Passzív tumorellenes védelmi rendszer (Kulcsár Gyula)

Dr. Kulcsár Gyula biokémikus, orvosegyetemi adjunktus, rákkutató többéves kutatómunkája során új tudományos felfedezést tett a szervezet daganatellenes védekezésével kapcsolatban: felismerte, hogy nem az eddig ismert immunrendszer, hanem egy speciális védekező rendszer az, amely elpusztítja a rendellenessé váló sejteket. Az elméletet megalkotta, majd 1987-ben megkezdett kutatásaival bebizonyította a Passzív Tumor-ellenes Védelmi Rendszer létezését, meghatározta összetevőit és mechanizmusát. Kísérletei alapján arra a megállapításra jutott, hogy a szervezet keringési rendszerében állandóan jelen lévő anyagoknak (néhány aminosav, bizonyos vitaminok, sejt anyagcsere intermedierek, stb.) van döntő jelentőségük a tumor-ellenes védelemben. A szervezet e tumorellenes védelmi rendszerét alkotó hatóanyagok keverékének szelektív tumorsejtölő hatását sejtkultúrákon és állatokon végzett kísérletekkel igazolta, eredményeit nemzetközi tudományos közleményekben publikálta. A Dr. Kulcsár Gyula felfedezésén alapuló szabadalom a világ számos országában bejegyzésre került, az Európai Uniótól Koreáig.
Kulcsár doktor a tudomány által korábban feltárt tények újszerű alkalmazásából vonta le azt a következtetést, hogy a szervezetben létező daganatellenes védelmi rendszer lényegében az immunrendszertől függetlenül működik.
Abból az ismert tudományos tényből indult ki, hogy az immunrendszer korlátozott működésekor (immunszupresszió), vagy az immunrendszer teljes összeomlásakor (pl.: AIDS) csak néhány daganatfajtának: elsősorban a Kaposi szarkómának, és a non-Hodgkin limfómának nő meg a gyakorisága. Az is köztudott, hogy a tumorok többsége nem immunogén.
Ha ezt elfogadjuk, s azt is tudjuk, hogy mindenkiben folyamatosan keletkeznek rákos sejtek, akkor a szervezetben működnie kell egy, az immunrendszertől független daganatellenes védelmi mechanizmusnak, amely mivel a szervezet bármely pontján hatnia kell általános hatású, felügyeletszerű rendszer. Logikus az is, hogy egy ilyen rendszer hatóanyagainak a keringési rendszerben kell lenniük. Kulcsár dr. szerint az a korábban ugyancsak ismert tény a megoldás kulcsa, hogy az egészséges sejtek a keringési rendszerben található anyagokból csak az életműködésükhöz szükséges mennyiséget veszik fel, a tumorsejtek azonban korlátozás nélkül halmozzák fel ezeket az anyagokat. Így a tumorellenes védekezést biztosító anyagok is olyan nagy mennyiségben juthatnak a tumorsejtekbe, hogy azok a kóros sejtek pusztulását okozzák.
A védekez
őrendszer anyagainak, vagyis a hatóanyagoknak ezt az együttes hatását nevezzük Passzív Tumorellenes Védelmi Rendszer /PTVR, angolul PADS/. A feltaláló sejtkísérletei során meghatározta a Védelmi Rendszer összetevőit, mégpedig úgy, hogy magukkal a tumorsejtekkel válogattatta ki a hatásos anyagokat. A válogatás kritériuma szerint azok voltak hatásosak, amelyek egymás hatását szinergikusan erősítve a tumorsejteket elpusztították. A keringési rendszer 89 anyagát vizsgálta meg Kulcsár dr., amelyekből 16-ot talált hatékonynak. A hatóanyagok között egymástól teljesen eltérő kémiai szerkezetű aminosavakat, (metionin, fenilalanin, triptofán, arginin, hisztidin, tirozin), vitaminokat (aszkorbinsav, riboflavin, piridoxin, biotin), monoszaharidokat (mannoz, deoxy-d-ribóz), és sejten belüli intermediereket (almasav, hippursav, orotsav) valamint nukleobázist (adenin) határozott meg.
A hatóanyagok keverékével számos sejtkísérletet végzett Kulcsár dr. Megállapította, hogy a tumorsejt elleni hatás nem proliferációgátlás (osztódásgátlás), hanem sejtpusztítás eredménye (direkt hatás). Az általa vizsgált valamennyi több mint tíz, többségében humán egymástól nagyon eltérő sejtvonal esetében, a keverék hatásos volt (általános hatás). A citosztatikumokra (kemoterápiára) rezisztens sejteket is képes volt a keverék elpusztítani. Az egészséges sejtekre nézve a keverék még abban az esetben sem volt mérgező, ha azok gyorsan osztódó sejtek voltak (szelektív hatás). Összegezve kijelenthetjük, hogy a hatóanyag-keveréknek direkt, általános és szelektív tumorsejtölő hatása van. A Kulcsár dr. által elvégzett állatkísérletek is igazolták a keverék daganatellenes hatását. Az egérkísérletek szignifikáns túlélés-növekedést, valamint a tumor-növekedés csökkenését mutatták.
A kutató további sejtkísérletekkel vizsgálta a keverék daganatellenes hatásának mechanizmusát. Megállapította, hogy a ráksejtek apoptózissal, programozott sejthalállal pusztulnak el. Az apoptózis mértéke a hatóanyagok mennyiségével és a hatás időtartamának növelésével fokozható.
A kísérletek eredményeiből levonható az a következtetés, hogy minél erősebb a védelem, (minél nagyobb a védekezőrendszert alkotó hatóanyagok koncentrációja) annál gyorsabb a ráksejt-pusztulás, vagyis a sejtpusztulás sebessége a védő anyagok koncentrációjától függ.
2009-ben megjelent Dr. Kulcsár Gyula legfrissebb összefoglaló  tudományos szakcikke a Cancer biotherapy and radiopharmaceuticals, A journal of new cancer treatment and imaging című elismert szaklapban.
Itt olvashatja! http://kulcsargyula.hu/doc190/
Dr. Kulcsár Gyula elméletét teljes mértékben alátámasztó cikk látott napvilágot nemrégen a HVG oldalain.
Forrás: Kulcsargyula.hu

1 megjegyzés:

  1. Már megint egy új magyar tudományos siker! Gratulálok, kívánok további sok sikert, erőt és kitartást a folytatáshoz. Remélem, ebből a rendkívül fontos eredményből Magyarország végre dicsőséget és hasznot is szerez, s Kulcsár Gyula adjunktus is megfelelő elismerést kap. Tisztelt illetékes vezetők: kapva-kapjanak a nyilvánvaló lehetőségen!

    VálaszTörlés