Dinamónak nevezzük azokat a forgó átalakítókat, amelyek mechanikai
energiából egyenáramú villamos energiát állítanak elő.
A dinamó elvet Jedlik
Ányos találta fel 1861-ben, azonban tőle függetlenül a német Ernst Werner von
Siemens szabadalmaztatta elsőként 1866-ban. 1867-ben Charles Wheatstone szintén
kijött egy dinamó-elvvel, csak ő párhuzamos kapcsolást javasolt. A mozgási indukciót
hasznosítja feszültség létesítésére, mert az erős mágneses térben mozgatott
villamos vezetőben feszültség jön létre. A keletkező feszültség nagyságát
állandó mágneses térerősségnél és távolságnál a mozgás sebessége határozza meg.
Minden korábban mágneses hatás alá került vastestben valamekkora
visszamaradó (remanens) mágneses tér van jelen. Ha ebben a gyenge mágneses
térben egy vezetőt mozgatunk, és a vezetőben létrejövő feszültséget a vastest
körüli tekercsre kapcsoljuk, növelni tudjuk a vastestben az erővonalak számát.
A sűrűbb erővonalak között mozgatott vezetőben már nagyobb feszültség
indukálódik, így nagyobb áram folyik, ami aztán ismét a vastest erővonalainak a
számát növeli. Az öngerjesztés addig növekedhet, amíg a vastest mágnesesen
telítetté nem válik; vagy addig, amíg a visszavezetett gerjesztőáramot nem
korlátozzák valamilyen szabályzóval.
Az 1960-70-es
évekig a gépjárművekben dinamót alkalmaztak a jármű villamosenergia ellátásához.
Ezeknek a
dinamóknak a hatásfokát a mágneses szórás csökkentésével javították. Ehhez a
gép fogórészét lágyvasból készítették, amely a mágneses fluxust jól vezeti. A
fogórész hosszanti hornyaiba szerelték a tekercseket, amelyben a feszültség
indukálódik. A tekercsek végeit a forgórész egyik végén lévő kommutátor
szeletekhez kötik. A kommutátorral szemben álló kefék vezetik el a létrejött
áramot. Az áram egy részét a feszültségszabályzó vezeti vissza az állórész
tekercseihez, hogy a gerjesztést növelni lehessen.
A dinamókat a
fajlagosan nagy súly, a kommutátor és a kefék alacsony élettartama, valamint a
generátorokhoz képest kisebb teljesítmény és hatásfok szorította ki a
használatból. A generátor által előállított váltakozó feszültséget már a
készülékben egyenirányítják és így hasznosítható.
Ha magát a
dinamót egy villamos motor hajtja meg, akkor motordinamóról beszélünk. A
motordinamó ily módon alkalmas váltakozó feszültség egyenfeszültséggé való
átalakítására, illetve DC-DC konverterhez hasonlóan képes előállítani egy adott
nagyságú egyenfeszültséget (ilyenkor a meghajtó motor is DC motor).
Motordinamókat használtak többek közt régebbi villamosoknál, pl. az UV-k és az
ipari csuklósok is eleinte motordinamóval lettek szállítva, amiket az évek
során az ICS-kben lecseréltek ún. statikus átalakítóra (feszültségszaggatós
tápegység), illetve a későbbi UV kocsik már alapból ezt a berendezést tartalmazták.
Forrás: Wikipédia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése