Polányi János

Polányi János (Polanyi, John Charles), a szociológus és filozófus Polányi Mihály és Kemény Magda fia. Polányi Mihály feleségével 1922-ben hagyta el Magyarországot, és a németországi Kaiser Wilhelm Institut (Vilmos Császár Intézet) tudományos munkatársa lett. Fia, Polányi János már Berlinben született, 1929. január 23-án. A család a nácizmus előretörésekor, 1933-ban elhagyta Berlint, s az angliai Manchesterbe költözött. Néhány vakációt azonban Budapesten élő nagymamájánál töltött.
János még csak hároméves volt, amikor megjelent apjának az atomok reakcióiról írott könyve, amely szakmai körökben rendkívül nagy elismerésnek örvendett. 

John C. Polanyi Manchesterben végezte el alap és középiskoláit, majd 1946-ban - 17 évesen - beiratkozott a Manchesteri Egyetemre, ahol édesapja a fizikai kémiai tanszék professzora volt (egy évig édesapja előadásait is hallgatta). 1949-ben kapta meg a B. Sc, majd 1950-ben M. Sc. Diplomát, és 1952-ben, 23 évesen itt szerezte meg Ph. D. tudományos fokozatát kémiából.
1952-ben ösztöndíjasként Kanadában a Nemzeti Kutatási Központban kapott kutatói feladatot, és ezt az 1954-ig folytatta. Később az USA Princetoni Egyetemén 1956-ig dolgozott tanársegédnek megfelelő állásban (research assistant).
Huszonhét évesen, a kanadai Torontóban telepedett le és az egyetem kémia tanszékén vállalt munkát, ahol 1962-ben professzor, 1974 januárjától pedig intézetvezető lett.
Apja tradícióját követve, aki a reakciókinetika terén jelentős eredményeket ért el, bekapcsolódott a reakciódinamikai kutatásokba. A szakma legrangosabb folyóirataiban szép számban megjelent publikációi korán felkeltették a figyelmet.
Azt kívánta jobban megérteni, hogy miként változnak a molekulák energiaállapotai a kémiai reakciók folyamán. Az elemi atomi és molekuláris ütközések során bekövetkező energiaátadási folyamatot kutatva alapvető fontosságú felfedezést tett. Így a kémiai lézerek vizsgálatakor igazolta, hogy a vegyi reakció energiája közvetlenül alakul át lézerfénnyé. Ő dolgozta ki az infravörös kemilumineszcencia módszerét, mivel a gerjesztett molekulák infravörös fényt bocsátanak ki. A kémiai reakció során kibocsátott fény változásának színképelemzésével nyomon követte a kémiai kötések cserélődését, ezáltal meghatározta a molekulák mozgási és rezgési energiájának hatását a vegyi reakciók kimenetelére. E kutatásairól 1970-ben filmet (Concepts in Reaction Dynamics) is készített.
Munkásságát számos díjjal (pl. Wolf-díj 1982-ben) és akadémiai tagsággal (Kanadában, Angliában, Az USA-ban) ismerték el. 1986-ban, 57 évesen kapta - D. R. Herschbachhal és Yuan T. Lee-vel megosztva - a Nobel-díjat "az alapvető kémiai reakciók elemzési módszereinek kidolgozásáért."
Polányi János 1962 óta a Torontói Egyetem professzora.
John C. Polanyi sohasem tartotta magát magyarnak, és a Nobel-díja után a magyar származásával kapcsolatos vélekedéseket ellenszenvvel fogadta. Így John C. Polanyit sokan nem szokták magyar, illetve magyar születésű Nobel-díjasnak tekinteni.

Forrás: mek.niif.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése