, hanem a mondatban és nem csak egy hangsúly van, hanem hangsúly fokozatokról beszélhetünk, ami nem mellesleg szoros összefüggésben van a szórenddel. A magyarban a fő hangsúly a mondat legelső szaván van „délután megyek vásárolni”, (itt a délután a legfontosabb), majd fontosságuk sorrendjében következnek a szavak.

A magyarban, ahogyan az alap szabály szerint a szavak első szótagján van a hangsúly, ugyanúgy minden mondatrészben is a legelső szó a leghangsúlyosabb, majd a szavak fontossági sorrendben következnek. Ez határozza meg a szórendet. A legelső szó a leglényegesebb, majd sorban követik egymást a mondatnak az egyre kevésbé fontos szavak. Ezt egy példával bemutatva:

„Délután (ez a legfontosabb) megyek (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) vásárolni (ez a legkevésbé lényeges).”

Ha megváltoztatjuk a szórendet, azzal a szavak lényegességét változtatjuk meg.

„Vásárolni (ez a legfontosabb) megyek (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) délután (ez a legkevésbé lényeges).”
Vagy
„Vásárolni (ez a legfontosabb) délután (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) megyek (ez a legkevésbé lényeges).”
„Délután (ez a legfontosabb) vásárolni (ez is fontos, de nem annyira mint az első szó) megyek (ez a legkevésbé lényeges).”

Ha helyesen beszélünk, akkor a mondatokat így képezzük. A leglényegesebbel kezdjük, majd sorban, és végül a legkevésbé fontossal fejezzük be. Sok más nyelvben a szórend szigorúan kötött, kijelentő módban ilyen, kérdőben olyan, a szavakban a hangsúly az egyik nyelvben itt van, a másikban meg ott, azonban a magyarban a szórend lehet szinte bármilyen, de az mégsem mindegy, mert mind kicsit mást mond.

A magyarság őslakos Európában

Paradigmaváltás a magyar őstörténeti kutatásokban!
Cser Ferenc és Darai Lajos tanulmányával – MTF-12: Kárpát-medencei magyar ősiség – megnyitjuk a Magyarságtudományi Füzetek olvasói által a legnagyobb izgalommal várt, második tematikai osztályt: A magyar nép etnogenezise, amelynek feladatául a magyar nép eredetének megfejtését tesszük.

Azért választottuk a sorozat első közlésévé ezt a magyarság Kárpát-medencei eredetét bizonyító és hirdető tanulmányt, mert a nemzetközi tudomány interdiszciplináris kutatásai leginkább ezt az elméletet valószínűsítik. Ezt követően megpróbáljuk ismertetni mindazokat az elképzeléseket, amelyek értékelhető érveket szolgáltatnak egyik vagy másik származáselmélethez anélkül, hogy – ex-katedra – valamelyik mellett letennénk a voksunkat. E szándék fogalmi szinten történő érzékeltetésére a sorozat további füzeteinek szóhasználatában nem a magyar nép ilyen, vagy olyan eredetéről fogunk értekezni, hanem a magyar népet egyik, vagy másik néphez, illetve egyik vagy másik térséghez fűző kapcsolatról. Lesz indiai, egyiptomi, közép-ázsiai, sumér, szabir, kelta, etruszk, örmény, kazah, kínai, japán, koreai és sok más kapcsolat, amelyeket megpróbálunk közösen feltárni.

Sorozatunkban nem szándékozzuk a magyarság eredetének kérdését megfellebbezhetetlenül lezárni. A kérdés teljes körű kiértékelése és lezárása sokkal inkább annak a nemzedéknek a feladata lesz, amelynek tagjai a Magyarságtudományi Füzeteknek most megnyitott tematikai osztályát már iskoláskorban megismerik.

Cser Ferenc és Darai Lajos tanulmánya sokoldalúan bizonyítja a magyarság Kárpát-medencei eredetét: Genetikai, embertani, régészeti adatokkal, nyelvének, művelődésének, társadalomszerkezetének beható elemzésével.

Valamennyi bizonyíték közül kiemelkedik az a tudományos közlés, amelyet 2000 novemberében a világ első számú tudományos közlönyében, a SCIENCE című folyóiratban tett közzé tizenhét genetikus, az olasz kutatónő, Ornella Semino vezetésével. A nemzetközi kutatócsoport – amelynek egyetlen magyar tagja sem volt – minket, magyarokat alapvetően érintő, döbbenetes eredményre jutott. Az elvont, szakmai fogalmakkal írott tudományos közlést magyar szakemberek értelmezésében értheti meg a laikus.

Dr. Papp Lajos szívsebész professzor egy előadásában így összegezte az Ornella Semino vezette kutatást:

„A 17 tudós föltette azt a kérdést:

Európa őslakossága, az ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen arányban szerepelnek? Az ősgén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35-40ezer évvel ezelőtt itt élők genetikai kódját az európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban? Magyarul, a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?

A vizsgálat Y kromoszóma meghatározással történik. A férfi kromoszóma jobban kutatható, mert bármilyen sejttöredékből meghatározható. A női kromoszóma vizsgálathoz ép mitocondrium kell.

Itt be is fejezem a szigorúan tudományos tények boncolgatását, az eredmény döbbenetes. Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a ma, itt, a csonka Magyarországon élő, tehát a teremben jelen lévő sokadalom 95%-ában jelen van az európai ősgén. Ez azt jelenti, hogy genetikus vonatkozásban a magyar lakosság 95%-ban őseurópai gént hordoz. Legalább olyan érdekes, hogy vajon a többi európai népesség milyen arányban hordozza az európai ősgént? Kik hordozzák az európai ősgént a magyarok után magas százalékban? A lengyelek, a horvátok és a Keleti-Kárpátokon túli ukránok 50-60%. A többi népcsoport töredékében sem hordozza az európai ősgént.”

Dr. Czeizel Endre neves genetikus „A magyarság genetikája” c. könyvében így ír a Semino-tanulmányból levonható következtetésekről: „A magyar férfiak 60%-a az EU-19-es – őskőkorszakbeli – ősapa leszármazottja. …A magyar férfiak további 13,3%-a az EU-18, 11%-a az EU-7, és 8,9%-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3%-a négy ősapától ered, és 73,3%-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja.”

Tekintettel e tanulmány kiemelkedő jelentőségére, alább közzétesszük valamennyi szerzőjének nevét és kutatásainak helyszínét: Ornella Semino,[1], [2] Giuseppe Passarino,2,[3] Peter J. Oefner,[4] Alice A. Lin,2 Svetlana Arbuzova,[5] Lars E. Beckman,[6] Giovanna De Benedictis,3 Paolo Francalacci,[7]Anastasia Kouvatsi,[8] Svetlana Limborska,[9] Mladen Marcikiæ,[10] Anna Mika,[11] Barbara Mika, [12] Dragan Primorac,[13] A. Silvana Santachiara-Benerecetti,1 L. Luca Cavalli-Sforza,2 Peter A. Underhill2

The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective ; SCIENCE VOL 290    10 NOVEMBER 2000.

Cser Ferenc és Darai Lajos hatalmas tudományos apparátust vonultat fel, több mint négyszáz címet számláló jegyzetanyaggal. Számunkra nem kétséges, hogy ez a füzet, miként az általa megnyitott sorozat is, paradigmaváltást eredményez a magyar nép eredetét vizsgáló őstörténeti kutatásokban.

Budapest, 2011. április 8-án

Patrubány Miklós István Ádám